Nehéz a szakítás, de legalább látványos

2014.04.24. 15:51
Az Indexen látható először Halott Pénz új klipje. A Nem érinthet meg című számhoz készült videót Puskás Peti rendezte, és az egész felvétel mindössze egy nagy snittből készült.

Új dallal és klippel jelentkezik az Index A Szám dalversenyében középdöntőig jutott Halott Pénz, ami most nálunk nézhető meg először. A Nem érinthet meg egy teljesen friss szerzemény, aminek az egysnittes videoklipjét Puskás Peti rendezte a Biebersből, aki az említett megmérettetésen bekerült a döntőbe.

"A klipet több napos előkészületek előzték meg, mivel egy snittben vettük fel mind a 4 percet. Az első napon a szereplőkkel játszottuk végig a jelenetet, ki mikor és merre helyezkedik. A következő napon a technikával jártuk végig a történetet, a harmadik napon a teljes stábbal este 10-től reggel 6-ig forgattunk, hogy a lehető legjobb jelenetet hozhassuk ki belőle. A végén már eléggé rottyon volt mindenki, de bíztunk benne hogy különleges klipet fog látni a közönség."

 - mondja a kisvideóról Puskás. A Nem érinthet meg egyelőre csak egy új szám, a 2013-as Szólj anyunak, hogy a városban vagyok album folytatásáról egyelőre nincs szó.

A dal az idő és döntések kapcsolatát dolgozza fel, amikor is egy múltban hozott döntésünk később mégse tűnik már annyira jónak, de addigra már elment a hajó, visszacsinálni  már nem lehet, pedig szeretnénk.  Sokszor csak idővel jövünk rá, hogy valakit elvesztettünk, akit nem kellett volna, később esik le, akár csak évek múltán hogy elengedtünk valakit az életünkből, akit nem lett volna szabad. De mostanra már továbblépett.

- írja le a dal lényegét Marsalkó Dávid, vagyis Halott Pénz.

És íme az új klip: