Meghalt az albínó gitáros

2014.07.17. 15:13

70 éves korában elhunyt Johnny Winter, írja az American Blues Scene magazin honlapja. A bluesgitáros régóta szenvedett súlyos betegségben. Johnny Wintert az egyik legnagyobb fehér bluesgitárosnak tartják, producerként ráadásul három Grammy-díjhoz segítette a műfaj legendáját, Muddy Waterst.

1944-ben született a texasi Beaumontban. Nagyon korán zenei karrierbe kezdett, már 10 évesen színpadon állt, 15 évesen pedig elkészítette az első stúdiófelvételét. Az első áttörést egy jammelés hozta meg neki, amikor 1968-ban Mike Bloomfield egy szám erejéig felhívta a színpadra, ő pedig úgy játszotta B.B. Kingtől az It's My Own Fault c. számot, hogy a helyszínen tartozkodó ügynökökön keresztül pár napon belül szerződést kapott a Columbia kiadótól, méghozzá 600 ezer dolláros előleggel, ami akkor rekordnak számított a lemeziparban.

Mike Bloomfield, Al Kooper & Johnny Winter It's My Own Fault

A Columbiánál kiadott második lemezét siker követte, rengeteget turnézott a zenekarával, aminek tagja lett egy idő után Edgar Winter, Johnny két évvel fiatalabb öccse is. Azon kevés zenészek közé tartozik, aki fellépett az 1969-es Woodstock Fesztiválon.

Johnny Winter - Woodstock 1969

A rendkívül feltűnő, albínó gitáros rövid ideig viszonyt folytatott Janis Joplinnal, majd miután öccse szólókarrierbe kezdett, megalapította a valamivel rockosabb Johnny Winter And nevű formációt, de ebben az időszakban súlyos heroinfüggőségtől szenvedett, csak 1973-ban sikerül kimásznia a gödörből.

Ezt több stúdióalbum követte, végül sikerült elérnie a gyerekkori célját, és együtt zenélni hősével, Muddy Watersszel. 1977-ben tönkrement Waters kiadója, ezért Winter áthívta a saját kiadójához, hogy ott vegyék fel a következő stúdiólemezét. Végül három nagylemezt és egy koncertalbumot vettek fel, Winter ezeken nem csak producerként, hanem háttérzenészként is közreműködött. Ezekért a felvételekért Waters összesen három Grammyt kapott, de Winter is nyert egyet a Nothin' But The Blues c. albumáért.

1988-ban tagja lett a Blues Halhatatlanok Klubjának és élete során 18 nagylemezt készített, a legutóbbit 2011-ben. Azonban megszámlálhatatlan azoknak a kislemezeknek a száma, amik bootlegként vagy kalózmásolatként került ki a Columbia kiadó előtti időszakából, egyes pletykák szerint Winter a teljes diszkográfiájának mindössze 15 százalékának birtokolta a jogdíjait, mert nem akart ezzel a baromsággal foglalkozni, hiszen rosszat tesz a zenének.

A zenész halálának hírére először csak találgatások mentek, Jenda Derringer, Winter korábbi zenésztársának, Rick Derringernek a felesége a következőt írja a Facebook-oldalán:

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport