Őz Zsolt-emlékkoncert lesz a Gödörben

MTI/Index
2013.10.16. 16:24

A két hete elhunyt énekes, író, újságíró, Őz Zsolt emlékére tartanak koncertet október 20-án vasárnap este a budapesti Gödör Klubban. Az estén két zenekara, az Ugatha Christie és a Vidámpark zenészei és vendégénekesek, barátok vonulnak fel, hogy felidézzék az énekes pályafutásának korszakait, és együtt búcsúzzanak Őz Zsolttól.

Vidámpark - Őszi sanzon (koncert)

A vetítéssel kiegészülő koncerteken fellép még Bródy János, Gyáni Levente, a Kézi Chopin, Legát Tibor, a Lidérc zenekar, Vécsi Tibor, a Guess!, Leskovics Gábor (PUF), Nemes András, Borovitz Tamás, Maróti Dániel, Víg Mihály, Sepsik Bence, Müller Péter Sziámi, Bárdos Deák Ági, Nagy Balázs Krisztián, Szabó Balázs Zalán, Keleti András és a Flash!. Az 1000 forintos belépő adomány, amelyet teljes egészében Őz Zsolt temetésének költségeire fordítanak a szervezők.

A hazai alternatív rockzenei színtér egyik meghatározó csapata, a Vidámpark énekese, aki íróként, újságíróként is ismert volt, október 2-án, 44 éves korában hunyt el. Őz Zsolt 1988-ban alapította meg az Ugatha Christie zenekart, majd három évvel később a Vidámparkot, amellyel több-kevesebb megszakítással egészen haláláig zenélt. Utolsó koncertje idén júliusban volt az A38 hajón.

A Vidámparkkal hosszú éveken át állandó fellépő volt a Sziget fesztiválon, összesen négy stúdióalbumot készítettek, Őz 1993-ban Macskajáték címmel szólólemezt is megjelentetett. 2004-ben kiadott könyvében, a Rakenrollban csepeli fiatalkoráról írt. Zenei témájú írásai a Wantedben, a Wan2-ban, a Magyar Narancsban, a Népszabadságban is megjelentek. Alkoholfüggősége számos más betegséggel együtt régóta jelen volt az életében.

A legutóbb vele készült interjúban így írta le magát: „Hát alapból jóindulatú hülye vagyok. Talán az, hogy megpróbálom nem kihasználni az embereket. Az megesik, hogy odamegyek a Marótihoz: 'Adj már egy ötezrest, az istenit neki, mert na. Elfogyott megint.' 'Jól van.' Hát most ez van. Nem tudok erről többet mit mondani, mert nem akarok ilyen jézusi magasságokba bocsátkozni, meg nem is tudok, mert annyira nem ismerem a Bibliát, bár olvastam. Így alapba nem vagyok szerintem rosszindulatú csávó.”

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport