David Bowie-t játszottak az űrben

Amikor a világűr zenei meghódítására olyanok készülnek, mint a 30 Seconds To Mars vagy will.i.am, akkor Chris Hadfield búcsúdala jelentheti az utolsó reménysugarát az emberiségnek, hogy egy a környéken járó nagyobb földönkívüli kolónia talán mégsem pusztítja el az emberiséget. A kanadai asztronauta a létező legstílusosabb módon köszön el a Nemzetközi Űrállomástól, egy reddites felkérésnek eleget téve súlytalanságban dolgozta fel David Bowie Space Oddity című klasszikusát, amihez egy zseniális videoklipet is forgatott. Az egy dolog, hogy Hadfield egészen új magasságokba helyezte a gitárpörgetés fogalmát, de a lens flare földöntúli használatától még Michael Bay is benedvesedne.

Hadfieldtől nem ez az első, hogy űrhajósoktól viszonylag szokatlan dolgokat csinál a Nemzetközi Űrállomáson. Munkaideje alatt rendszeresen twitterezik, követőinek száma mára elérte a 770 ezret. Ráadásul ő az első olyan asztornauta, aki a közösségi médiát kihasználva a 21. századra kissé háttérbe szoruló űrkutatást ismét menővé tette a fiatalok körében az olyan jópofa akciókkal, mint a vizes törölköző kicsavarása vagy amikor megmutatta, hogy néz ki, ha egy ember sír az űrben.

Megérkezése óta rég nem látott érdeklődés alakult ki a NASA tevékenysége iránt, ami annak is köszönhető, hogy Hadfield örömmel válaszolja meg a netezők kérdéseit, és szívesen kísérletezik akár saját magán is, hogy ezzel közelebb hozza az űrhajózást az emberekhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40