Itt a videó Sinéad O'Connor katasztrofális budapesti sajtóbeszélgetéséről

2015.04.23. 19:45

Április 21-én Magyarországon koncertezett Sinéad O'Connor, aki másnap kerekasztal-beszélgetést tartott a hazai újságíróknak. Mindössze két dolgot kötöttek ki az interjú előtt:

  • nem szabad az énekesnőt politikáról
  • és vallásról kérdezni.

Ez az egyik újságírót annyira zavarta, hogy direkt belekérdezett a témába, aminek az utóbbi évek egyik legkínosabb magyar sajtóeseménye lett a következménye. A helyszínen ott volt a TV2 is, akik voltak olyan kedvesek, hogy odaadták az Indexnek forgatási anyagukat, amin szinte szóról szóra szerepelnek azok a kellemetlen pillanatok, amiket korábban az egyik vezető hazai zenei magazin főszerkesztője is kifogásolt egy terjedelmes Facebook-bejegyzésben.

Sinéad O'Connor kellemetlen percei a magyar sajtóval

Az énekesnő kerekasztal-beszélgetése szinte rögtön egy provokatívnak szánt kérdéssel nyitott, ami meg is alapozta a hangulatot. O'Connor nagyon elegánsan beégette a túlbuzgó sajtómunkást, aki erre nem is nagyon tudott mit mondani. A Recorder főszerkesztőjének bejegyzése szerint utána az újságíró még megpróbált visszavágni az énekesnőnek, de a terem elhagyásával járó gerilla-hadművelet pont lemaradt a TV2 felvételéről.

Ellenben az elejétől a végéig hallható annak a másik újságírónak a kérdése, aki a nők és férfiak közti egyenlőségről próbált érdeklődni. O'Connor ennek a témának az egyik zászlóvivője, a kolléga azonban rögtön azzal nyitott, hogy

  • szerinte és pár kollégája szerint O'Connor idealista,
  • a teljes nemi egyenlőség majd csak 5-6 ezer év múlva következhet be, de most nem,
  • majd a feleség szó mély elemzésébe kezdett.

Utóbbi levezetése annyira zseniális a maga módján (fele=half, ség=ism), hogy a végén az énekesnő még azt is megállapította az újságíróról, hogy valószínűleg az ilyen gondolatok miatt nincs még felesége. Pár perccel később O'Connor be is fejezte a beszélgetést, ami eredetileg egy óra lett volna, de így 20 perccel korábban lett vége.