A hét lemeze: A$AP Rocky

2015.05.31. 14:50

Nem volt túl erős ez a mostani hét, ha A$AP Rocky váratlanul nem hozza előre az albummegjelenését, bizony komoly gondban lettünk volna a hét lemeze kiválasztásánál. Így viszont a New York-i hiphop kishercegéről írtuk az eheti nagykritikánkat, kicsiben meg olyanok közül válogattunk, mint az Unknown Mortal Orchestra, The Vaccines, Kubinyi Júlia, Modestep és az Anti-Flag.

A nagy amerikai hiphop újhullámával kapcsolatban egyszer más összeszedtük a legérdekesebb New York-i figurákat, azon a listán azonban nem szerepelt egy fontos név:

A$AP Rocky

A még mindig csak 26 éves rapper ennek a mostani generációnak az egyik fontos úttörője, akinek sikerült a mainstreamen is átvinnie az egyre vadabb dolgokra hajlamos újsulis hiphopot.

ASAP-Rocky-2015-690x633

Végtelenségig legmélyített vokál, szokatlan dalstruktúra, totális eltérés a már jól ismert mintázott alapoktól és egy olyan, szinte tájidegen stílus és megjelenés, ami ezen a  műfajon belül nem igazán volt ismert. Ugyebár mik a proto-rapper általános ismertetőjelei:

  • baseballsapka (tetszés szerinti oldalra fordítva)
  • 16 számmal nagyobb nadrág (farmer, melegító, kosarasgatya)
  • 16 számmal nagyobb póló (sportmez, pulóver)
  • bazi nagy sportcipő

Ehhez képest Rockyval a legmenőb divatmagazinok foglalkoznak és olyanokat nyilatkozik a sajtónak, hogy nem érdekli milyen színűek a rajongói vagy milyen nemhez vonzódnak.

Az összes dizájner ruhámat melegek készítik. Régen ignoráns homofób voltam, mert nem tudtam a világról. De folyamatosan tanulok és ezzel igyekszem jobb emberré válni.

- nyilatkozta még 2013-ban a VIBE magazinnak. Ha ma valahol a pesti belvárosban szűkfarmeres, bőrdzsekis, segg alá érő pólót hordó nyeszlett fehér gyerekeket lát SWAG-feliratatos téli sapkában, akkor az többek között ASAP Rocky miatt van.

VALAMI.HÁROM.SZÓ.A$AP

Az utcán talált közreműködő

Megdöbbentő mennyiségű ember dolgozott az albumon, még a lemez WIkipédia-oldala sem tudta rendesen összeszedni. Szerencsére a Stereogum megtette helyettünk is, ezzel pedig válaszolt arra a kérdésre például, hogy ki az a Joe Fox minden harmadik dalban.

A 27 éves srácot konkrétan az utcán találták Londonban, ahol utcazenészként próbálta eladni a lemezét. A$AP Rocky sleppje megállt nála egy pillanatra, a srác pedig megpróbált nekik eladni egy CD-t. Eljátszott nekik egy dal a lemezről, Rockyéknak pedig annyira bejött, hogy magukkal vitték a londoni stúdióba. Fox öt dalban is énekel, és mivel hajléktalan, most A$AP Rockyékkal él és ők egyengetik az útját. A történetben az a legszebb, hogy Fox saját bevallása szerint a londoni Sohóban fel sem ismert a rappert, mivel nem hallgat új zenéket. Régi vágású rockerként biztos nem gondolta volna, hogy a hiphop kishercege fogja végül felkarolni.

Eddig mindkét megjelenésével  (a 2011-es mixtape után kapták fel, a 2013-as nagylemezes bebütálás pedig már kereskedelmi siker is volt) szintet lépett, így a folytatás előtt senki sem várta, hogy Rocky alig két évvel az előző lemez után valami hű de paradigmaváltó dolgot hoz össze. De ez csak félig történt így az AT.LONG.LAST.A$AP esetében, aminek a megjelenését előbbre kellett hozni az album kiszárogtatása miatt.

Két évvel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy a műfajtól addig idegenkedő tömeg számára ma a hiphop valami olyasmi, mint amit ASAP Rocky is csinál. 2015-ben viszont már érdemes elgondolkozni azon, hogy a félreértések elkerülése végett bátran merjük azt mondani valamire, hogy pop. Persze szó sincs arról, hogy Rocky is kikölcsönözte volna Pharrell Williamst a slágertékából, csak tökéletesített az eddigi saját formuláján, és még elérhetőbbé tette a műfajt azoknak is, akiknek zeneileg a hiphop eddig nem jelentett különösebb kihívást.

Rocky nagyon jól érzi, hogy a Youtube-korszak közreműködő-fétise hatalmas zsákutca, ezért egy-két nagyobb nevű vendégelőadó (Kanye West, Lil Wanye) mellett egy csapat remek producerrel (Danger Mouse, Jim Jonsin, Hudson Mohawke) és szinte totál ismeretlen tehetségekkel dolgozott együtt - róluk bővebben a jobb oldali keretes írásunkban lehet olvasni. Ennek köszönhetően az At.Long.Last Rocky eddigi karrierjének legkülönlegesebb alkotása, tele pszichedelikus elemekkel, gitárzenei témákkal és tökélyre fejlesztett újsulis hiphoppal. Ezt a monstre, 18 számos lemezt érdemes három egymás után következő részre felbontani, és akkor sokkal tisztább képet kapunk arról miért is annyira kiemelkedő ez a lemez.

1. Szex, drogok, rock and roll-szegmens

  • Holy Ghost
  • Canal St.
  • Fine White
  • L$D
  • Excuse Me

Rocky már az album elején nyilvánvalóvá teszi, hogy a hiphoppal lehet egészen más dolgokat is művelni, ha egészen műfajidegen korszakokat nézünk. A soulos, bluesgitáros Holy Ghost akár egy Blakroc-lemezen is szerepelhetne, a Canal St. a keleti parti pszichedelikus rap sötétebb hangulatát hozza, a Fine White pedig annyira az a nagyon besüppedős, kodeines üdítőbe áztatott nihil, hogy M.I.A. beszállásáig a második percnél az ember hajlamos teljesen megfeledkezni a háttérben szóló zenérő. Ennek a szegmensnek az L$D (Love.Sex.Dreams) a csúcsteljesítménye, ami úgy kezdődik, mintha három A4-es oldalnyi dupla Hoffmann után Rocky megpróbált volna írni egy Radiohead-számot. Egészen elképesztő, hogy mennyire nincs semmi köze ennek a dalnak a rapzenéhez, és mégis mennyire érezni rajta azt a tipikus A$AP-hatást. Végül az eddigi négy szám kvázi összegzéseként a kicsit cloud rapes Excuse Me zárja a részt.

Ennyit ér

Pitchfork: 7,8/10
HipHopDX: 4/5
Complex: 4/5
Spin: 7/10
Index: 9,9/10 

(nem fogom többel támogatni az illuminátus háttérhatalmat)

2. New York, gettó, trap-szegmens

  • JD
  • Lord Pretty Flacko Jodye 2
  • Electric Body
  • Jukebox Joints
  • Max B
  • Pharsyde
  • Wavybone

Mikor indul már be, kezdek bealudni

- mondta nemrég egy ismerősöm, amikor elkezdte hallgatni az albumot. Egészen a hatodik számig kell várni, és onnantól szinte végig csak az újsulis hiphop A$AP-változata megy. Sok-sok 808-as dob mindenhol, búgó szubok, maximumot nyújtó vendégrapperek, de külön-külön érdemes kiemelni az Electric Bodyt Schoolboy Q verhetetlen flow-ja miatt, illetve a Wavybone. Utóbbi azért is különleges, mert szerepel benne a már nem aktív UGK, aminek az egyik tagja nyolc éve meghalt. Ennek ellenére sikerült valahonnan előkaparni egy Pimp C-verzét is ráadásul az UGK-nek kifejezetten jól állnak ezek a trapes cinek. Amikor a két és fél perc környékén a verze közepén váratlanul megduplázódik a cin a háttérben, akkor ez az egészen pici, minimális változtatás a lemez egyik legjobb pillanatává válik.

3. A Nagy Finálé-szegmens

  • West Side Highway
  • Better Things
  • M'$
  • Dreams
  • Everyday
  • Back Home

Itt már szinte összehasonlíthatlanok a számok, de mindegyiken érezni, hogy a maga módján épp készül felvezetni a nagy finálét. A West Side Highway akár Frank Ocean is lehetne, a Better Things egy az egyben egy házibuli másnapja, az Lil Wayne-nal közös dal pedig sokkal rosszabb is lehetne, mint Lil Wayne általában. A Dreams c. interlude után pedig tényleg megérkezik a nagy finálé, ahol van minden, aminek alapvetően keresnivalója sincs egy raplemezen Mark Ronsontól kezdve Miguelen át Rod Stewartig. Itt azért egy pillanatra érdemes megállni, mert Ronson miatt képtelenség elvonatkoztatni Action Bronson legutóbbi albumától. Ott is látványos volt, hogy a gazdagon hangszerelt, rádióközeli, de az előadótól eddig távol álló dalok mind Ronson munkái, és ez itt is hatványozottan igaz. Bravúr kategória,  ahogy a producernek sikerül ezt a rengeteg hatást úgy egybegyúrni, hogy a Hammond-orgonára rappelés után belépő Rod Stewart-ének alatt a lassan védjegyes, lepitchelt Rocky-benyögések sem válnak nevetségessé. Bónusz infó, de elvileg Dan Auerbach Black Keys-frontember is ott gitározik valahol a háttében.  A ráadás Mos Deffel és Acyde-dal megpörgetett, old school Back Home szép lezárása az albumnak, pláne hogy az áprilisban elhunyt A$AP-alapító és Rocky mentora, A$AP Yams saját kis része fejezi be a történetet.

Kétség sem férhet hozzá, hogy A$AP Rocky hosszú ideig itt lesz még, hiszen aki képes a fanyalgó hipsztereket és a többlet információra ignoráns lakossági tömeget is maga köré gyűjteni, annak még nagyon sok lehetősége van fejlődni zenészként, és teljesen leszarni, hogy az ősi kőrapperek a hiphop szégyeneként és árulójaként tekintenek rá. Az At.Long.Last. ismét egy erőteljes lépés az eddig hibátan karrierjében abba az irányba, hogy valami egészen különleges figura válhasson ebből a srácból. (sajó)

Ezek voltak még a héten

Unknown Mortal Orchestra: Multi-Love (6,5/10)

QMScjEQesm0

A részben új-zélandi, részben amerikai UMO tagjai – akik két éve az A38-on is koncerteztek – harmadik lemezükre valami teljesen újat akartak. A zenekar dalszerzője, Ruban Nielson korábban be is vallotta, hogy szerinte dalt írni egyáltalán nem olyan nagy ördöngösség, ezért ezúttal jobban figyelt inkább a hangzásra. Azt mondta, kissé zavarónak találta, hogy a korábbi felvételeik úgy szólnak, mintha egy lepedővel takarták volna le őket (ami egyébként többé-kevésbé tudatos döntés volt), aztán meghallotta a Daft Punk legutóbbi albumát, a Random Access Memoriest, és megvilágosodott: jó minőségben is lehet régies hangzású dalokat rögzíteni. És pontosan ez az, ami a leginkább tetten érhető az UMO harmadik albumán. Hiába szuper a Multi-Love soundja, ha egyszerűen lemaradtak róla a tényleg emlékezetes dalok. Sajnos sehol egy So Good At Being In Trouble, de azért a címadó szám még így is nagyon király. (kovács d.)

The Vaccines: English Graffiti (2/10)

5f93aedcd0214e67f2ac38580cf1023b

A 2011-2012 már rendesen a brit indie rock hullám vége volt már, de a Vaccinesnek sikerült még löknie rajta egy utolsó nagyot az egymás alig egy évvel követő két nagylemezükkel. A Vaccinesben az a legjobb, hogy tényleg tök egyszerű popszámokat írtak gitárzenére, nem volt túlgondolva, de pont ezért szórakoztató (lásd. a szigetes koncertjük három éve). Ezzel szemben a három éve várt harmadik album annyira, de tényleg annyira rossz, hogy teljesen elment a kedvem a zenekartól.Az énekes kizárólag fejhangon képes megszólalni, a punkos gyorsaságnak és az együtt éneklős kocsmahangulatnak nyoma veszett, helyette teljesen érdektelen, hamis szerelmes ódák vannak meg lélektelen középtempós nagy büdös semmik. Még a címadó dal sem több egy egygitáros nótánál, és még esküszöm ez a legvállalhatóbb. Mindig rendesen végighallgatok legalább egyszer egy lemezt, ha már belekezdek, de legalább négy olyan alkalom is volt, hogy elnyomtam egy számot. Az album legjobb pillanata egyébként a Spotify-reklám volt. (sajó)

Kubinyi Júlia: Magam járom (8/10)

kubinyi folkpedia
Fotó: Fono

Kubinyi Julcsi, a Népművészet Ifjú Mestere címmel és Junior Prima-díjjal egyaránt kitüntetett népdalénekes nemrég arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy első önálló albumát igyekezett úgy összeállítani, hogy az még akár a magyar népzenét egyébként nagy ívben kerülő hallgatók számára is érdekes legyen. A lemeznek nekilátva én is arra voltam a leginkább kíváncsi, vajon mit tud kezdeni az anyaggal egy magamfajta, inkább urbánus figura. Julcsi pedig – akit egyébként a Dűvő zenekarból és a Felszállott a páva című népzenés vetélkedőből is ismerhetünk – jó munkát végzett, mert a 65 percnyi játékidő tényleg nem kevés, én mégis jól szórakoztam. Ehhez főleg az kellett, hogy a dalokat ne valami időben távolinak, hanem aktuálisnak érezzük, amiben rengeteget segít azok tematikája. Ezek főként a szerelem, a párválasztás és a megcsalás problémakörét érintik, ami szinte minden korban aktuális, így engem az album elsősorban arra emlékeztetett, hogy az érzéseink nem nagyon változnak – mindegy hogy Nógrádban, Széken, a Nyírségben, vagy épp Nyugat-Afrikában élünk –, legfeljebb az, hogy saru, bőrcsizma vagy esetleg Nike Air van a lábunkon. (kovács d.)

Modestep: London Road (1,5/10)

31845402 800 800

Sokadik Pendulum- és Prodigy-klón, de valamiért viszonylag gyakran lépnek fel Magyarországon, biztos tudhatnak valamit. Igazából csak annyit tudnak, hogy ezerszer lerágott drum and bass, electro house meg dubstep csontokat rágcsálnak, hátha hagytak rajta valamit az elődök. Jelezném, hogy ebben a műfajban már szinte mindent, és az sem változtat sokat a dolgon, hogy élő(bb) hangszereléssel nyomják. A Nightbus Home c. számuk még egy egész jó kis liquid dnb is lehetne, de a vokállal még azt is hazavágják. Az utolsó előtti szám meg aztán tényleg legnagyobb köcsögség a világon, ahogy írtak egy circle pitre optimalizált számot tahó thunderdome-os veretéssel, random jamaikai hebegéssel és a végén death metalos keménykedéssel. Fogalmam sincs miért akarna valaki ilyen zenét hallgatni 2015-ben, pláne hogy ilyen zenekarunk nekünk is van. (sajó)

Anti-Flag: American Spring (Tony Hawk's Pro Skater 4/10)

Igen, a banda a Szigetről, ami minden évben fellép, de még mindig nem tudom, hogy pontosan miért. Semmivel sem többek vagy kevesebbek bármelyik Warped Tour-zenekarnál, ezer ilyet lehetett hallani abban az időben, amikor a Tony Hawk-játékok kifejezetten menők voltak. Az Anti-Flag zenéje szerepelt is a játékban, pontosabb a sorozat Downhill Jam nevű kiadásában, ami magasan az egyik legszarabb az összes közül. Az American Spring azért nem ilyen rossz, persze nem is annyira jó. Olyan, mint a THPS 4: egy jól megismert és bevált formula hozzáadott érték nélküli kópiája. És ha feltétlenül egy idejétmúlt játékkal akarok játszani, akkor már sorozat legjobbjaival kezdem, nem? (sajó)