Jogalap nélkül védették le Fásyék Kis Grófo dalát
Nemrég arról lehetett olvasni, hogy Kothencz Lajos és Fásy Ádám levédette a már 10 millió megtekintés fölött járó Nézését meg a járását c. dalt, így őket illetik a jogdíjak. Többek között a Nol.hu egyik cikkében írták, hogy a dalban hallható részletek különböző népdalokból lettek összeollózva, és a Blikk mai cikke szerint az Artisjus vizsgálóbizottsága is erre a következtetésre jutott. Ezért már jelezték a Fásy-Kothencz párosnak, hogy töltsék ki újra a regisztrációs lapot, hiszen egyikük sem lehet eredeti szerző.
Ha valaki népdalt saját neve alatt szerzőként jelent be, akkor minden ezzel kapcsolatban általa megkapott jogdíjösszeg jogalap nélküli gazdagodás, tehát visszakövetelhető.
- mondta a Blikknek Tóth Péter Benjámin az Artisjustól. Ugyan átdolgozásért kaphatnak 25%-nyi jogdíjat, de azt már felezniük kell az átdolgozóval, vagyis Kis Grófóval.
A számban a Lovamat kötöttem és a Hogyha nékem, hogyha nékem népdalok részletei hallhatók, de hiába állapította már ezt meg lassan mindenki, Kothencz Lajos továbbra is ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy ezeket ő írta, és ugyan valóban hasonlít erre-arra, de más a hangnem és a stílus. Az állítólagos szerző egyébként azt állítja, hogy mindössze 22 ezer forintot kapott 2013 óta a dalért.
Az újság Fásy Ádám két lábon járó mulatós nagyhatalmat is megkereste, aki rendkívül fontosnak érezte kiemelni, hogy
- ő csak zeneileg dolgozta át
- missziónak tekinti, hogy a fiatalok megismerjék a régi népdalokat, ha már csak új formában is
- de ettől még a középkorúak körében igazán sikeres
- illetve a neten, ahol Kis Grófo klipjét vitte sikerre
- és egyébként is, ha a 10 milliós Youtube-lejátszás után mind megkapná az őt illető jogdíjat, azt beteg gyerekeknek adná.
Valószínűleg az ügy a bíróságon végzi.

Rovataink a Facebookon