A Y.M.C.A. szerzője bemosott egy nagyot a zeneiparnak

2012.05.17. 21:50
Nem valószínű, hogy sokan felkapják a fejüket arra a hírre, hogy egy bizonyos Victor Willis bírósági úton visszakapta régen szerzett dalai tulajdonjogát. Arra viszont már jóval többen figyelnének, hogy Willis volt az egyik szerzője és előadója a Village People mindenki által ismert Y.M.C.A. című slágerének, aminek jogairól annak idején lemondott. Most viszont úgy tűnik, hogy ezentúl másod- vagy harmadmagával ő söpörheti be a dal milliós bevételeit. Willis egy 34 évvel ezelőtti szerzői jogi törvény módosítására hivatkozva nyert pert, és ez még jobban megzavarhatja a mostanában amúgy sem túlzottan prosperáló zeneipart.
Victor Willis
Victor Willis
Fotó: Jason Laveris

Victor Willis hirtelen nagyon híres lett a zenei szakmában. Valószínűleg ő sem gondolta volna, hogy az olyan újságok, mint a Huffington Post egy lapon fogják emlegetni Bob Dylannel vagy Bruce Springsteennel. Minden bizonnyal még karrierjének csúcsán sem nagyon tudták név szerint, hogy ki ő, legfeljebb az általa alakított rendőrt ismerték a Y.M.C.A. klipjéből. Pedig Willis a Village People soraiban több tízmillió lemezt adott el a hetvenes évektől kezdve, ráadásul a diszkócsapat összes slágerének társszerzője is volt. Nyilván azt gondolja mindenki, hogy emiatt semmi gondja nem lehet az életben, maguktól dőlnek hozzá a dollármilliók, a valóság azonban az, hogy Willis annak idején könnyelműen lemondott a dalai felett gyakorolt jogokról, és nem túl előnyös szerződéssel átadta azokat egy zeneműkiadónak. Persze még akkor, amikor fogalma sem volt róla, hogy ekkora sláger lehet belőlük. „Nagyon fiatal és naiv voltam" – nyilatkozta most Willis. – Nem tudtam, hogy mit adok ki a kezemből. Bármilyen szerződést elém raktak, én azt aláírtam." Nem csoda, hogy Willis 1980-ban bekövetkezett kiszállása óta leginkább a drogügyeivel került be a hírekbe.

Szerencséjére azonban az amerikai törvényalkotók 1978-ban eltörölték azt a passzust, hogy a dalszerzők egy ilyen szerződéssel örök életükre lemondanak a dalaik bevételének egy a szerződésben meghatározott részéről (általánosságban csak 12-20 százalékot kaptak), és beiktattak egy változást, ami kimondja, hogy 35 év után az eredeti szerzők, ha akarják, visszakaphatják a számok feletti jogok gyakorlását, és ezzel természetesen a bevételek is hozzájuk kerülnek ezután.

Ezt használta ki Willis is, aki Billy Joel, Bruce Springsteen, Tom Waits és Bob Dylan mellett jelezte, hogy igényt tart a dalaira. Persze annyira nem egyszerű a szerzők dolga, ugyanis legkorábban tíz, legkésőbb két évvel a lejárat előtt jelezni kell az igényt, illetve a zeneműkiadóktól sem volt elvárható, hogy majd csak tétlenül ülnek, és nézik, ahogy a pénzt kiveszik a zsebükből. Ennek megfelelően Willis a bíróságon találta magát.

A Village People 1970-ben
A Village People 1970-ben
Fotó: Michael Ochs Archives

A dalok jogait kezelő Can't Stop Productions és a Scorpio Music ugyanis beperelték Willist, hogy megakadályozzák az ő kis partizánakcióját, ami által rengeteg szerző kaphat vérszemet. Az első, de később visszavont érvük az volt, hogy Willisnek nem is járnak ezek a jogok, mert csak a kiadó fizetett munkása volt, a másik pedig az, hogy ő csak társszerző a dalban, és a törvénynek csak a többiekkel együtt szerezhet érvényt. Így ha ők nem akarják, Willis sem kap semmit. Barry Moskowitz bíró viszont utóbbinak sem adott helyt, mert szerinte ez olyan mértékben megnehezítette volna a szerzői jogok visszaszerzését, ami ellentétes minden jogalkotói szándékkal.

Willis természetesen rettenetesen örül a döntésnek, és a Twitteren már annak ellenére biztat mindenkit, hogy szerezzék vissza a dalaikat, hogy ő maga még mindig a bíróságra jár. Willis ugyanis csak harmadrészben a szerzője a daloknak. A másik kettő a Village People-t összerakó, 1991-ben AIDS-ben elhunyt Jacques Morali francia zeneszerző, valamint Henri Belolo, Morali üzleti partnere, aki viszont Willis szerint csak papíron volt dalszerző, és inkább a zenekar ügyeit intézte. Lényegében ettől a pertől függ, hogy Willis ötven százalékban, vagy csak egyharmadban lesz a Village People slágereinek.

A  Village People egy tavalyi fellépsen
A Village People egy tavalyi fellépsen
Fotó: Michael Burnell

Azt egyelőre nem tudni, hogy Willis mostantól pontosan mennyit kap majd a dalok bevételeiből, de elmondása alapján több millió dollárról van szó. Minden valószínűség szerint azonban nem maga Willis kezeli majd a különböző rádiós játszások után vagy a reklámokból származó bevételeket, így még az is lehet, hogy újra egy zeneműkiadónál köt ki a közeljövőben, ahol persze nem ő részesül majd 12 százalékban a sok pénzből, hanem fordítva, ami azért már mindenképp egy jelentős előrelépés lesz a számára az elmúlt 35 évhez képest.

A döntésnek amúgy az amerikai zeneipar egyik része örül, a másik pedig szomorkodik (ki lehet találni melyik melyik), általánosságban pedig óvatossággal kezelik egyelőre a kérdést. Az biztos, hogy Willis ügye precedenst teremthet abban, hogy a siker érdekében könnyelmű szerződésekbe beleugró szerzők visszakapják a szerzeményeik feletti jogokat, az viszont nem valószínű, hogy a zeneműkiadók ettől tönkre fognak menni.

Ahogy egy fentebbi bekezdésben is már céloztunk rá, nem várható az olyan kaliberű sztároktól, mint Bob Dylan vagy Bruce Springsteen, hogy saját maguk kezdjenek el foglalkozni a dalaik megírásán és eljátszásán kívül még a gondozásukkal is, így vagy rengeteg kis apró jogkezelő jön létre a közeljövőben egy-egy szerzőhöz kapcsolódóan, vagy, és ez a valószínűbb, mindenki újratárgyalja a szerződéseket úgy, hogy ő maga a lehető legjobban jöjjön ki belőle, de mégse legyen sok gondja ezzel a legtöbb zenész számára kényelmetlen papírmunkával. Mindez azonban egyelőre még csak találgatás, legkésőbb 2014-ben viszont már sokkal okosabbak leszünk.

Mit is ír alá szerző?

Az európai, így a magyarországi általános gyakorlat szerint is a szerzők az úgynevezett life of copyright szerződést kötik a zeneműkiadókkal, amit egyébként a szerzői jogi törvény határoz meg. Ez az utolsó szerző halálától számított hetven évet jelent. A szerzők védelmében törvény, illetve a közös jogkezelő szabályozza azt is, hogy a zeneműkiadók részesedése nem lehet több 33 százaléknál. Természetesen ettől akár el is lehet térni, egy neves szerző például akár két évre is köthet szerződést egy zeneműkiadóval számára jóval kedvezőbb bevételelosztással.

A zeneműkiadók a bevétel egy részéért cserébe folyamatosan gondozzák a dalt, eladják reklámokba, engedélyezik a feldolgozásokat, és regisztrálják a koncerten játszott dalokat. Értelemszerűen a szerződésekbe bármit bele lehet foglalni a bevételosztáson kívül is, így azt is, hogy egyáltalán nem, vagy csak az adott szerző engedélyével lehet reklámra használni a dalt, illetve hogy csak személyesen a szerző dönthet egy-egy feldolgozásról.

Az amerikai szerzői jogi szabályozás jelentősen eltér az európaitól. Sok egyéb mellett abban is, hogy ott lényegében olyan szerződést köt egymással a szerző és a dalait gondozó cég, amilyet akar, még ha ezzel a szerző később hátrányba is kerülhet. Cserébe viszont megengedi a szerzőknek, hogy jó alaposan átgondolják ifjúkori tévedéseüket, és, még ha 35 év után is, de korrigálják a hibát.


Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!