Vallásos gengszterrap: az Iszlám Állam zenéje

2015.03.29. 20:26
Egyes iszlám tanok szerint a zene úgy hat a lélekre, mint az alkohol, és a Korán épp ezért tiltja mindkettőt. Az Iszlám Állam a radikális vallásértelmezés jegyében betiltotta a hangszeres zenét: csak a harci indulókat engedélyezik. Nem is gondolná, hogy az a gyönyörű dal valójában a dicsőséges véráldozatról és a győzelemről szól, ugye?

A Daily Mail februárban hozta le a képsorozatot a maszkos, állig felfegyverzett emberekről, akik halomba pakolt dobokat égettek a líbiai sivatagban. A hangszerek felgyújtásáról az Iszlám Állam titkosrendőrsége döntött: az általuk követett ortodox szunnita tanok szerint a hangszeres zene tilalmas, így megsemmisítették őket.

Nem ez volt az egyetlen eset; előfordult, hogy a nyílt utcán vertek meg zenészeket, és elkobozták a hangszereiket. És valószínűleg nem is ez volt az utolsó: az Iszlám Állam gyakorlatilag betiltotta a zenét

Nem mind tiltott, ami iszlám

A zenélés tilalmáról szóló vallási iratok értelmezése az iszlámon belül sem egységes. Abu Hanifa, az egyik leghíresebb szunnita muszlim tanító erről a Hanafiban is ír; mások azt írják, a zene olyan a léleknek, mint az alkohol (amit az iszlám törvények szintén tiltanak).

A Daily Mail februárban hozta le a képsorozatot a maszkos, állig felfegyverzett emberekről, akik halomba pakolt dobokat égettek a líbiai sivatagban.
A Daily Mail februárban hozta le a képsorozatot a maszkos, állig felfegyverzett emberekről, akik halomba pakolt dobokat égettek a líbiai sivatagban.

A tiltást propagáló ortodox szunniták vallásértelmezése szerint az egyetlen üdvözítő életút Mohamed próféta életvitelének és gondolkodásának követése. Ehhez a prófétáról szóló történetek nyújtanak támpontot, amiket a Hadíszben gyűjtöttek össze; ez az iszlám második legfontosabb vallási műve a Korán után. A szájhagyomány útján terjedő Mohamed-történeteket két évszázadon át gyűjtötték a próféta halála után.

A Hadíszt a maga idejében sok hittudós kritizálta és elemezte: így próbálták kiszűrni a a logikátlan, a túlzó, illetve a Koránnak ellentmondó történeteket. (A leghíresebb néprajzkutató, Buhári (810–870) közel hatszázezer mondást gyűjtött össze a prófétáról, de ezekből csak 7275-öt tartott hitelesnek.) Egyes vallási vezetők úgy értelmezik, hogy a Hadísz tiltja a zene minden formáját, ugyanakkor a négy szunnita vallásjogi iskola (madzhab) komoly vitákat folytatott a hangszerek tilalmáról, illetve arról, hogy az iszlám témájú megénekelt versek, a nasídok megfelelnek-e az iszlám törvényeknek.

Egyesek, például az iszlám modern felfogását elutasító szalafisták nemcsak a hangszeres zenét utasítják el, hanem a zenét is, mindenestől; szerintük a zene csak elvonja a figyelmet a Korán tanulmányozásáról. Ezt a nézetet viszont nem mindenki osztja: még Oszáma bin Ladenről is feljegyezték, hogy fiatalkorában alapított egy nasídcsoportot, amiben ő maga is énekelt.

Az iszlám tudósok többnyire elfogadhatónak tartják a nasídokat, különösen háború idején – csak abban nem jutnak egyezségre, hogy ezeknek hogy kéne hangzaniuk. Az Iszlám Állam harci dalaihoz jellemzően nem használnak hangszereket, legfeljebb olyan hangeffekteket, mint a lovak patáinak a dobogása (ami a próféta sivatagban töltött idejére utal) vagy a bombázások hangja. És arról nincs konszenzus, hogy lehet-e hangszert használni.

Az iszlámban a teológia gyakorlati tudomány is, mivel vallásjogi értelmezésekkel foglalkozik. Ezért van, hogy a négy nagyobb madzhab máshogy értelmezi a Koránt és a vallásos iratokat. Abban többé-kevésbé egyetértenek, hogy a hangszeres zenék bizonyos típusai csakugyan harámnak, azaz az iszlám szerint tiltottnak minősülhetnek, mind a Hadísz, mind a muszlim hagyományok szerint.

25CD378000000578-0-image-a-26 1424272933046

Mások viszont még ezt is vitatják, arra hivatkozva, hogy maga Mohamed próféta is szerette a zenét – a Koránban több ilyen történetet is feljegyeztek. Az ortodox szunniták viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a hangszeres vallási ének is harám; az Iszlám Államban kizárólag a kántálás engedélyezett.

De azt mesteri szinten űzik.

Az Iszlám Állam egyik harci indulója, a Dawlat al-Islam Kamat gyönyörű, fülbemászó vallási ének. Hogy harcba hívó dalról van szó, az arabot nem értők számára legfeljebb akkor lesz világos, amikor egy kirántott kard, majd masírozás zaja szűrődik be az éneklésbe. A dal magyar címe Nemzetem, eljött a hajnalod ideje lehetne, és a frissen alakult terrorállam legnépszerűbb énekének számít. „Az iszlám állam igazak vérére épült / Az iszlám államot a jámborok dzsihádja építette” – szól a dal.

Akár az Iszlám Állam himnuszának is tarthatnánk a dalt, ha ők használnának ilyet – jegyezte meg Philip Smyth, a Marylandi Egyetem Közel-Kelet-kutatója. Ennek ellenére a katonák és a támogatóik hasonlóan gondolnak az általuk jól ismert dalra, elvégre arról szól, amit ő képviselnek: az Iszlám Állam megalakulásáról és az ellenségeik pusztulásáról.

És a hangzása is jó. Még egy magamfajta hitetlent is megérint a puszta minősége. Felkorbácsol bizonyos érzelmeket.

– mondta Smyth.

Legalább ilyen fülbemászó a Nasíd Salel Sawarim is, az instagramifikálódó iszlám egyik kedvenc dala, amit remekül lehet robbantásos videók képei alá vágni, hogy mindenkiben felkeltse a harci kedvet. Hihetetlen, hogy ilyen lágy, fülbemászó kánonban arról énekelnek, hogy „Csendülő kardok hangja a kétkedők harci dala / Mert a harc útja maga az élet útja / Így a támadásban a zsarnok megsemmisül”.

Az Iszlám Állam nasídjait gyakran használják propagandavideókban is, de a Dawlat al-Islam Kamat akár az állam hivatalos himnusza, filmzenéje és legmenőbb slágere is lehetne egyben: az ellenőrzés alá vont területeken épp úgy hallgatják a kocsikban, mint az Egyesült Államokban a gengszterrapet. Szintén a rivális bandák háborúit idézi, hogy egyes dzsihádista csoportok tiltólistákra tették az Iszlám Állam nasídjait.

A daloknak nem csak harcba hívó üzenetük van – bár a harctereken is éneklik –, és nem csak vallási éneknek szánták: néha direkt politikai üzenetet fogalmaznak meg vele. Az Al-Maliki, holnap jön érted a végzet című nyolcperces dalt például a volt iraki miniszterelnöknek címezték.

A másolt kazetták punkkorszaka

A vallásos énekek története régre nyúlik vissza, de az iszlám fundamentalisták csak az 1970-es évektől kezdték el használni őket az üzeneteik továbbítására és a bajtársaik inspirálására. A Muszlim Testvériség és más csoportok által írt nasídek politikai üzenetei újdonságnak számítottak, de a címzettek megértették az üzenetet: a harcba hívó vallási dalok másolt kazettákon terjedtek, és igen széles közönséget értek el.

Az olyan síita csoportok, mint a Hezbollah, a harci dalaikban gyakran használnak dobokat is; itt legalább olyan fontos a ritmus, mint a funkban vagy a reggae-ben. Az egyik leghíresebb Hezbollah-zenész, Ali Barakat számai például filmzenével kevert török szintipopnak hangzanak, a videoklipjei pedig egyenlő arányban tartalmaznak militarizmust, homoerotikát és pszichedéliát.

Smyth szerint a síiták gyakran hivatkoznak nasídként a dalaikra, de első hallásra is világos, hogy ezeknek a számoknak semmi közük a vallási énekekhez. Ha például az iszlám forradalom vezére, Khomeini ajatollah hallaná ezeket a dalokat – mondta Smyth –, valószínűleg értetlenül bámulna. Viszont ezek a csoportok általában kihasználják a többféleképpen értelmezhető vallási előírásokat, és mindig találhatnak egy vallási vezetőt, aki ezeket a dalokat is halalnak, vagyis az iszlám törvényekkel összeegyeztethetőnek, törvényesnek ítéli.

Nem áll jól neki a pop

A zenei stílusok fejlődési lehetőségeinek vizsgálata mindig érdekes, de az Iszlám Állam nasídjaira valószínűleg nem hatnak majd a trendek. Ezeket a dalokat legfeljebb egy iráni dobfajtával, a daffal lehetne kísérni – a legmegengedőbb értelmezés szerint –, de az extremisták épp eléggé irtóznak a hangszerrel kísért síita énekektől ahhoz, hogy ne süllyedjenek ilyen mélyre. A hívek a nasídokat egyébként sem hallják unalmasnak, szóval a szerzőknek sem kell a lemezkritikusok véleményével foglalkozniuk.

A vallási ihletettségű dalok persze nem maradnak meg az iszlámon belül: a markáns énekhang, ha sokszor felismerhetetlen formában is, de gyakran átszivárog a popkultúrába. Ma is több előadó alkot nasídokat, akár zenei kísérettel is, meglepően modern hangzással:

  • A washingtoni Native Deen csapata hiphopelemekkel keveri az arab éneket, amitől a végeredmény inkább hangzik autotune-os popzenének, mint bármi másnak. Legalábbis a Deen You Know még ilyen volt, a Not Afraid to Stand Alone viszont direkt arab soulnak hangzik.
  • Néha az Outlandish zenéje is emlékeztet egy R. Kelly Albumra – igaz, ezt megcáfolja a Feels Like Saving The World, ami rapszámnak indul, aztán zongorás-gitáros hiphop lesz belőle.
  • A maláj Raihannak rengeteg vokális száma van, de az idegen hatásoktól ők sem ódzkodnak: a Thank You Allah például a fekete keresztények gospeljére emlékeztet.

A dzsihádisták gyakran használnak újra feldolgozott régi nasídokat, de az Iszlám Állam nem: nekik az Ajnad Media Foundation gyártja az új énekeket. A hagyománytisztelő iszlamisták azért az új dalokat éneklik, mert a régebbiek kisebb csoportokhoz szóltak, és a szövegeik – „megkínozhatnak bár, de hűek maradunk a hitünkhöz” – inkább a defetizmusról, mint a dicső győzelemről és a szebb világról szólt. De hogy lehetne ezzel harcra buzdítani a híveket? Hogy hangzana a „munkásököl, vasököl” helyett az, hogy „a részvétel fontos, nem a győzelem”? 

Nem tudni, hogy pontosan kik írják az Iszlám Állam dalait; a szakértők úgy vélik, a szöveg költők munkája, a dallamokon zenészek dolgoznak, és az éneket képzett énekessel veszik fel. Ehhez megvan a szükséges apparátus: Irakban több produkciós iroda és stúdió működik, ahol minimális eszközparkkal is fel lehet venni egész albumokat. Viszont a női énekesek feltűnésére hiába várunk: abban szinte teljes a konszenzus, hogy a nyilvános éneklés továbbra is csak a férfiak kiváltsága.



  • Hírek
  • Csok