Csak semmi skót duda

A két Sztyuárt

Ugyan Calvin Harris személyében hosszú idő után tényleg van egy igazi világsztárja Skóciának (vonatkoztassunk most el egy kicsit Susan Boyle-tól, jó?), pedig erre már akár a '60-as években is akadhatott volna rögtön két példa, két „Sztyuárt" személyében, ha a történelem másként alakul. De nem így történt. 

Az egyikük Stuart Sutcliffe, a Beatles legendás semmittevője, aki nem létező zenei tudása ellenére még Hamburgba is zenekartagként utazott az együttessel. Hiába imádták a tinilányok, McCartney és végül Lennon nyomására kiszállt a Beatlesből, hogy aztán 1966-ban tragikusan fiatalon haljon meg, a Beatles pedig a poptörténelem legnagyobb zenekarává váljon. Nélküle.

A másik nagy skót vesztes Ian Stewart, aki konkrétan ott volt a Rolling Stones alapításánál, billentyűsként játszott együtt Jaggerékkel, amikor még hatan léptek fel. Ez is lett a veszte, mert hiába tudott zseniálisan zongorázni, a Stones menedzsere szerint túl sokan vannak hatan, egy sztárcsapat ennyi embert nem bír el. Ezért a többieknél idősebb, kevésbé jóképű Stewartot kérte meg, hogy lépjen ki a zenekarból, cserébe ő lehet a road manager és játszhat a stúdiófelvételeken. Stewart ebbe rögtön belement, és egy tisztességes stúdiózenész lett belőle, aki együtt dolgozhatott a Led Zeppelinnel, Eric Claptonnal és Steve Winwooddal. Végül a szíve vitte el 1985-ben.

Jack Bruce, Cream

A világ egyik első rockzenei szupergruppjában két angol mellett helyet kellett szorítani egy skótnak is. A Creamre máig úgy emlékszik mindenki, mint a '60-as évek legnagyobb bluesrockereinek méltatlanul rövid idejű side projectje. A Yardbirdsben és John Mayall bandájában nagyon komoly nevet szerző Eric Clapton állt össze Ginger Baker dobossal és a skót Jack Bruce basszusgitárossal. Utóbbi kettő játszott is együtt korábban, de a Graham Bond Organisationben eltöltött idejük alatt annyira gyűlölték egymást, hogy a másik hangszereit próbálták tönkretenni koncertek előtt, üvöltöztek egymással a színpadon, és az egyik alkalommal kést rántottak egymásra, mire Bruce kiszállt végleg. Clapton meghívására azonban félretették a nézeteltéréseiket. Ez később természetesen ismét felerősödött a Cream koncertjei és lemezfelvételei alatt, és hiába hoztak össze alig négy év alatt négy remek nagylemezt, Clapton besokallt attól, hogy a skót meg a dobos képtelen kijönni egymással, és feloszlatta a zenekart. (eredeti borító)

Ian Anderson, Jethro Tull

A Jethro Tull több mint 40 éves pályája során simán lehet, hogy több skót zenész is megfordult a zenekarban, de egyik sem lehetett meghatározóbb Ian Anderson alapító-fuvolás frontembernél. A tengerentúlról lopott brit bluesrockba a maga furcsa éneklésével és fuvolázásával olyan színt hozott, amit ugyan sokan máig képtelenek megérteni, de az elvitathatatlan, hogy a Jethro Tull komoly hatással volt a később folk rock előadókra és azokra a keményvonalas rockzenekarokra, akik nép hangszerekkel kísérleteztek a torzított gitár mellé. (eredeti borító)

Mark és David Knopfler, Dire Straits

Mark Knopfler – Tommy Ramone mellett – a nemzetközi rockzene legismertebb magyar származású előadója, és hát a Money For Nothing klipjének magyar vonatkozásáról is hallott már szinte mindenki. Azt viszont talán kevesen tudják, vagy hajlamosak elfelejteni, hogy Mark a zenekart testvérével, Daviddal alapította Angliában, de mindketten Glasgow-ban születtek skót anyától. Bár David hiányát a zenekar gond nélkül átvészelte a második album után, az már kétséges, hogy mi lett volna a Dire Straitsszel, ha a Knopfler-család sohasem költözik Észak-Angliába. (eredeti borító)

Annie Lennox, Eurythmics

Ki a fontosabb egy szintipopduóban: a feltűnő énekesnő vagy a mindenható producer? Erre adna választ, ha annak idején a Eurythmics Annie Lennox skót énekesnő nélkül alakul meg, és akkor talán a Sweet Dreams (Are Made of This) sem lett volna akkora sláger kizárólag a dallamtapadásra tökéletesen alkalmas zenei alappal. Sőt, a '80-as években mégis kit érdekelt volna bármilyen prüntyögős zene, amiben nincs valami szexbomba/különc énekesnő, csak egy nagyhajú férfi csomó kütyüvel?! (eredeti borító)

Brian Molko, Placebo

Ugyan a Placebo igazi nemzetközi együttes, megfordult már benne svéd, amerikai és angol tag is, a zenekart sokan azonosítják a jellegzetes hangú és megjelenésű frontemberrel, Brian Molkóval, aki történetesen skót. Az androgün énekes szinte egy személyben maga a Placebo, nélküle az egész együttes értelme szűnne meg, és Tarlós Istvánnal sem tudna összecsapni a zenekar. (eredeti borító)

Guy Berryman, Coldplay

Lassan a Coldplay is elérkezik a 20. évéhez, mégsem volt még soha tagcsere a csapatban. Pontosan ezért lenne komoly hatással az angol zenekarra, ha egyedüli skót zenészük, a basszusgitáros Guy Berryman egyszer csak fogná, és otthagyná az egész brigádot. Persze minden férfi örülne kicsit, ha a Coldplaynek rossz lenne, hiszen ami a nőknek Eva Mendes, az a férfiaknak Chris Martin. (eredeti borító)

Illusztrációk: szarvas / index