Elhunyt Edith Piaf zeneszerzője

Hetvenkilenc évesen elhunyt Georges Moustaki görög származású francia énekes-dalszerző, aki élete során több mint 300 dalt írt a legnagyobb francia előadók, köztük Edith Piaf és Yves Montand számára. Legnagyobb slágere a Milord volt.

Az egyiptomi születésű, de 1951 óta Párizsban élő zenész 2011-ben jelentette be, hogy olyan súlyos légzőszervi problémáktól szenved, amelyek lehetetlenné teszik számára az éneklést. Környezetéből származó információk szerint csütörtökön reggel halt meg.

Moustaki eleinte olyan nagy francia sanzonénekeseknek írt dalt, mint Piaf, Montand vagy Dalida, de később maga is sikeres előadó lett. Edith Piafhoz rövid ideig tartó szerelmi viszony is fűzte, az ő számára írta legnagyobb slágerét, az 1958-as Milordot. 1969-ben szerezte Pia Colombo számára másik nagy klasszikusát, a Le Méteque című számát.

A zenész, eredeti nevén Giuseppe Mustacchi, 1951-ben Párizsban ismerkedett meg Georges Brassens sanzonénekessel, akinek tiszteletére felvette a Georges keresztnevet. 1985-ben lett francia állampolgár. Az énekes-zeneszerző mindvégig hű maradt a görög buzukit, a török fuvolát, a francia és latin-amerikai gitárhangokat ötvöző nyugodt, költői stílusához.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59