Nem készült még erősebb portré Kurt Cobainről

A Nirvana néhai frontemberéről, Kurt Cobainről egyik kommentelőnk épp a héten, a 35 éve elhunyt Ian Curtis kapcsán fogalmazta meg a tutit:

Ugyanaz az eset, mint Kurt Cobain: csont narkós gyerek, akinek volt egy közepes számokat játszó, 12 egy tucat zenekara, de ha nem hal meg, ma már a kutya sem ismerné a nevét.

Szó se róla, – kellő távolságtartás mellett – rendkívül hangzatos vélemény, aztán az ember megnéz egy tényleg jó dokumentumfilmet, és hajlamos lesz kissé átértékelni a dolgokat. Brett Morgen rockdokuja, a Montage of Heck pedig tökéletes példa erre.

Egy a Nirvanáról készült rockumentary már szimplán azzal el tudná adni magát, hogy a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb rockzenekaráról szól, ehhez képest azonban Morgen – aki alig pár éve a Rolling Stonesról is forgatott egy dokut, Crossfire Hurricane címmel – nem elégedett meg ennyivel, és egy tényleg nagyon erős filmet készített.

A Montage of Hecket (ami Cobain egyik zenés kollázsáról kapta a címét) már az is különlegessé teszi, hogy ez első olyan, a néhai zenészről szóló dokumentumfilm, amelyik a családdal együttműködve készült el. Cobain özvegye, Courtney Love fontos szereplője a filmnek, lánya, Frances Bean Cobain pedig – aki mindössze kétéves volt, amikor apja öngyilkos lett – a film társproducere. Morgen már 2007 óta dolgozott a projekten, és a hozátartozók jóváhagyásával hozzáférhetett Cobain személyes holmijaihoz és a családi archívumhoz is.

A Rolling Stone szerzője, David Fear is azt emelte ki a Montage of Heckkel kapcsolatban, hogy a zenészt nem egy generáció szószólójaként, hanem elsősorban emberként, férjként és családapaként mutatja be. A születése körülményeiről és gyermekkoráról például édesanyja mesél, majd később csatlakozik hozzá az apa is, miközben mi a kis Kurt rajzaiban és a róla készült super8-as felvételekben gyönyörködhetünk, amelyeken a leendő rocksztár még a jövőjéről mit sem sejtve játszik és nevetgél.

Később kiderül, hogyan viselte szülei válását, majd részben ennek következményeként hogyan fedezte fel a marihuánát, amit aztán még évekkel később is a kedvenc kábítószerének nevezett. Sőt, Moist Vagina (Nedves vagina) címmel még egy méltatlanul mellőzött dalt is írt róla, de ezt már nem a filmből tudjuk meg, hanem csak én mondom.

Idővel kirajzolódnak az első szexuális élmény, az első öngyilkossági kísérlet és a heroinnal való találkozás történetei (mindegyik kemény, súlyos sztori!), majd kiderül, hogyan bukkant fel Courtney Love Cobain életében, illetve hogy milyen körülmények között született meg közös gyermekük, Frances.

De nem csak a szülők és az özvegy emlékeznek vissza, a megszólalók között ott van például zenésztársa, a horvát származású Krist Novoselic, illetve egykori batátnője és élettársa, Tracy Marander is, akiről egyébként a Bleach lemezről erősen kilógó About a Girl című szám is szól – bár ezt a lány csak évekkel később, egy Nirvanáról szóló könyvből tudta meg. Számomra csak az időközben tipikus amerikai családapává örgedett Novoselicet és a mára jócskán elhízott Marandert elnézve esett le, hogy a Nirvana fénykora óta már eltelt 25 év. 

De hová tűnt Dave Grohl?

A visszaemlékezések mellett nagyon erősek Kurt első szám első személyű visszaemlékezései, amelyeket olykor iszonyatosan látványos animációk illusztrálnak. Ezeket egyébként Stefan Nadelman és Hisko Hulsing készítette, és tökéletesen megragadják az unalmas és kihalt faipari kisváros, Aberdeen mindennapjainak hangulatát, amelyet Cobain találóan csak úgy jellemzett: Twin Peaks - izgalmak nélkül.

A film képi világa egyébként szinte végig tökéletesen reagál az elhangzottakra: baromi izgalmas látni, ahogy önálló életre kelnek Kurt naplórészletei és art brut-szerű rajzai, és az is elképesztően erős, ahogy Cobain kedvenc filmjének (az 1979-es, rendkívül rebellis Over the Edge-nek) jeleneteit nézzük, amelyekben a feldühdütt tinik szinte teljesen szétkapják a sulit, miközben stílszerűen a Nirvana hasonlóan agresszív, School című dala szól.

Egyedül a megszólalók száma tűnhet kevésnek, Dave Grohl, a Nirvana dobosa és számos zenés dokumentumfilm szereplője például meglepő módon kimaradt a Montage of Heckből. A rendező ezt így magyarázta:

Olyan intim filmet szerettem volna készíteni, amilyet csak lehet, úgyhogy nem éreztem szükségét annak, hogy a Nirvana többi tagját is szerepeltessem benne.

Morgen terve jól sikerült, hiszen még az NME is arról írt, hogy a  Montage of Hecknél holisztikusabb zenészportré korábban még sosem készült rockikonról.

Így kellett lennie?

Korábban – ha Nirvana-élményre vágytunk – a számokon és azok klipjein túl megnézhettük mondjuk a koncertfelvételeket (Reading fesztivál, Unplugged in New York), vagy a többi filmet, például Gus Van Sant iszonyatosan vontatott Utolsó napokját, a 2006-os About a Sont, vagy a rocksztár házasságára fókuszáló Kurt & Courtney-t, de ennyire mély és sokszor zavarbejtő betekintést még talán Cobain beszkennelt és kötetbe gyűjtött naplói, valamint Everett True Nirvana-könyve sem adott. (A szerző egyébként egy 1991-es Butthole Surfers koncerten találkozott Cobainnel és Love-val, majd a legendás Reading fesztiválos fellépés legelején ő tolta be az énekest abban a bizonyos tolószékben.)

Azt érzem, az emberek azt szeretnék, ha meghalnék, mert úgy egy klasszikus rock ’n’ roll sztori lehetne az enyém is

– vallja be a film egy pontján a pályája csúcsán járó zenész.

Azzal pedig, gondolom, nem spoilerezek nagyot, ha elárulom: a csávó meghal a végén. Morgen viszont nem akarja, hogy ezzel az ünettel álljunk fel a fotelből, így a stáblista a legbulisabb Nirvana-felvétellel, az Ain't It a Shame-mel indul, ami kedélyes vasárnapi horgászásokról és asszonyverésről szól, és amit korábban az a Lead Belly is énekelt, akitől az MTV-s unplugged-koncert zárószámát, a Where Did You Sleep Last Night-ot kölcsönözték. Aztán persze a legvégén felcsendül a Smells Like Teen Spirit is, így mindenki megnyugodhat: ez a film tényleg nem csak a keményvonalas Nirvana-rajongóknak készült, így melegen ajánljuk még a Cobaint csípőből lenarkósozó kommentelőnk figyelmébe is.