Marky Ramone megoldása a koncerten telefonnal videozók ellen

2015.02.16. 13:42 Módosítva: 2015.02.16. 14:35

Minden jóérzésű embert idegesít, amikor koncert közben, nem lát rendesen, mert egy barom a telefonját lengeti fejmagasságban, hogy készítsen egy értelmezhetetlen videot, amit aztán soha nem néz meg. Marky Ramone megtalálta a megoldást a Smartphone Swattert, ami egy dobverő és egy tetszőleges punk kislemez összeragasztásával otthon is könnyen elkészíthető, és még könnyebben kiverhető a kamerázgató emberek kezéből a készülék. 

Remélhetőleg hamar el fog terjedni ez a kecses eszköz, sőt idővel törvény írja majd elő a használatát! A video Marky új könyvének beharangozó videoja is egyben, ugyanis január végén jelent meg a Punk Rock Blitzkrieg: My Life as a Ramone című önéletrajzi könyve, ami szintén alkalmas arra, hogy indokolatlanul használt telefonokat pusztítsunk vele. Marky Ramone - mint nevéből következtetni lehet -, a Ramones dobosa volt, aki a nemrég elhunyt magyar származású Erdélyi Tamást, azaz Tommy Ramone-t váltotta a dobok mögött 1978-ban. Egy 1984 és 1987 közötti szünetet leszámítva, ő volt a zenekar 1996-os nyugdíjbavonulásáig a zenekar dobosa.