Akik nélkül senkit nem érdekelne az Arctic Monkeys

Szeptember 8-án, azaz ma jelent meg az Interpol ötödik nagylemeze, úgyhogy ideje átvenni újra, kik azok az amerikai zenekarok, akik egy lépéssel a britek előtt jártak. És akik megágyaztak az Arctic Monkeys, a Libertines sikereinek.

A mai modern gitárzene szempontjából a 2000-es évek első fele számít a legfontosabb időszaknak. A grunge kihalt, a nu metal és a poppunk is kezdett elvirágozni, és eközben feltört egy rakás revival hullám a garázsrocktól a posztpunkon át a new wave-ig, ami

a köznyelvbe csak indie-ként került be.

Jellemzően a britekkel azonosították a jelenséget, és sokan elfeledkeznek róla, hogy egyes amerikai zenekarok nélkül talán az Arctic Monkeysra vagy a Libertinesre se lettek volna olyan sokan kíváncsiak a 2000-es években. Az ezredforduló amerikai indie rockjának egyik legmeghatározóbb együttese, az Interpol szeptember 8-án hozta ki az ötödik stúdióalbumát; az El Pintor propóján visszaemlékezünk a korszak fontos tengerentúli zenekaraira a Killerstől a Strokesig, miért fontosak, miért lehetett szeretni őket, és mi van most velük. 

INTERPOL

Miről lehet őket ismerni?  A 2000-es évek amerikai indie rock robbanásának egyik legsikeresebb együttese, a 2002-es Turn on the Bright Lights és a két évvel későbbi Antics is a korszak meghatározói lemezei. A New York-i zenekar egyik védjegye, hogy mindig nagyon elegánsan, általában öltöny-nyakkendőben lépnek fel, a színpadi mozgásuk pedig legalább annyira kimért, mint Paul Banks frontember énekhangja. Sokat elmond az Interpolról, hogy azon kevés amerikai indie rock együttesek egyike volt, akiknek sikerült az áttörés a brit piacon is annak ellenére, hogy műfajilag komoly konkurenciájuk volt. Ennek hatása leginkább ott érzékelhető, hogy a később hasonlóan sikeres brit Editorst sokan egész egyszerűen az Interpol koppintásaként kezelték. Az Interpol egyébként általában kötelező kedvence azoknak, akik máig megörülnek a Joy Divisionért és a brit posztpunkért. 

Mit csinálnak most? A 2010-es albumukon játszott utoljára a zenekarral Carlos Dengler alapítótag, utána hosszú szünetre mentek, mert kicsit át kellett gondolniuk a folytatást. Paul Banks és Sam Fogarino is side projectekbe kezdett, előbbi még szólóban is turnézott, de nem igazán működött a karrierjük egymás nélkül. Szeptember 8-án így jön az ötödik, El Pintor című album, ami az első Carlos Dengler nélkül.

Mit ne hagyj ki? Az első két album úgy, ahogy van, tökéletes, és az Interpol esszenciáját ezekről egy rakás dallal lehetne illusztrálni, de talán az Evil – a baromi bizarr, néhol már-már ijesztő bábos klipjével együtt – az, ami ha nem jön be, akkor nem is kell erőltetni az Interpolt. Az egygitáros kezdés, Paul Banks baljós hangja az elején, a tökéletesen pontos dobkíséret és a kisebb katarzissal felérő refrén egész egyszerűen hibátlanná teszi ezt a számot. (sajó)

THE STROKES

Miről lehet őket ismerni?  Bár már 1998-ban megalakultak, csak az új évezred eleji robbanásuk tette igazán naggyá és jelentőssé a Strokesot, ami nem csupán New York zenei életét kavarta fel alaposan, hanem egyúttal elindította a zenei újságírók által csak új rockforradalomként emlegetett poptendenciát is. Ez az öt jóvágású zenész pedig így egyszerre lehelt életet a megfáradt és helyét nem találó gitárzenébe, illetve bizonyította be, hogy akár jelentősebb arc- és mellszőrzet, valamint bűzlő izzadtságtócsák nélkül is lehet valaki elképesztően tökös és pasis.

Mit csinálnak most? A zenekar tavaly márciusban jelentette meg legutóbbi, Comedown Machine című lemezét, a következő anyagot pedig, a tervek szerint, 2015-ben veszik fel. A rajongók azonban a Strokes üresjárataiban sem maradtak sosem hallgatnivaló nélkül, hiszen a tagok szólóban vagy más projektjeikkel is gyakran jelentkeztek: a brazil származású dobos, Fabrizio Moretti a Little Joy trióban játszik nagyon kellemes zenét, Nikolai Fraiture basszusgitáros Nickel Eye néven vezet zenekart, Albert Hammond, Jr. gitáros és az énekes, Julian Casablancas pedig saját nevük alatt jelentetnek meg anyagokat. A frontember Tyranny című albuma például még ebben a hónapban kijön majd.

Mit ne hagyj ki ? Nemcsak a zenekar, hanem egyenesen az éra egyik legjobb pillanata volt, amikor a Strokes egyik koncertjén a White Stripesból ismert Jack White-tal közösen adta elő máig remek debütlemezének New York City Cops című dalát. A legnagyobb bulihimnusz azonban nem ez, hanem a Someday. (kovács d.)

  

THE RAPTURE

Miről lehet őket ismerni? Velük robbant a New York-i dancepunk, ami a hülye nevén kívül is összeházasította a hetvenes évek, kicsit izgága, de táncolható punkját a tánczenével, ezért kaptak is hideget-meleget rendesen, mert mint minden ilyen első együttesnél, jött utánunk száz koppintás. Összeraktak egy exkluzív számot a Grand Theft Auto negyedik részéhez, és összesen három teljes albumot (Echoes, Pieces Of The People We Love, In The Grace Of Your Love).

Mit csinálnak most? Semmit, mert feloszlottak. Akkor derült ki, amikor az egyik tag a Red Bull egyik bulijában fellépett, és a sajtóanyag úgy hivatkozott rá, hogy korábban a Rapture tagja volt. A dobos és egy másik tag Vito & Druzzi néven tolja a saját szekerét, idén jött ki egy EP-jük.

Mit ne hagyj ki? A House Of Jealous Lovers a Rapture megkerülhetetlen klasszikusa, a How Deep Is Your Love (ami nem egy Bee Gees-feldolgozás) két éve is sláger volt bizonyos helyeken, de a legjobb számuk és klipjük a Whoo! Alright - Yeah... Uh Huh. Sajnos az utóbbi csak rettenetes minőségben található meg a neten. (klág)

 

THE KILLS

Miről lehet őket ismerni? Szokás rájuk azt mondani, hogy benne voltak minden modern gitárzenéért rajongó lány top 3 kedvenc együttesében a 2000-es években. Nem véletlenül, hiszen Alison Mosshart és Jamie Hince kapcsolata a színpadon kívül is szolgáltatott beszédtémát bőven, ráadásul a dobgép sem túl gyakori dolog ebben a műfajban.

Mit csinálnak most? A 2011-es Blood Pressures óta pihen a Kills annak ellenére, hogy már tavaly óta hallani lehetett a visszatérésről. Helyette Alison Mosshart más projektekkel van elfoglalva, nemrég közreműködött a Cage the Elephant legutóbbi lemezén, és mellette már dolgozik a következő Dead Weather-albumon Jack White-tal (White Stripes), Jack Lawrence-szel (Raconteurs) és Dean Fertitával (Queens of the Stone Age). Pedig a béna szupergruppozás helyett ideje lenne egy új Kills-anyagnak.

Mit ne hagyj ki?  Van, aki lassabban építkező Kills-dalokra esküszik, de a Fuck The People egy olyan dal, aminek az üzenete mindig aktuális lesz. (sajó)

  

LCD SOUNDSYSTEM

Miről lehet őket ismerni? Ha volt a kétezres évek elejének indie-pápája, az biztosan a kidobóból lett DJ, James Murphy volt. Murphy három lemezen és egy valag csodás számon keresztül bizonygatta a saját zenebuziságát, de mindig is annyira érdekesen és az évek múltával szentimentálisan, hogy nehéz volt nem imádni. Az LCD Soundsystemben voltak még zenészek, de ő volt az agy, akárcsak New York legendás lemezkiadójában, a DFA-ban.

Mit csinálnak most? Semmit. Murphy három album után lelőtte az egészet, egy hatalmas, háromórás koncerttel búcsúztatta el magát a Madison Square Gardenben. Azóta remixelt David Bowie-t és élőzenét készített a US Open statisztikáiból. Közben még menedzseli a kultikus DFA kiadót is. 

Mit ne hagyj ki? A Losing My Edge az idegesítő zenebuziság himnusza, a Tribulations az egyik legjobb elektropopszám az előző évtizedből, viszont a Yeah megtestesít mindent, amiről az LCD Soundsystem szólt. A punkot, a diszkót, az acidet és azt az érzést, hogy valamit csinálni kellene már, a rohadt életbe. (klág)

TV ON THE RADIO

Miről lehet őket ismerni ? Az indie nem csupán szexizmusáról és tudatos szerénységéről híres, hanem fehér-központúságáról is. Éppen emiatt volt üdítő a mindössze egyetlen fehér taggal (Dave Sitek, aki egyébként mára a modern popzene egyik legmeghatározóbb producerévé nőtte ki magát) bíró TV on the Radio felbukkanása és 2002-es első anyaga, a címében a Radiohead nagy sikerű lemezével viccelődő OK Calculator. Legnagyobb slágerük, a nagyvárosi frusztráltság érzését tökéletesen elcsípő Wolf Like Me időtlen darab: volt már Nike-reklám zenéje, felcsendült például a 2007-es Láthatatlan és a tavalyi Öld meg kedveseid című filmekben, a Miami helyszínelők sorozatban és még számos videojátékban, mint például a Need for Speed: ProStreet, a Guitar Hero 5 vagy a Driver: San Francisco.

Mit csinálnak most?  Az art rockerek november 18-án adják majd ki a következő, a sorban immár az ötödik albumukat. A Seeds lesz az első lemez, amelyet a zenekar az egykori basszusgitáros, Gerard Smith halála után jelentet meg. A Happy Idiot című első single épp egyébként épp a napokban jelent meg.

Mit ne hagyj ki?  2006-os Province című dalukban – amely a kritikusok által egekig magasztalt Return to Cookie Mountain című lemezen is szerepelt – háttérvokálosként David Bowie is közreműködött. Azért a Wolf Like Me maradt továbbra is kötelező darab. (kovács d.)

THE WALKMEN

Miről lehet őket ismerni? A Walkmen kicsit olyan, mint az a haver az egyetemről, aki csak tisztán szereti a gint és általában azon nyünnyög részegen, hogy huszonöt éves korában mennyire öreg. Hamilton Leithauser énekes és bandája nem a vagány New Yorkot testesítette meg, hanem a magányos nagyvárost, ahol csak magadra számíthatsz, mindenki cigizik, és mindenki folyamatos, dühös romantikus csalódásban él. Aztán az együttes durvább élei lekoptak, és egyre lassabb és elegánsabb számokat kezdtek el játszani, aztán ők is megunták.

Mit csinálnak most? Hosszú szünetet tartanak. Leithauser kiadott idén egy szuper szólóalbumot, ami olyan volt, mint a Walkmen, csak kevesebb benne a méreg. Egyébként ha valakinek nem lenne egyértelmű, ezeknél a zenekaroknál hosszú szünet = feloszlottak.

Mit ne hagyj ki? A The Rat. A legmérgesebb számuk, a 2000-es évek simán egyik legjobb dala, az embernek kedve lenne tőle nekifutásból berúgni egy ajtót. (klág)

YEAH YEAH YEAHS

Miről lehet őket ismerni? Kevés karizmatikusabb énekesnőt termelt ki az amerikai indie, mint amilyen a lengyel és dél-koreai szülők gyermekeként született Karen O. Hamar népszerűvé is vált, olyanokkal járt, mint a Yeah Yeah Yeahsnek klipet is rendező Spike Jonze és a Liars-énekes Angus Andrew, de még a Playboy is felkérte őt címlaplánynak, ám ezt O visszautasította. Első koncertjüket mindjárt a White Stripes előzenekaraként adták, 2003-as debütjüket, a Fever to Tellt pedig az év legjobb albumának választotta a New York Times, nevezték Grammy-díjra is, és több mint 1 millió példány kelt el belőle világszerte.

Mit csinálnak most?  Negyedik albumuk, a Mosquito tavaly áprilisban jelent meg, Karen O pedig azután, hogy zenét írt Spike Jonze Ahol a vadak várnak, majd A nő című filmjéhez, Crush Songs cím alatt fog szólólemezt megjelentetni, ráadásul pont ezen a héten.

Mit ne hagyj ki?  A Maps klipjét a 2004-es MTV Video Music Awardson négy kategóriában is jelölték, a videót pedig az a Patrick Daughters rendezte, aki olyan előadók munkáit is jegyzi, mint például a Kings of Leon, a Muse, a Death Cab for Cutie, a Shins, az Interpol, a Grizzly Bear, a No Age vagy épp a Liars, amelynek pont a frontembere ihlette ezt a dalt. (kovács d.)

THE KILLERS

Miről lehet őket ismerni?  Az egész brigádból ők írták leginkább popos, már a kezdetektől stadionrock-közeli számokat. A bemutatkozó lemezükön annyi telitalálat volt, ami másoknak 20 év alatt sem jön össze.

Mit csinálnak most?   Mindig is érezni lehetett, hogy a Killers sokkal többet akar, ennek köszönhetően mára csak egy erősen közepes stadionzenekarrá váltak. A 2006-os Sam's Town még egy abszolút vállalható lemez lett, utána viszont kifogyott az ötlet, és a Killers szép lassan csak egy giccses Las Vegas-i poprock-produkcióvá változott. Ebben komoly szerepe van a szólói pályával is próbálkozó Brandon Flowersnek, akinek az egója annyira rátelepedett a többiekre, hogy elfelejtettek jó számokat írni.

Mit ne hagyj ki? A Killers titka abban volt az elején, hogy egyértelmű hatásvadász megoldásokkal és túlzott teátrálissággal is képes abszolút vállalható, egyáltalán nem kínos rádiós számokat csinálni. Erre a legjobb példa a Bones, amiben a csilingeléstől a fúvós betétig van minden, mégis szívesen üvölti az ember kissé spiccesen, ha úgy hozza a sors. (sajó)

BLACK REBEL MOTORCYCLE CLUB

Miről lehet őket ismerni?  Ha egyszer összeraknánk a Legfélrevezetőbb Zenekari Nevek top 10-es listáját, akkor chopperes fegyverkereskedő hangzású Black Rebel Motorcycle Club biztos közte lenne. A felfutási idejük alatt legtöbbször a White Stripesszal és az akkori garage rock revivallel azonosították őket a néhol bluesos, hard rockos témáik miatt, de közben legalább ennyire jellemző a zenéjükre a shoegaze, noise pop és a pszichedelikus hatások. Ennek ellenére egy klasszikus rádiós sláger, a Whatever Happened To My Rock n' Roll hozta meg nekik a kellő ismertséget.

Mit csinálnak most? Nick Jago dobos már a harmadik lemezből sem vette ki a részét drog- és személyi problémák miatt, ennek ellenére a zenekar máig folytatja azt a rendszert, hogy 2-4 évente kihoznak új hanganyagot, bár már régóta nem nagy kiadókkal dolgoznak. Az együttes népszerűsége ugyan közel sincs a 2000-es évekhez képest, de nagyon komoly kult státuszt épített ki magának a folyamatosan fejlődő, néhol egészen szélsőséges lemezeivel. Az egész felsorolásból talán a BRMC az egyetlen, akiknek egy-egy drasztikusabb húzásuk miatt nem nyavajgott senki, hiszen már a kezdetek óta kerülték a biztonsági játékot. Ettől függetlenül sajnos elmondható, hogy a tavalyi Specter at the Feast album megjelenését már nyomasztó érdektelenség fogadta.

Mit ne hagyj ki? A Spread Your Love az egyik legdögösebb dal, amit ez a korszak kitermelt magából, és ez az a hangzás, amire az alkalmi BRMC-hallgatók asszociálnak ha az együttes szóba kerül. (sajó)