Kóbor János Recordernek adott nyilatkozatával ellentétben úgy tűnik az Omega mégsem hagyja annyiban, hogy Kanye West engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lány orgonaszólamát a New Slaves című dalában. - írja a Blikk. Benkő László teljesen ledöbbent, hogy saját játékát hallotta a népszerű rapper új kislemezén, azon meg pláne, hogy erre semmiféle megkeresés nem érkezett. Trunkos András, az Omega producere még ennél is keményebben fogalmazott a Blikknek nyilatkozva. Ő ígéretet tett arra, hogy kiveri a balhét, és már meg is keresett egy nemzetközi jogászt.

Addig viszont semmit nem tudnak tenni, amíg Kanye West ki nem adja az új nagylemezét, ugyanis eddig csak ezen a különleges falra vetítésen lehetett csak hallani az Omega-részletet, és például a Saturday Night Live-ban már nem adta elő West. Az Omega és Kanye West amúgy ugyanahhoz a Universal Music kiadóhoz tartozik, de őket sem keresték meg a felhasználás ügyében.
Kanye West május 17-én, pont Kóbor János hetvenedik születésnapján mutatta be egy New York-i házfalra vetítve a New Slaves kislemezét, ami a június 18-án megjelenő, Yeezus című nagylemezen lesz majd rajta.
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon