A Fezenre jön Ozzy gitárosa

2014.03.21. 11:10
Gus G., akit gitárvirtuózként szokás emlegetni, és aki Ozzy Osbourne jelenlegi gitárosa, a Fezen vendége lesz augusztus 1-jén. Igaz, Ozzy nem jön vele, de így is örülünk neki.

Szépen alakul a Fezen (Fehérvári Zenei Napok) idei programja, Gus G. mellett fellép a Europe, a Skid Row, Tarja Turunen, az Ignite, a Hellyeah, és az Alestorm nevű skót-ír zenekar is – utóbbit a gitáristen érkezésével egy időben jelentették be a szervezők, és jelezték, hogy semmi pánik, lesznek még fellépők. Ha az ember a rockzenét szereti, az idei, már bejelentett fesztiválfellépők ismeretében, a Fezenre kell spórolnia.

Gus G.-ről, azaz Kostas Karamitroudisról (igényesebbeknek: Κωνσταντίνος "Κώστας" Καραμητρούδης) sok mindent írnak (pl. itt), de mi megkímélnénk az olvasótábort a wikipédiás fordulatoktól. Jó gitáros, amolyan szorgos iparos jelleg, de azt a pluszt, ami Ozzy egykori zenészeire általában jellemző volt (Randy Rhodes, Jake E Lee vagy Zakk Wylde) egyelőre nem találjuk benne, pedig árgus szemekkel és tágra zárt fülekkel figyeltük a fiatalembert már Ozzy budapesti buliján is, 2010-ben.

A mostani fellépés apropója Gus G. I Am The Fire című szólólemeze, ami pár napja jelent meg, és olyan zenészek működtek közre rajta, mint Jeff Friedl (A PERFECT CIRCLE, PUSCIFER, DEVO) és Daniel Erlandsson (ARCH ENEMY) dobosok, David Ellefson (MEGADETH), Billy Sheehan (MR. BIG, DAVID LEE ROTH) és Marty O'Brien (TOMMY LEE, WE ARE THE FALLEN, LITA FORD) basszusgitárosok, valamint Mats Levén (CANDLEMASS, ex-YNGWIE MALMSTEEN, THERION), Blake Allison (DEVOUR THE DAY), Michael Starr (STEEL PANTHER), Alexia Rodriguez (EYES SET TO KILL), Tom S. Englund (EVERGREY), Jacob Bunton (ADLER) és Jeff Scott Soto (TRANS-SIBERIAN ORCHESTRA, TALISMAN, ex-JOURNEY, YNGWIE MALMSTEEN) énekesek.