Elévülhetetlen bűncselekmények a magyar könnyűzenében - 5. rész

Ezúttal Pataky Attila áll a vádlottak padján egy, a kilencvenes évek végén elkövetett könnyűzenei bűncselekménye miatt. 1999-ben jelent meg a Csupaszív című szólóalbuma, de a felelősségre vonás azóta is elmaradt. 

Tisztelettel kérem a bíróságot, játssza le az alábbi felvételt: 

Na, mi ez, tisztelt bíróság?

Kulturális népirtás?

Zenei holokauszt?

A popzene 9/11-e?

Az abszolút merénylet?

Atomtámadással egybekötött totális armageddon? 

Nehéz meghatározni, melyik jelző illene jobban a Csupaszívre, de egy normális országban már önmagában a borítóképért 20 évet lehetne adni. Ám azzal együtt, hogy Pataky ezen az albumon magyarul énekel világslágereket, a büntetés életfogytiglan lenne. És sajnos halmazati büntetésnek számít, hogy egy Cher-számot énekel, így bár nem könnyű kimondani, de csont nélkül kijárna a tényleges életfogytiglan.

Enyhítő körülménynek számít ugyanakkor, hogy Pataky ízlése a nyolcvanas évek elején tulajdonképpen még rendben volt. Ebben sokat segített Slamovits István gitáros és a bakancsos EDDA többi zsenije, de sajnos ők sem tudták megváltoztatni a megváltoztathatatlant, szakítottak is Attissal, aki valamikor a nyolcvanas évek közepén-végén megindult a lejtőn, a zenei bűnözés útján. A Csupaszív nyilván a lejtő alja, a legbrutálisabb tett, amit embertársaink ellen elkövethetünk, innentől jóvátehetetlen minden - bár az EDDA munkásságát szemlélve, a jóvátétel nemcsak elmaradt, de újabb háborús bűnöknek lettünk szemtanúi, amit súlyosbít a tény, hogy ezeket alapvetően jó zenészek követik el az igényes rockzene hazugságának álcája alatt.

De az, amit az EDDA mind a mai napig csinál, megbocsátható, hiszen ennyi erővel az összes álromantikus rockförmedvényt (például Hooligans) bíróság elé lehetne citálni, de azért engedjük már meg, hogy azokat is szeressék. Sőt, még Pataky mulatósnak csúfolt albuma is megbocsátható, hiszen akár gagyi, akár nem, a lakodalmas rock mégiscsak része a magyar kultúránknak akár tetszik, akár nem.

Na de a Csupaszív?

Az nem más, mintha tíz AK-47-essel soroznák meg a Magyar Nemzet Testét, majd benzint locsolnának rá és felgyújtanák.

Pataky tragédiája, hogy miközben nincs ízlése, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy igazi rocksztár legyen. Ha megnézzük például ezt a felvételt, láthatjuk, hogy a fickó képes volt akár a színpadon is majdnem meghalni, persze akkor ennek még értelme is lett volna, mert nem az ízléstelenség, hanem a józene oltárán áldozta volna fel önmagát. Ellentétben a többi megöregedő rocksztárral, Pataky még most, zenei bűnözőként is belead apait-anyait a színpadon. És ez az energikusság gyönyörű és szomorú is egyben. 

Persze könnyen lehet, hogy  Patakyt tényleg elrabolták az UFÓ-k és a Csupaszív nem az ő műve, hanem - ahogy arra a Youtube-videó egyik kommentelője felhívta a figyelmet - földönkívüli lények kísérlete.

De bármi is az igazság, az biztos, hogy ennek az albumnak a poptörténelemben a helye, mint elrettentő példa, és egyben mint üzenet az utókornak: egy ilyen szörnyű tett soha többé nem ismétlődhet meg!

(Sorozatunk előző részét itt olvashatják.)