A U2 újra felépítette a berlini falat

2009.11.09. 10:04 Módosítva: 2009-11-09 17:10:24
Az MTV az európai zenét és a fal leomlásának huszadik évfordulóját ünnepelte Berlinben. A látványos gálán kiderült, hogy európai zene nincs is, a falat meg a nagy ünneplésben újból felépítették.

„És hogy lehet átjutni?” - kérdezem, mire szigorúan kijelentő módban csak annyit válaszol, hogy „Hova”. „A másik oldalra?” - kérdezem most már elég bizonytalanul, majd hátha én rontottam el az évszámot, azért még hozzáteszem, hogy „Nyugat-Berlinbe”. Óvatosan megigazítja a kicsit lötyögő rohamsisakot, majd a pisztolytáskájából előhúz egy fénymásolt térképet: „Hát ez itt ugyebár a berlini fal, vagyis megvárhatja, amíg hétfőn ledöntik, esetleg négyszáz méter balra. Ott ér véget”. Rám sem néz többet, üveges szemekkel osztja a keletnémet vízumpecséteket a japán turistáknak.

A berlini fal mint dominó

Sétálhatok végig az Ebertstrassén a Sony Centerig, mellettem a berlini fal több száz két méter magas betondominóból kirakva, mindegyiken peace jel, festékes gyermekkezek, torz Trabantok, nyúzott macskára hasonlító békegalambok. Berlin az újraegyesítést ünnepli, hétfőn Hillary Clinton, Gordon Brown és Dmitrij Medvegyev szeme láttára lökik meg a dominósort, hogy beleremegjen ha nem is az egész világ, legalább a környék összes puccos irodaháza.

Kicsivel arrébb az Alexanderplatzon a neontáblák alatt rothadó, itt felejtett panelházak árnyékában kiállítás mutatja be a szocialista mindennapokat Wartburggal meg vidáman menetelő úttörőkkel. Nem tudom eldönteni, azért rakták-e ki a fekete-fehér fényképekkel tömött tablókat, hogy nosztalgiázhassanak az öregek, vagy hogy a flanelingeken és a keletnémet barkókon rémüldözhessenek a fiatalabbak. De mindegy is, mert az Alexanderplatz súlypontja eltolódott, a betonplacc szélére leejtett négyemeletes Saturn felé, ahol Shakira osztogat autogramot.

Mert hiába ünneplik a berlini fal leomlásának huszadik évfordulóját, azért a piros harisnyakötőben az O2 aréna színpadán végigsuhanó Beyoncé, Jay-Z, meg persze a Tokio Hotel szélesebb társadalmi bázist tudhat maga mögött. Persze az MTV Europe Music Awards előzékenyen színpadra hívta és megtapsoltatta a huszadik születésnapját ünneplő rendszerváltást is: a U2-t meghívták haknizni a Brandenburgi kapuhoz, de amúgy is szimbolikus a zenei díj berlini átadása, hiszen 15 éve itt, az akkor még felállványozott városban rendezték az első díjátadót is.

„Én csak a fiam miatt vagyok itt, én csak a fiam miatt vagyok itt” - mondogatja egy fejkendős török nő a tömeget a bejárattól hátrébb toló rendőröknek, mintegy jelezve, hogy neki fogalma sincs, miért kell egymás veséjébe könyökölve előre törni. Csak csinálja, ha már itt van.

VIP-szimbiózis

Pár órával később az O2 Arénában azon gondolkodom, hogy a berlini fal leomlása óta lazult a legendás német fegyelem: bár három különböző karszalagom van különböző jogosultsági szintekkel és büféhasználati előjogokkal, de egyiket sem kérte tőlem senki, miközben a hátsó bejárattól hosszú folyosókon át a táncosok öltözőjéig keveredem. Ott azért már visszafordítanak, de a lift meg éppen a VIP-fogadásra repít, ahol pass nélkül kóválygok a lazacfalatkák, koktélok és a német szórakoztatóipar jelmezes idiótának öltözött kemény magja között. A vendégek közt elterjedt, hogy Beyoncé sminkesének asszisztense is itt bulizik valahol, de aztán kiderül, hogy csak eltévedt egy pillanatra.

A VIP-fogadást mindössze egyetlen korlát választja el a kevésbé VIP-fogadástól, ahol nincsenek szendvicsek, flitteres tábornoknak meg wellnesshétvégére utazó vámpírnak öltözött jelmezesek. Furcsa szimbiózis ez: a szponzorok VIP-vendégei és a sajtó élvezi a sztárok közelségét, a kordonon belül szendvicsezők meg ettől érzik magukat sztárnak.

Kitüntetett figyelemből csak ennyi jár a vendégeknek, hiszen az EMA valójában nem díjkiosztó, hanem tévéműsor, amit 523 millió háztartásban nézhetnek szerte a Földön. Ehhez képest tízezer néző mit sem számít, nem meglepő, hogy a hangulatfelelős nem mond vicceseket, nem lelkesít, csak bejelenti, fél perc múlva adás, tessék végre lelkesedni.

Az európai zene

És persze Németországban mindenki tudja a dolgát, a közönség lelkesedik, tapsol, pedig még nincs is minek. Később mindig veszik a lapot, nevetnek, ha kell, és sikoltva ájuldoznak, ha az a feladat. Amit a helyzet megkíván.

Jönnek sorban a sztárok, a díjátadók általában Európából, a nyertesek meg nagyrészt a tengerentúlról. Nem nehéz kitalálni, hogy a jelöltek közül mégis ki viheti haza a billegő MTV-logót formázó díjat: az, aki jelen van. Az amerikai sztároknak Európa még mindig másodlagos piac, nem jönnek ide csak azért, hogy a kamerák elkaphassák, ahogy csalódottan anyáznak egyet összeszorított szájjal.

Az MTV gálája alapján az európai könnyűzene mindössze a U2, szegről-végről Katy Perry meg persze a Tokio Hotel. Utóbbiakat őszinte ováció fogadja a stadionban, pedig a berlini falról szóló áthallásos számuk után én speciel visszasírtam Erich Honeckert. Persze attól, hogy a páneurópai könnyűzene nem létezik, az MTV Europe Music Awards még profi, látványos, néha lenyűgöző showműsor. Csak nem díjátadó.

„Szerinted Beyoncé vagy Shakira mellei jobbak?” - kérdezi mellettem egy angol szakújságíró (mármint zenei, nem mellügyi), és kezeit mellkasa előtt rázva próbálja érzékeltetni a kérdés súlyát. Eltöprengek, de válaszra már nincs időm, mert jön a U2, nem élőben, csak a monitorokról, ahogy a Brandenburgi kapu előtt játsszák a One-t.

„Körülkerítették az egész teret, hogy csak a kiválasztottak nézhessék meg a koncertet. Felhúzták újból a berlini falat”- kommentálja az érzelmes számot a szakújságíró, és nem tudom miért, de közben pont ugyanúgy hadonászik a kezeivel, mint amikor még a mellekről volt szó.