55 milliárd forint eddig a U2 turnébevétele

A zenekar menedzsere elégedett, hiszen a 360 elnevezésű turnére hárommillió jegyet adtak el eddig 300 millió dollár értékben. A százdolláros jegyek ellenére Berlinben megdöntötték a Rolling Stones rekordját, és 90 ezer ember előtt játszottak.

Paul McGuinness, a U2 menedzsere elégedetten nyilatkozott az ír zenekar chicagói állomásához érkezett 360 elnevezésű turnéjáról, amelynek nem egészen ötven koncertjére hárommillió jegyet adtak el, összesen 300 millió dollár értékben.

A menedzser szerint az impozáns bevételi adatok nem annyira a magas jegyáraknak köszönhetők, sokkal inkább az egyedülálló show vonzerejének. Az együttes, amely rendre megtölti a legnagyobb stadionokat is, évek óta készült a páratlan, 360 fokos körben élvezhető színpadkép kialakítására.

A U2 márciusban megjelent No Line on the Horizon című albuma népszerűsítésére indult nyáron világkörüli koncertkörútra. Először Barcelonában léptek fel, majd végigjárva Európát ősszel érkeztek Észak-Amerikába. A 2009-re tervezett mintegy 40-45 fellépés októberben ér véget, ám a tervek szerint 2010-ben folytatják a turnét.

A No Line-lemez csaknem egymillió, egészen pontosan 991 ezer példányban kelt el forgalomba kerülése óta.

McGuinnessnek nincs miért aggódnia: ahol a U2 játszik, ott megdönt minden jegyeladási rekordot. A berlini Olimpiai Stadionban például korábban a Rolling Stones tartotta a 70 ezres nézőszámrekordot, ám a U2 mostani előadására már 90 ezres rajongói tábort tudtak mozgósítani.

A menedzser részben azzal magyarázta az együttes élő előadásainak sikerét, hogy "a közönségnek jó a memóriája, és tudja, egy U2 showban annyi produkció van, amennyit csak megengedhetnek maguknak".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58