Olivér
8 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Amnéziába esett a Magyar Televízió

2008.01.24. 01:49
28 hozzászólás

Volt egy pillanat a Magyar Televízió történetében, amikor nehezen volt eldönthető, hogy az MTV megcsillantott-e valamit az addig mélyen titkolt, ám fergetes humorából, vagy lassú tűzön pirítanak meg egy szoláriumban picit már előkészített tévést.

Történt ez akkor, amikor Nika Györgyre esett a választás, hogy közvetítse II. János Pál pápa temetését. Való igaz, hogy Nika ráért, mert éppen felmentették a hírigazgatói állásból. Azért, mert az MTV nem szakította meg az adását a pápa halálhírének bejelentésével, hanem megvárta, amíg a Kongó című film véget ér. Nyilván lesz még a világtörténelemben II. János Pál halálánál nagyobb érdeklődéssel kísért esemény, akkor erről például a brit online sajtó többet cikkezett, mint korábban a 2001. szeptember 11-i eseményekről. Az MTV-ben volt aztán némi utóvédharc, amiben a tévé vezetői derekasan helyt álltak, a médiahatóság kiosztott egy sallert, Nika pedig ment tudósítani a gyászszertatásról. Ami azért inkább tűnt büntetésnek, mint a később elnyert brüsszeli tudósítói poszt. Lehetett arra gondolni, hogy az MTV-ben talán visszaállítják a halálbüntetést is a nagyobb hibák megtorlására. Vagy tényleg csak egy apró tréfa volt, esetleg sorshúzással dőlt el, hogy a büfében lévő MTV-sek közül ki menjen (D. Tóth Kriszta ekkor még nem szabadította el a poklot a Szent Péter téren).

Hanem most úgy tűnik, hogy választ találtunk a vicc volt vagy komoly kérdésre. Az MTV honlapján van egy Hiteles forrásként című írás. Ha a cím nem mondana semmit: a Magyar Televízió hír- és hírháttér műsorairól szól. Ebben pedig a következő szöveg szerepel:

 

Igen, érdemes elolvasni újra, valóban az van benne, hogy az MTV hírszolgáltatása nagy horderejű események idején értékelődik fel, és emelkedik a nézettsége, mint amilyen II. János pál halála vagy az MTV ostroma volt. Nem tudom, hogy a műsormegszakítással nem büntetett Kongót mennyivel nézték többen a pápa halálakor, vagy az ostrom idején a kulturális műsort a köztévén, ami valóban reális alternatívát kínált, miután minden más csatornán a székház elleni támadás ment. Ahogyan például a 2006-os, majd már az előző évi tapasztalok birtokában a 2007-es augusztus 20-i viharral sem sokkolták inkább a nézőket. Pedig utóbbiról az előző évi tragédia miatti felfokozott hangulatban órákkal korábban tudni lehetett, hogy mikor csap le az MTV-től pár száz lépésre lévő Duna-partra. Mégis sikerült utólag az egyik kereskedelmi tévétől átvenni képeket az orkánról, mert nem volt mozdítható operatőr a Szabadság téren.

Mindenesetre az MTV kiadott egy közleményt szerdán, amiből kétségtelen látszik a fejlődés. Ez arról szól, hogy a Magyar Televízió kiemelt közszolgálati feladatának tartja, hogy beszámoljon a népszavazási kampány eseményeiről. Van ebben egy bejelentett újítás is: "a szavazás éjszakáján, az urnák zárásának pillanatától élő műsorban számol be az MTV az eredményekről, percről percre közvetíti a választási eredmények alakulását, ahogy tette azt 2006 tavaszán az országgyűlési, ősszel pedig az önkormányzati választások idején." Itt megállt az MTV közleménye, pedig egy picit még mehetett volna vissza az időben, hogy értékeljük a forradalmi váltást. Hiszen a köztévének a 2004-es kettős népszavazásról ugye sikerült lemaradnia, még parlamenti ügy is lett belőle, Kuncze ekkor mondta, hogy közszolgálatiságból megbukott az MTV. Hiszen mire végre a választási központba kapcsolt a köztévé fél tízkor, a végeredményről beszámoló kereskedelmi tévék már el is köszöntek a nézőiktől. A Magyar Televízió akkor Lagzi Lajcsi műsorát nem akarta megszakítani. Az vicc volt, vagy komoly?