Magyar zenész interjúzhatott az Oasis gitárosával

10974317 788158041258624 3494699976528995425 o
2015.03.06. 09:27

Egy magyar fiatalember, Mihályi Dávid interjúzhatott az Oasis legendás zenészével, a 47 éves Noel Gallagherrel, aki új zenekara új lemezét egy nyereményjátékkal promózta be. A játék fődíja egy interjú volt a britpop-legendával, ezt nyerte meg a nemrég feloszlott Plush nevű "alternatív instrumentális hip-hopot" játszó zenekar basszusgitárosa, Mihályi Dávid, aki már el is készítette az interjút, ami egyébként az első volt az életében.

Noel Gallagher csak nemrég posztolta Facebook-oldalán az interjú első részletét, még további kettőre lehet majd  számítani belőle. Ebből kiderül, hogy Gallagher először egy nőre számított, csak később tudta meg, hogy egy férfi fogja majd kérdezni. A zenész azt is bevallja, hogy amikor megtudta, hogy egy magyar srác lesz a kérdező, először egy igazi Drakulát képzelt el magában. A videóból az is kiderül, hogy Mihályi tapasztalatlansága ellenére jó kérdező, nem véletlenül nyerhetett épp ő, Gallagher pedig egy elképesztően szórakoztató – és persze mocskosszájú – interjúalany. Utóbbit azért lehetett sejteni.

A magyar basszusgitáros így mesélt nekünk az élményeiről:

Régóta nagy Noel Gallagher-rajongó vagyok. A versenyre egy videóval és 15 kérdéssel lehetett pályázni. Az utazást teljes mértékben ők állták, nekem ez az út igazából csak egy-egy zacskó M&M's-be és Skittlesbe került. Az interjút az irodájában vették fel Londonban. Mindenki nagyon kedves volt, Noel Gallagher pedig pont olyan, amilyennek láthatjátok a videóban. Nagyon vicces csávó. Jövőhét szombaton pedig megyek Milánóba az egyik haverommal Gallagher koncertjére, mivel ez is a díj része. Nagyon jó volt az egész, még most is nehezen hiszem el, hogy megtörtént.

A Noel Gallagher's High Flying Birds második lemeze, a Chasing Yesterday egyébként épp a hét elején, március másodikán jelent meg. Hamarosan részletesebben is írunk majd róla, addig viszont inkább megmutatjuk az album egyik dalát.

Ez pedig Mihályi zenekarának legutóbbi klipje, amely a Felhők fölött című dalukhoz készült. Egyébként tök jó, hogy franciául is tudnak reppelni.

Nem Mihályi azonban az egyetlen szerencsés magyar: nemrég Sting énekelt egy szintén magyar, Sándor nevű srác hangpostájára Jimmy Fallon műsorában.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!