Hamis jegyeket árulnak a Slipknot-koncertre

2015.02.04. 13:16

Információink szerint hamis jegyek kerültek forgalomba a február 5-i, Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő Slipknot-koncertre, így sokan, akik egyébként legálisan vásároltak jegyet, nem tudnak majd bejutni a koncertre. A Budapest Aréna rendezvényszervezője kérdésünkre elmondta, feléjük is jelezte egy sértett a jegyhamisítást, aki azt is elmondta, hogy a rendőrségen feljelentést tett az ügyben.

Ő úgy szerzett tudomást a jegyhamisításról, hogy az egyik barátjának a jegyén ugyanaz a jegyazonosító számsor szerepelt, mint a sajátján. A barátja által elmondott személyleírás is megegyezett azzal a személlyel, akitől megvásárolta az utcán a jegyeket – tehát mindketten hamis jegyet vásároltak. Akinek a jegyén eleve hamis vonalkód van, ami nem szerepel a rendszerben, az nem tud majd bejutni a koncertre. Sok hamisított jegyen azonban egy eredeti vonalkód szerepel; a tulajdonosok közül az juthat be, aki előbb ér a helyszínre, egy vonalkódot ugyanis csak egyszer enged be a rendszer. Így előfordulhat, hogy valaki eredeti áron vásárolta meg a jegyét, mégsem tudja meghallgatni a koncertet. Bugovics Adrienn rendezvényszervező ugyanakkor elmondta, hozzájuk eddig még csak két bejelentés érkezett.

Az Index is kapott levelet olyanoktól, akik hamis jegyet vásároltak, mint mondták a négy állójegyért összesen 53.800.-Ft-ot fizettek. A négy jegyből kettő-kettőnek megegyezett a sorszáma, így egyértelműnek tűnt, hogy hamisak. Ekkor jelezték a szervezőknek az esetet, kérdezve, hogy esetleg méltányossági alapon be tudnának-e menni a koncertre, de nem kaptak választ. Ráadásul a jegyeket a rendőrség bizonyíték gyanánt lefoglalta, így már egészen biztosan nem tudnak bejutni.

A TicketPro az esemény elsődleges jegyértékesítője, így a TicketPro hálózatában szereplő jegyértékesítő rendszereken keresztül vásárolt jegyek azok, amelyek biztosan eredetiek. A Ticketportal-logóval ellátott jegyek például teljesen biztosan hamisak, mert a társaság nem forgalmaz jegyeket az eseményre.