Félmilliárd forintot kap az államtól a Sziget-birodalom
Tavaly még csak 415 millió forint állami támogatást kaptak a legnagyobb magyar fesztiválok, idén 487 millióra emelkedett az összeg. 150 millió forintot kap a Sziget, a Volt és a Balaton Sound, a Nagyon Balatonra 337 millió állami támogatást költ az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ahogyan legutóbb, most is azt emelték ki, hogy milyen fontos turisztikai erőt képviselnek ezek a fesztiválok, most annyit tettek hozzá, hogy "Magyarországról számos európainak a nyári fesztiválok jutnak eszébe; sok fiatal, ha igazán szabadnak és önfeledtnek szeretné magát érezni, magyarországi fesztiválokra látogat el."
A fesztiválbelépők áfaterhét is már tavaly csökkentették, a nemzetközi versenyre hivatkozással 27%-ról 18-ra csökkent ez az adóteher.
Az MTI közlemények szerint az országba irányuló turizmus 10-12 százalékát a fesztiválok generálják, évente 100 milliárd forint bevételhez juttatva a gazdaságot és számos munkalehetőséghez a helyieket - hangsúlyozta a támogatás bejelentésekor Rétvári Bence államtitkár.
Kapcsolódó hír, hogy a két nagy fővárosi fesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest állami támogatása 1,9 milliárd forintra emelkedik, és idén először külön soron szerepelnek a költségvetésben a kiemelt vidéki kulturális fesztiválok 250 milliós keretösszeggel.
Rovataink a Facebookon