no

Új lemezzel támad a bombatestű Lady Gaga

2013.07.13. 11:11 Módosítva: 2013.07.13. 14:02
November 11-én jön ki az év elején még csipőműtét miatt szenvedő, ma már miniszoknyában és melltartóban utcára lépő Lady Gaga új albuma, az Artpop. Az MTV szerint a visszatérés az egész popzenét kihúzza majd a letöltések miatti tetszhalott állapotból. Az első új Gaga-dal már a nyáron megjelenik, elég lesz augusztus 19-ig kibírnia valahogy a rajongóknak.

Azt eddig is tudtuk, hogy Lady Gaga új albumának Artpop lesz a címe, az énekesnő azonban egy Facebook-posztban a megjelenés pontos dátumát is bejelentette. A poszt szövege ugyanolyan bombasztikus, mint Gaga 2008-as feltűnése óta minden, amit csinált. Az énekesnő egyenesen azt ígéri, hogy az albummal új fejezetet nyit a popzene történetében: a boldog új világban a popkultúrát a művészek irányítják majd, az előadó pedig „visszanyeri uralmát a perszóna felett”.

Konkrétum csak annyi derül ki a lemezről, hogy Gaga „alkotói útjának zenei leképezése lesz”, és nagy hangsúlyt kap majd, hogy miképp „kommunikál más művészeken keresztül”. Gaga azt ígéri, az album megjeleníti és megünnepli a „dühöngő, elektromos tébolyt”, ami a művészi folyamat sajátja.

A posztból kiderül az is, Lady Gaga házikollektívájában, a Haus of Gagában programozók is vannak, és úgy hívják őket, hogy TechHaus. Ők készítik a mobilappot, ami Gaga szerint "visszafordított warholi kísérlet", melynek célja, hogy a felhasználó "megtapasztalja a hírnévvel járó adrenalinrúgást".

Az MTV-nek tetszik a világmegváltás: arról írnak, épp ideje, hogy ismét legyen egy olyan előadó, aki ilyen nevetségesen komolyan veszi magát. „Egészestés művészkedés, őrültség a szó legjobb értelmében. Pontosan ezt hiányoltuk a popiparból az elmúlt fél évben.”

Lady Gaga utolsó albuma több mint két éve, 2011-ben jelent meg. 2013 elején azonban teljesen eltűnt a színről: egy baleset miatt lemondta turnéját, és a vele kapcsolatos első bulvárhír is csak tegnap jelent meg. Az énekesnő szeptember 1-jére egy mobilappot is beígért.