Köszönik az Elnök Úrnak

2008.03.04. 12:19

Reméljük, az ünnepelt rögtön rátalált, mi majdnem észre sem vettük a Népszabadság 20. oldalán, a Karrier melléklet mellett. A Magyar Televízió menedzsmentje egy egész oldalas hirdetésen egy emberként köszönt el a ma lejáró mandátumú Rudi Zoltán tévéelnöktől. Igen, kivétel nélkül mindenki aláírta, 20-an, az összes igazgató, főszerkesztő, vezető. Egy ilyen csapat marad most elnök nélkül, de talán nem pótolhatatlan a hiány, hiszen az új ügyvezető alelnök, a Rudi által kinevezett Medveczky Balázs is az aláírók között van.

Nyilván komoly konspiráció kellett hozzá, nehogy megtudja az elnök, hogy mi készül, ezért nem jutott idő sokat agyalni rajta. Így az került rá, hogy KÖSZÖNJÜK, Elnök Úr. Ami elsőre ismerősnek tűnik.

De aztán kiderül, hogy a Göncz-plakáton a Köszönjük nem csupa nagybetűvel van. (Persze lehet, hogy mindez finom utalás arra: Rudi Zoltán újabb négyéves mantádumára csak a két SZDSZ-es kurátor szavazott, a többiek nem. Ezért nem is jött össze a hosszabbítás.)

A hirdetés amúgy nem túlbonyolított, egyáltalán nem hivalkodó, szépen letisztult formában állapodtak meg az aláírók. Ilyen lett:


Elnézést, ez a Baló György 60. születésnapját köszöntő, tavalyi hirdetés a Népszabiból, amit a barátai adtak fel, eltitkolva a nevüket, mondván, nem az a fontos.

Ez itt a Rudi-féle:

Persze az is lehet, hogy Baló György barátai éppen az MTV menedzsment tagjai.

A kissé gyászhírhatású, fekete-fehér hirdetést nem dobja fel szín (a Népszabi tarifája szerint egy plusz szín, mondjuk egy mtv-kék, 15 százalékos felárrral megy. De az is húsz százalék lett volna, ha előrébb jelenik meg a hirdetés. Az aláírók a hirdetés megjelentetését maguk fizették. Ami már így sem volt olcsó, hiszen egy egész oldalas hirdetés 2,34 millió forint. Ha csak a fővárosi kiadásban jelenik meg, akkor 1,17 millió, nade akkor mi lesz a vidéki olvasókkal. Ennyi erővel akár egy vállalati ünnepségen is átadhattak volna egy egyetlen példányban elkészült, bekeretezett hirdetéslevonatot.) Viszont ott van egy lista arró, mi mindent köszönnek Rudinak közvetlen munkatársai, például az erőforrás-gazdálkodást és az audiovizuális értékmegőrzést, nameg a Moto GP-t. És még sokminden mást, de mennyi minden kimaradhatott még így is a kicsi hely miatt.

A nagy szomorúságban azért van egy apró jel. Az elnöki időszakot jelző 2004-2008-as dátum mellett van egy pici nyíl, ami vélhetően a következő évekre mutat. Hiszen Rudi Zoltán újra pályázik az elnöki székért. Nyilván van már egy KÖSZÖNTJÜK, Elnök Úr! verzió is. Ugyanettől a csapattól.

Göncz Árpádnál 2000-ben a hirdetést civil laudációk követték. Akkor neves közéleti személyiségek, művészek, tudósok és politikusok nyilatkozatak a leköszönő elnökről. Most jöhetnek a nézők.