Stockholmban rendezik az Eurovíziót

2015.07.09. 09:22

Harmadik  alakalommal lesz az Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne Stockholm, írja a Magyar Hírlap, 2016-ban tehát a Globe Arénában tartják majd a versenyt. A szervező SVT, azaz a svéd közszolgálati tévé állítólag már Mans Zelmerlöw (aki egyébként szintén svéd) bécsi győzelme után eldöntötte ezt.

Martin Österdahl, az Eurovízió vezető producere szerint a svéd főváros jól átgondolt pályázatot nyújtott be, Karin Wanngard polgármester pedig úgy fogalmazott:

Stockholm maga a zene. Városunk kiemelkedő a zenei tevékenységek terén.

 A Globe Arena – amely már a 2000-es dalfesztivál helyszíne is volt – 14-16 ezer főt képes befogadni, az elődöntőket pedig 2016. május 10-én és 12-én rendezik majd meg.