Meghalt Udo Jürgens osztrák slágerénekes

2014.12.21. 20:56

Szívelégtelenségben 80 évesen meghalt Udo Jürgens osztrák zeneszerző, zongorista és énekes, a német nyelvterület egyik legnépszerűbb előadója - közölte az MTI. Vasárnap séta közben megállt a szíve a svájci Münsterlingenben, eszméletlenül esett össze, a kórházba szállítás után elhunyt.

"A jelenlegi turné diadalmas koncertsikerei után mindannyiunkat mélyen megrendített Udo Jürgens váratlan és hirtelen halála" - közölte Freddy Burger, az énekes menedzsmentjének és turnécsapatának tagja. Az idős énekes alig három hete tartotta Mitten im Leben című ausztriai turnéjának indító koncertjét a salzburgi Arénában.

Az osztrák-svájci kettős állampolgárságú Udo Jürgen Bockelmann 1934. szeptember 30-án született az ausztriai Klagenfurtban. 1948-ban iratkozott be szülővárosának konzervatóriumára. Rá két évre egy zeneszerzői versenyen első díjat nyert Je t'aime című dalával, és 1951-ben megalapította együttesét Udo Bolan művésznéven. 1954-ben írta alá első hanglemezszerződését és Udo Jürgens néven megjelentette első albumát (Es waren weisse Chrisanthemen). Röviddel azután komponálta a Reach for the Stars című dalt, ami Shirley Bassey révén világsiker lett.

Első saját igazi slágere a Jenny volt 1960-ban, de a nagy áttörést az Eurovíziós Dalfesztiválon érte el: 1964-ben Koppenhágában hatodik lett ("Warum nur, warum); 1965-ben Nápolyban a negyedik helyre énekelte fel magát (Sag ihr, ich lasse sie grüssen), végül 1966-ban Merci Chérie című dalával első lett Luxemburgban, elhozva az első győzelmet hazájának.

Az utolsó pillanatig a német nyelvterület egyik legnépszerűbb énekese volt, pályafutása során több mint ezer dalt komponált és 100 millió lemezt adott el.

1977 óta Zürichben élt, 2007-ben az osztrák mellé felvette a svájci állampolgárságot is.

Rajongói fürdőköpenyben vonultak az utcára szeptember 30-án Bécsben, hogy így ünnepeljék az énekes 80. születésnapját. A fürdőköpenyes megmozdulás ötletét az adta, hogy Udo Jürgens egyik hamburgi koncertjén a ráadásszámokat már fürdőköpenyben énekelte - ez az énekes egyik fő ismertetőjegye lett.