Kulturális probléma a politika próbálkozása

2008.01.07. 23:35

"Egyenesen sokkolónak" nevezte a szlovák államfő hét végén elhangzott kijelentését a Nemzetközi Újságírószövetség (IFJ) európai igazgatója, Renate Schröder, aki arra reagált, hogy Ivan Gasparovic szerint a szlovák kormánynak és a parlamentnek saját médiára van szüksége, amely ellensúlyozná a mostani média úgymond kormányellenes magatartását.

Az IFJ képviselője hétfőn a szlovák közszolgálati rádiónak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy Európában - szlovák részről is vállalt - nemzetközi egyezmények védik a média függetlenségét, és szavatolják, hogy az államhatalom semmilyen módon és semmilyen eszközzel ne avatkozhasson be a tájékoztatás szabadságába.

Gasparovic - a médiával folyamatosan háborúzó kormányfővel - Robert Ficóval összhangban tarthatatlannak nevezte, hogy "az állam vezetőinek nincs hol megnyilvánulniuk, hogy a nem mindig objektív információkra és a gyakori féligazságokra" nincs hol reagálniuk, jóllehet ez az államfő szerint igen szükséges lenne, mert az újságírók következetesen ellenzékiek, akik "soha semmiben nem képesek meglátni a jót, mindenben csakis a rosszat keresik.

Schröder egyebek között kifejtette, hogy minden ilyen, a szlovák államfő által is vázolt törekvés megengedhetetlen. A médiát az állam hatalmától maradéktalanul függetlenítő egyezmények tiszteletben tartása az adott ország demokratikus fejlettségének fokmérője is egyben. Hallani is rossz, ha valaki ezzel ellentétes gondolatokkal kacérkodik, s lám, mégis azt kell tapasztalni, hogy Szlovákiában is, Szlovéniában is ilyen törekvés "üti fel a fejét".

Az ugyanebben a rádióműsorban megszólaltatott és a politikusok beavatkozási kísérleteit elfogadhatatlannak nevező Charles Fletcher skót médiaszakértő az ilyen törekvést az egész közép-európai térségben kísértő kulturális problémának nevezte, s Romániát, Magyarországot, Ukrajnát, Szlovákiát és Csehországot említette. A rádióban elhangzottakat ismertető SITA hírügynökség szerint azt mondta: a térségben még politikusok egész nemzedékei vannak jelen, akik megszokták hogy jogot formálhatnak a média függetlenségébe való beavatkozásra.

via MTI