Meghalt a Baywatch főcímdalának előadója

2014.09.02. 19:50

Elhunyt Jimi Jamison, a Survivor amerikai rockzenekar 63 éves énekese, a Baywatch főcímdalának társszerzője és előadója.

"A Survivor egész családját sokkolta és mélyen megrendítette a hír" - közölte Facebook-oldalán a zenekar.  A Survivor jelenleg amerikai és európai turnéja közepén tart, a következő hónapban Nagy-Britanniában lépnének fel. Arról nem közöltek információt, folytatják-e a koncertkörutat.

Jamison 1984-ben csatlakozott a zenekarhoz. Társszerzője volt az I'm Always There című dalnak, a Baywatch tévésorozat slágerének, amelyet ő is énekelt, emellett egyik legismertebb száma volt az 1985-ben a mozikba került Rocky IV. főcímdala, írja az MTI. 

Már vele készült a Survivor Vital Signs című albuma, ez többszörös platinalemez lett. Olyan számok szerepelnek rajta, mint a Can't Hold Back, a High on You és a The Search is Over. 

1988-as hetedik, Too Hot to Sleep című lemezük elkészítése után a zenekar úgy döntött, szünetet tart, hogy a tagok szólóprojektekbe foghassanak. Jamison 2006-ban hagyta el a Survivort, hogy szólókarrierjét építse, de 2011-ben visszatért a közös zenéléshez.