Új Michael Jackson-szám jelenik meg

Két héttel a This is it című film előtt adják ki a dalt, amelyben az énekes testvérei is énekelnek.

Október 12-én posztumusz jelenik meg Michael Jackson új száma, a This is it. A dalban a júniusban elhunyt énekes fiútestvérei vokáloznak, akikkel együtt kezdték pályájukat a Jackson Five-ban.

A Sony két héttel később dupla lemezes albumon adja ki Jackson legnagyobb slágereit, jelenti az AP. Az első cédén a This is it két változata mellett a régi dalok a már ismert verzióban szerepelnek, a másodikon viszont eddig nem hallott feldolgozásban. Az albumra felkerül Michael Jackson Planet Earth című verse is.

Október 28-án kerül mozikba az a film, amely a nyárra tervezett koncertsorozat próbáin felvett anyagokból készült. A This is it című zenés dokumentumfilmet a hazai mozik a világpremierrel egy időben mutatják be, a jegyelővétel már egy hónappal korábban megkezdődik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25