Évzáró popzenei gyorstalpaló 2014-re

2014.12.10. 18:17

Minél közelebb érünk 2014 végéhez, annál több évösszegző gyűjtéshez lehet szerencsénk. Nemcsak a Stenk szedte már össze az év legjobb lemezeit, hanem számos külföldi zenei magazin is, de természetesen az egyes dalok is épp olyan érdekesek, mint a teljes nagylemezek. Ha valaki esetleg vattapamaccsal a fülében közlekedett volna egész évben, az most villámgyorsan pótolhat minden lemaradást. Michael és Carissa Alvarado, vagyis az Us duó például két és fél percben foglalta össze az esztendő legnagyobb slágereit, felcsendül többek között Taylor Swift, a Coldplay, Pharrell Williams, valamint a Maroon 5 egy-egy dala is. Michael és Carissa egyébként  férj és feleség, Kaliforniában élnek, és még közös lemezük is van.

DJ Earworm a mashupok nagymestere 2007-ben gyúrta először egybe az év legnépszerűbb dalait, most pedig végre elkészült a United State of Pop 2014 is. Az idei esztendő 25 legnagyobb bulibombáját egy alig valamivel több mint négyperces egyveleggé alakította, és ebből látszik csak igazán, hogy mennyire egy kaptafára íródik szinte minden mainstream popszám. Idén egyébként a szokásosnál több nő került a mashupba, 13 énekesnő is szerepel a szintén kaliforniai Earworm évösszegző munkájában – többek között Christina Aguilera, Katy Perry, Iggy Azalea, Nicki Minaj és Rita Ora is. 

Közben egy másik mashup-huszár, a vancouveri Isosine egy gyönyörűen építkező, hat és fél perces slágerparádéval zárta az évet. Felcsendül benne Charli XCX, Avicii, Ed Sheeran, Calvin Harris és a Clean Bandit egy-egy száma is. A mashup találóan a Nonstop Pop 2014 címet viseli, Isosine pedig azt reméli, hogy a hallgatók is legalább annyira élvezik majd a végeredményt, mint amennyire ő a befektetett munkát.