Egy hétig lehet pályázni az NKA pénzére

2014.09.18. 16:32

A napokban lejár az üreshordozói jogdíjak 25 százalékából létrehozott Cseh Tamás Program első pályázati körének beadási határideje, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumából Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és a Nemzeti Kulturális Alaptól Doncsev András alelnök tartott figyelemfelhívó sajtótájékoztatót. A pályakezdő előadók és zenekarok támogatására kiírt pályázat beadási határideje szeptember 29-én jár le, eddig lehet jelentkezni arra a kétmillió forintos támogatásra, amit körülbelül 25-30 zenekar kap majd meg végül.

Ez nem a Hegylakó, hogy csak egy maradhat

- mondta Doncsev András arra utalva, hogy a 60 milliós összeg szét lesz osztva, és nem egy helyre kerül. Ezt a kétmillió forintot azonban nem költheti el bármire a zenekar vagy az előadó, az összegnek elégnek kell lennie

  • öt profi hangfelvételre
  • CD készítésre 300 példányban
  • egy minőségi videoklipre
  • egy honlapra és egy aktív közösségi felületre.

A pályázókat a Zenei Kollégium tagjaiból összeállított zsűri bírálja el, méghozzá élő meghallgatás után. Az előadók vagy zenekarok tehát egy rövid fellépéssel mutathatják meg magukat, hogy érdemesek a kétmilliós támogatásra, amihez azt is igazolniuk kell, hogy legalább egy éve létező formációról van szó, nem csupán a pályázat miatt alakultak meg. Ezzel értelemszerűen a kamu előadókat próbálják kiszűrni. A bemutatókról felvétel is készül, hogy azok a zsűritagok is értékelhessék a produkciót, akik akkor nem tudtak ott lenni a meghallgatáson.

A kiválasztott zenekarok nemcsak anyagi, hanem szakmai támogatást is kapnak a mentoroknak köszönhetően. Doncsev hangsúlyozta, hogy nem celebekről van szó, hanem szakmabeliekről. Ezek a mentorok felügyelik az adott együttest, segítenek nekik, szakmai tanácsokkal látják el.

A 300 CD-re promóció miatt van szükség, hogy profi formában és minőségben küldhessék el a felvételt a rádióknak, médiumoknak. A cédékre egyébként külön NKA-s matrica kell, amit a honlapjukról lehet majd letölteni és kinyomtatni. Arra a kérdésre, hogy kétmillió forint mennyire lehet elég öt dal felvételére, cédényomtatásra és klipforgatásra, Doncsev azt válaszolta, hogy a szakértők ezt az összeget tartották optimálisnak, de a pénzzel nyugodtan lehet sakkozni, vagyis a pályázóktól függ, hogy a pénzből mennyit költenek a stúdióra és mennyit a videózásra.

A Cseh Tamás Program első körét még két másik követi, először a vidéki klubokat és zenei életet segítő pályázat, utána pedig a feltörekvő együttesek előzenekari programja, utóbbira 80 millió forintot különítettek el.