Pátkai Rozina három, Jónás Vera egy

2014.03.12. 16:32
Pátkai Rozina tavaly aratott sikert, idén rögtön három díjat is hazavihet. Mellette még Jónás Vera is nyerhet a független előadók díjátadóján.

Tavaly a legjobb dzsesszdalnak járó közönségdíjat vihette haza Pátkai Rozina az Independent Music Awardsról (IMA), idén pedig már rögtön három kategóriában jelölték az énekesnőt és a Você e Eu című lemezét, aminek a címadó dalával érte el a 2013-as sikert. Most is jelölték a legjobb dzsesszdalra (El Home Que Yo Ame) illetve még a legjobb latin és a legjobb vocal jazz album kategóriában is. Pátkai neve az utóbbi időben rendszeresen feltűnt különböző díjátadókon és versenyeken, novemberben például bejutott a Made In New York Jazz Competition döntőjébe. Az IMA-en egy másik magyar előadónőt, Jónás Verát is jelölték, méghozzá a legjobb adult contemporary album kategóriában a Game című nagylemezével.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!