A képmagnetofon a becsődölt szocialista csodafegyver
Márványi György megjósolta a televíziózás következő évtizedeit, és miután ezt 1974-ben tette, lehet kipipálni, hogy mi jött be a prognózisból. (Rádió és Televízió Évkönyv ’74, MRT-Minerva,
A szerző tisztában volt a feladat roppant nehézségével, hiszen semmi nem terjedt addig olyan robbanásszerűen, mint a televízió. A könyvnyomtatás feltalálásától számítva 250 év telt el az első európai napilap megjelenéséig. Újabb 200 évre volt szükség, amíg egy londoni lap elérte a milliós példányszámot. Ehhez képest a televíziózásban az első kísérletektől a rendszeres műsorszórás kedzetéig csak nagyjából húsz év telt el. A készülékek száma pedig 1948 és 1972 között százezerről 312 millióra szaladt fel.
De becsülettel megpróbálta kitalálni, hogy mi várható 1985-90-re. Külföldi tapasztalatok alapján némileg növekszik Magyarországon is a tévézésre fordított idő, ami 1974-ben adásnaponként 2,5-3 óra volt, de az Egyesült Államokban már elérte a 6 órát naponta. Miután a több (egy helyett kettő) csatorna a kínálat bővülését, a műsorok (a szerző reményei szerint) magasabb színvonalát jelenti, egy készülék napi 4-4 és fél órán át „kínálja majd közléseit a családnak”. Márványi úgy vélte, hogy a század utolsó évtizedeiben már a magyar televíziózás is elérkezik oda, hogy a két teljes értékű műsorcsatorna mellett az oktatás céljait szolgálja majd egy harmadik program. (Nem érkezett el.)
Márványi figyelmeztetett: jó lesz időben hozzászokni a gondolathoz, hogy új, televízión nevelkedett generációk nőnek fel, és a gyerekek előbb ismerkednek meg a távoli földrészek állat- és növényvilágával, előbb látják a hold felszínét vagy a tenger mélyét, minthogy írni és olvasni tudnának. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy ez a perspektíva egyáltalán nem veszélyes. Akik félnek tőle, azok nem veszik figyelembe, hogy az emberiség a már kialakított, kipróbált közlési módokat sosem adja fel egy még újabb és még jobb kedvéért. A beszédet nem hagytuk el az írás felfedezése után, az írást sem hagytuk abba a nyomtatásért, a könyvet és az újságot megtartottuk a rádió és a televízió megszületése után is.
A szerző megjósolta azt is, hogy századunk végére a világból tulajdonképpen „egyetlen nagy falu” lesz, és ami e világfalu egyik végén történik, arról nagyon rövid idő alatt információt kap a másik vége is. A világot átfogó kommunikáció a fejlett országok számára mindennapossá válik, és többé nem a rendkívüli eseményeknek lesz fenntartva. Mindez a távközlési műholdaknak köszönhető (amiből természetesen volt egy amerikai és egy szovjet). Különleges érdekességű volt az az indai kísérlet 1974-ből, amikor a 2000 falu nem reléállomásokról, hanem közvetlenül a műholdról vette le a televíziós képet kisméretű különleges tervezésű antennával, egy nagyon egyszerű átalakító segítségével, amelyet bármely normális tévékészülékhez csatlakoztatni lehet.
A műholdas világrendszerben való részvétel Márványi szerint elsősorban azt jelenti, hogy a világrészeket 10-15 év múlva 24 órán át működő „telehírközpont” kapcsolja össze, és lehetővé válik, hogy földtekénk legkülönbözőbb pontjairól naponta egyszer (vagy többször) körkapcsolásban kapjuk meg, akár élő, akár rögzített formában a legfrissebb híranyagot.
Fenyegetőnek nevezte ugyanakkor az emberekre zúduló információözönt. Ám inkább általában, mert Magyarország általános műveltségi színvonalát jelezve beidézi, hogy az 1970-es népszámlálás adatai szerint a dolgozók 49 százaléka nem végezte el a nyolc általánost, így inkább a kínálat iránti érdeklődés felkeltése, nem pedig a visszaszorítása lesz a probléma.
Mindezek után a szerző egy javaslattal élt, a technika új csodáját, a videót ajánlva a pártvezetés figyelmébe. „A társadalom egészét érintő közlések, az országos fontosságú közlemények helyi feldolgozását hatékonyan segíti majd a képrögzítő és lejátszó berendezések elterjedése. A kép és hang felvételére alkalmas képmagnetofonokat ma még többnyire csak a tévéstúdiókban használják. De a berendezés már beszerezhető. A politikai vezetés és a tájékoztatás egészen új lehetőségeit tárja fel ez az egyszerű, könnyen kezelhető technológia. Például ha a Központi Bizottság ülésén vagy valamelyik aktíván elhangzott beszédeket nem papíron, hanem képmagnón kapják meg a megyei, járási, pártbizottságok! Mennyivel hatásosabb ezt lejátszani, mint felolvasni az írott tájékoztatót.
Mennyire megváltozhat a Népfront politikai tevékenysége, ha egy-egy képviselő teljes parlamenti beszédét megkaphatják vagy megvásárolhatják a televíziótól, és bárhol, bármikor bemutathatják az illető választókörzetében. Vagy egy másik példa: mennyivel hasznosabb lesz, ha a Népfront főtitkára személyes üzenettel fordulhat a 100 főnyi aktívgárdához úgy, hogy beszédének képmagnó-felvételeit leforgatják minden járásban az érdekeltek előtt…
Ez a technológia új csatornákat nyit a társadalom vezetői és a vezetettek kapcsolatának állandósításához, elmélyítéséhez.”
Márványi valószínűleg túlbecsülte a pártvezetők szónoki képességeit. Vagy alábecsülte az alternatívát. Pozsgay Imre helyett inkább a klasszikus hangalámondásos Szexhajó járt kézről kézre a videósoknál. Parlamenti beszédekkel azóta sem házalnak képviselők. Talán nem véletlenül.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
