Peren kívüli téma a Coldplay-sláger

2009.09.17. 14:50
A Los Angeles-i bíróság elutasította Joe Satrani gitáros 2008-as keresetét, peren kívül kell egyezkednie a Coldplay-jel a Viva la Vida szám körül kirobbant jogvitában.

Joe Satriani amerikai gitáros egy nappal azután nyújtott be keresetet a Coldplay ellen, hogy a brit rockbanda hét jelölést kapott a vitatott Viva la vida című dalért, amiből addigra 2 millió példány kelt el. A városi bíróság a héten elutasította Satriani panaszát, a bíró feltétele az volt, hogy a felek peren kívül egyezzenek meg.

Satriani még 2008 decemberében perelte be Chris Martin bandáját és a lemezkiadóját, mert szerinte a Coldplay-slágerhez az ő 2004-es If I Could Fly című számának dallamát nyúlták le az Is There Love in Space? albumról. Idén a banda ezzel a dallal nyert Grammy-díjat.

Satriani a szerzői jogok megsértése miatt arra kérte a Los Angeles-i bíróságot, hogy ő határozhassa meg, mekkora összeg illeti meg, vagy rendeljék el a dal betiltását.

A Coldplay tavaly decemberben nyilatkozatban reagált a plágiumvádra: ha van is hasonlóság a két szám zenéjében, az a véletlen műve, a Viva la Vida című dalnak nem Satriani a szerzője. A dal Chris Martin énekes, Guy Berryman basszusgitáros, Johnny Buckland gitáros és Will Champion dobos műve, és a címet Frida Kahlo mexikói festő egyik képe miatt választották.