Eurovíziós döntős a Compact Disco

2012.05.22. 23:21 Módosítva: 2012.05.23. 00:30

Bejutott a Compact Disco Sound of Our Hearts című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe kedden este az azeri fővárosban.

A Magyarországot képviselő zenekar a bakui verseny első elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így került a szombati döntőbe. A második elődöntőt csütörtökön, a döntőt szombaton rendezik, idén 42 ország indult.

A Magyar Televízió által a helyszínről élőben közvetített elődöntőben a Compact Disco tizenötödikként lépett színpadra. Walkó Csaba, az együttes frontembere jól énekelt (a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy), a háttérvetítést kétszer látványos pirotechnika egészítette ki.

A Compact Disco - Walkó Csaba mellett Lotfi Begi (groove-ok, extra zenei sávok, effektek), Pál Gábor (billentyűs hangszerek) és  Sándor Attila (basszusgitár) - tagjai csupa fekete ruhában (tervező: Szegedi Kata) adták elő az összetartozásról szóló Sound of Our Hearts című dalt; a színpadon Szakos Krisztián (gitár) és Wéber Helga (vokál) egészítette ki a csapatot.

A tíz döntőbe jutott produkció listája megegyezett a fogadóirodák többsége által favorizált tíz országgal. Szintén döntős az izlandi Gréta Salóme és Jónsi, a görög Elefteria Elefteriu, az albán Rona Nishliu, a kubai zenészekkel kiegészült román Mandinga, a ciprusi Ivi Adamu, a dán Soluna Samay, a legnagyobb közönségkedvencnek számító, Oroszoszág Udmurt Köztársaságából érkezett Buranovszkije Babuski (Buranovói nagyik), a moldovai Pasha Parfeny, valamint a dalfesztiválon tavaly is indult ír ikerpár, a Jedward.

A Compact Disco februárban nyerte meg a magyarországi válogatóversenyt a most is előadott Sound of Our Hearts című dalával. A 2008-ban alakult csapat eddig két stúdióalbumot adott ki, tavaly Fonogram-díjat nyert.

Friderikát még nem érték utol

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az az Európai Műsorsugárzók Szövetsége (EBU) által szervezett Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly Wolf Kati What About My Dreams? (Szerelem, miért múlsz?) című dalával a döntő 22. helyén végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

A verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Düsseldorfban az azeri duó, Ell & Nikki nyert Running Scared című dalával.