Miért nem lesz új tévéelnök?

2008.02.12. 08:20

Most akkor ki nem válaszolt mire? Miért nem kérdeztek előbb? És egyébként is mi lesz most a vezető nélkül maradó Magyar Televízióval? Ezeket a kérdéseket szegeztük Szabó Lászlónak, a köztelevízió fideszes kurátorának, aki aláírta, sőt információink szerint kezdeményezte azt a közleményt, mely szerint az ellenzéki tagok ma nem szavaznak majd egyetlen tévéelnöki pályázatra sem. Mert szerintük a jelöltek nem válaszoltak jól az öt legfontosabb kérdésre, miszerint lesz-e objektív mérési rendszere a köztévének, nyilvánosak lesznek-e az MTV szerződései, újratárgyalják-e az új székház bérleti szerződését, mi lesz a gyerekműsorokkal, és hogyan lesz kulturális pezsgés az MTV csatornáin?

Szabó László, amennyire titoktartási kötelezettségei engedték, válaszolt. Szerinte az első négy kérdésre határozott igennel kellett volna felelniük a jelölteknek. Szabó szerint azonban volt, aki nemmel válaszolt, a többiek meg nem voltak egyértelműek. A fideszes kurátor szerint ezek a kérdések - ha nem is ebben a sorrendben és szó szerint - szerepeltek a pályázati kiírásban, a gyerekműsorokról és a kulturális pezsgésről a programstruktúráról szóló fejezetekben például előzetes felszólítás nélkül is írniuk kellett volna a jelentkezőknek. Állítólag ezt sem tette meg mindenki.

És, hogy mi lesz ezután? Szabó László egyelőre csak a keddi eseményeket látja biztosan: az ellenzéki kuratóriumi tagok nem fogják megszavazni egyik pályázatot sem. Ez fix. (A kuratóriumi ülés már kora délelőtt véget érhet, írni fogunk a fejleményekről)

Azután minden bizonnyal, még a közeljövőben újból kiírják a pályázatot. Az új pályázatnak azonban március 4-éig biztos nem lesz eredménye, így az MTV vezető nélkül maradhat, hiszen Rudi Zoltán mandátuma lejár, a törvény szerint pedig az alelnöknek kéne átvennie a köztévé vezetését, ezt a posztot azonban már évek óta nem tölti be senki. Szabó szerint a helyzetre egyetlen megoldás van: Rudi Zoltánnak a mandátuma lejáráig magának kell megoldania a helyzetet, jogszerű vezetetőt kell találnia az "elnöknélküli" televíziónak.

A további fejleményekről folyamatosan beszámolunk a blogon.