13-an akarják irányítani a tévét

2008.03.31. 18:45

Tizenhárman vették fel a határidő hétfő délutáni lejártig a Magyar Televízió elnöki pályázati csomagját - közölte percekkel a határidő lejárta után Czeglédi László, a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI érdeklődésére.

Az MTI-nek eddig két korábbi pályázó - Hammer Ferenc és Rudi Zoltán - erősítette meg, hogy indul az újabb körben is; rajtuk kívül a múlt héten Pehi László, az MTV egykori nyugat-dunántúli stúdióvezetője jelezte, hogy versenybe száll a posztért.

Február 25-én tette közzé a második elnöki pályázat jelentkezési felhívását a kuratóriumi elnökség, miután két héttel korábban első menetben még jelöltet sem sikerült állítania a három induló közül a posztra.

Az akkor publikált menetrend szerint június 3-ig döntenek a tisztségről; a pályamunkákat május 5-én reggel tíz és délután kettő között lehet leadni ugyanott azoknak, akik versenybe szállnak, az indulók pedig május 19-e és 21-e között vázolhatják majd személyesen is elképzeléseiket a testületi tagok előtt.