Tíz baromság, amivel a rockzene halálát próbálják magyarázni

Nem kis felhördülést okozott az Egyesült Államokban Gene Simmons Kiss-frontember interjúja az Esquire magazinban, amiben hosszasan taglalja, hogy a rockzene miért halott, és mi ölte meg. Négy-ötévente mindig vannak, akik rockzene haláláról beszélnek, aztán valahogy ez nem történik meg soha. Megpróbáltuk összeszedni azt a tíz baromságot, amivel a már ezerszer megjósolták a rock halálát.

Rock Is Dead

A Doors 1969-ben megjósolta a rockzene halált Rock Is Dead c. számukkal. Ugyan a dal végül csak 30 évvel később jelent meg egy díszdobozos kiadásban, de az a morbid tény is sokat elárul, hogy Jim Morrison előbb halt meg, mint ahogy ez a dal hivatalosan ki jött volna.

Lenny Kravitz 1996-ban, Marylin Manson 1999-ben pedig Marylin Manson írt dalt hasonló témában, de hiába a hangzatos cím, előbbi csak ironizált, utóbbi véleménye az ügyesen marketingelt polgárpukkasztás miatt nem igazán számított soha. 

Grammy

A Grammy után mindig a rockzene halálát vizionálják, legutóbb a nem éppen rock and roll Imagine Dragons kapta a legjobb rockzenei előadásért járó díjat, a legjobb rockalbum a Led Zeppelin 2007-es koncertjének felvétele lett, az év rockdalát pedig Paul McCartney írta a még élő Nirvana-tagokkal. Ennél jobban tényleg nem is lehetne mellé lőni, de ez baromira nem azt jelenti, hogy a rock halott, hanem valószínűleg a szakmai zsűri közeledik a halál felé. Jim Parsons negyedik Emmy-díja után sem siratja senki a tévézést, ahogyan a filmgyártás válsága sem a 12 év rabszolgaság Oscar-díja miatt téma.

Gitározó fiúcsapatok, kifestett emorockerek

Annál elcsépeltebb közhely a világon nincs, amikor helyes, fiatal fiúkból álló csapat láttán a keményvonalas műfajrajongók a kedvenc zsánerük halálát vizionálják. Legutoljára ilyenre a rövid idejű emo hullám idején volt példa, amikor rockerek és metálosok összeölelkezve sírdogáltak a MySpace előtt, hogy 50 kilós, festett hajú, piercinges szépfiú hörögnek/énekelnek sokadjára újrahasznosított hard rock, punk és metál témákra.

Ennek az lett a vége, hogy az egyik emós kirakatcsapat frontembere inkább világhírű DJ lett, a My Chemical Romance énekese Deadmau5-szal dolgozik, a Lostprophets énekesét pedig egy életre börtönbe zárták kiskorú elleni nemi erőszak miatt, de a MySpace sem aktuálisabb egy kazettás magnónál. A rockzene ettől még bőven nem halt meg, sőt, az egész jelenség miatt legjobban szenvedő eredeti emo a 2010-es évekre ismét kezd visszajönni szűk farmerek, smink és mutáló tinédzserek nélkül. Arról nem is beszélve, hogy minden kornak megvoltak a maga mesterségesen összeállított gitározós fiúcsapatai, a The Monkeestól a Poisonon át a Jonas Brothersig, teljesen mindegy.

Kevés a drog

Az 50 legjobb drogihlette album listáján alig találni 2000 után készültet. A zenészek már egyáltalán nem csapják szét magukat annyira a színpadon, az együttesek brutális turnétempójába meg alig fér bele egy tisztességes bekúrás koncert előtt/alatt/után. Így alig lehet tartani a szex-drogok-rocknrollt, ami egyenesen a rockzene halálát és a karizmatikus előadók hiányát okozza.

A szex-drogok-rockandroll egyébként is már annyira elcsépelt, hogy simán szerepelhet a szomszéd villanyszerelő pólóján flitteres betűkkel. A Modern Loversszel az egyik legjobb proto-punk bandát megalapító Jonathan Richman a hippikorszak végén énekelt a droghasználat kerüléséről. Aztán ott van a '80 évek amerikai hardcore punkja a maga straight edge mozgalmával, ami megtagadta az alkohol vagy a kábítószer használatát, de közben olyan remek együtteseket dobott ki magából, mint a Minor Threat vagy később a Fugazi. Vagyis baromira nem kell szétcsapott seggfejnek lenni, hogy valaki király rockzenét csináljon.

Rakenroll, mint melléknév

Nem. Tessék befejezni.

Internet

Mindenki tudja, hogy az MP3 formátum és az internet megjelenése elképesztő csapást mért a zeneiparra. Brutálisan csökkentek a lemezeladások, megszűntek a lemezboltok és Magyarországon 1-2 ezer eladott albumért már aranylemez jár. A megváltozott tartalomfogyasztási szokások miatt való igaz, hogy a magángépes Rolling Stoneshoz vagy Led Zeppelinhez hasonló rockzenekarok már nem nagyon lesznek, de ettől még nem halt meg a rockzene, sőt.

Semmi indoka nincs azoknak, akik a "jó" rockzene hiánya miatt kárognak, ott a Youtube, a tematikus zenei blogok, a zenestreaming-szolgáltatások és a fater teljes zenegyűjteménye bedigitalizálva egy külső vinyón. Csak annak halott a rock az internet korában, aki lusta utána olvasni.

Zenekaros pólók a plázákban

Dukai Regina Joy Division-felsője láttán komolyan megfordult bennem, hogy nincs jövő. A H&M és a többi, könnyen megfizethető street fashion cég évek óta bővíti a kínálatait zenekaros felsőkkel a Nirvanától az AC/DC-ig. Való igaz, hogy baromi kellemetlen látvány mondjuk a twilightos Kristen Stewartot Black Flag-pólóban látni, mert ilyenkor az ember akaratán kívüli közösséget érez egy olyan emberrel, akivel még pénzért sem szeretne. Ezért nyomasztó Ramones-pólót látni a Balaton Soundon vagy talpig Nirvanában fagyizó tiniket a West End földszintjén.

Az elüzlietesedéstől még nem lesz a rock halott. Peter Grant, a Led Zeppelin legendásan nagydarab menedzsere például személyesen nézett körül a zenekar koncertjeinek környékén, hogy hamisított hanghordozókat és ruhákat koboztasson el. Szóval a csaj, aki Johnny Cash-pólóban jár a Morrison's-ba koktélozni nem azért gáz, mert a H&M-ben vásárolt, hanem mert csak tetszett neki ez a fekete-fehér kép a fiatal Kurt Russellről.

Nagykiadók

Egy régi klasszikus, ma már nem túl valószínű, hogy valaki a nagykiadók megjelenése miatt temeti a rockzenét. Korábban azonban rendszeresen előkerült, hogy az óriási pénzzel járó lemezszerződések miatt a kiadó mindenbe beleszólt a daloktól a tagok összetételéig. Van aki ebbe belement, van akinek sikerült előnyös szerződést kötni és olyan is volt bőven, aki elküldte az egész brigádot a fenébe és csak 40 évvel később fedezték fel. A nagykiadók azonban drasztikusan csak az olyan pojácák karrierjébe tudtak beleszólni, mint mondjuk Bon Jovi vagy a negyvenötödik hajmetál banda. A rockzenét meg egyáltalán nem ölték meg, hanem évtizedekig a mainstreamben tartották.

Lemezeladási, lejátszási, rádiós listák

A zeneipar visszafordíthatatlan átalakulása ellenére még mindig nagyon sokan próbálják elhitetni, hogy a Billboard Hot 100 vagy mondjuk egy rádió lejátszási listája bármilyen fontossági értékkel bír. Tessék csak megnézni, hogy itthon például a MAHASZ teljesen indokolatlanná vált albumlistáján a Református kórusok c. válogatás az egyik héten a második helyen szerepelt. Ma egy albumeladási és rádiós játszási lista valójában két dolgot jelent: mennyien vesznek még CD-t a benzinkúton, és melyik rádiós szerkesztőnek mik voltak a kedvenc számai a héten.

Disco, hiphop, dubstep a gyilkos

A '70-es években a disco, a '80-asban a hiphop, a '90-es években a dance, a 2000-es évektől pedig az elektronikus zene lett a rock gyilkosa. Ebből végül az lett, hogy baromira nem halt meg semmi, a disco, a dance és az elektronikus zene 2014-re majdnem ugyanazt jelenti, a hiphop pedig legalább annyira a fehérek műfaja ma, mint a feketéké.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!