Kizárták a magyar versenyzőt a középkori X-faktorból, mert megidézett egy démont

2015.09.22. 13:43

Zenei versenyeket már az ókorban is rendeztek: Néró például az összeset megnyerte, ami nem csoda, hiszen a nála tehetségesebbnek tűnőket meggyilkoltatta. Viszont az első igazán jól dokumentált, ismert szerzőket felvonultató összecsapást 1207-ben tartották meg Wartburgban. Hogy nem egy könnyed nyáresti tévés vetélkedő volt, azt jól mutatja a neve is: Sängerkrieg, azaz 

Énekesháború.

Bár a résztvevők többé-kevésbé hús-vér alakok voltak, akiknek még a dalait is ismerjük, azért vannak misztikus elemek a történetben. Mondjuk például a magyar varázsló, Klingsor esete. Na de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, kik is ezek a fura figurák, akikkel zenetörténeti sorozatunk folytatódik.

A minnesängerek tulajdonképpen német nyelvű trubadúrok. Nem sokkal azután ugyanis, hogy Okcitániában megszületett a stílus, eljutott más országokba is. A nemesi dalosokat kedvelő ibériai uralkodókról, a dalszerző angol királyról és az észak-francia trouvère-ekről már esett szó, de a zene észak-kelet felé is elterjedt, a mai Németország irányába.

Állítólag akkor jutottak az első trubadúrok német földre, mikor Rőtszakállú vagyis Barbarossa Frigyes burgundiai nőt vett feleségül. Ezután az ottani nemesek is dalolni kezdtek. A stílus pont úgy terjedt el, ahogy a könnyűzenében lenni szokott: először lenyúlták a nyugati dalokat és írtak rá anyanyelvű szöveget, később megpróbáltak hasonló stílusban sajátokat fabrikálni. 

Zenében szerintem nem lettek soha olyan eredetiek, mint a stílus megalkotói és nem is tudtak hozzátenni annyit, mint mondjuk az észak-franciák, de valamiben túltettek mindannyiukon, ez pedig a körítés!

Arról már esett szó, hogy a trubadúroknál mennyire fontos volt az alkotó élettörténete, s hogy ezt milyen nagyon kiszínezték ők maguk, vagy a későbbi generációk. A legendaalkotás náluk azonban csak kacifántos szerelmi kalandokat, véres leszámolásokat, hősi viadalokat vagy csúnya intrikákat jelentett. Vagyis csupa olyan dolgot, ami akár meg is történhetett volna.

Nem így a minnesängereknél!

Némelyikük élete olyan volt, mint egy fantasy film. Történeteikben a csodás elemek keverednek valódi eseményekkel és személyekkel (valahogy úgy, ahogy az Eddában is megjelenik mondjuk Attila fejedelem mindenféle észak isten között). Sokszor ők maguk is kitalált személyek voltak, miközben a "dalaik" valóban léteztek.

Ott van mondjuk a legismertebbjük, Tannhäuser, akiről senki sem tudja, hogy vajon élt-e valójában. Ha igen, akkor valamikor 1245 és 1265 alkotott. A nemes lovagról az a legenda élt, hogy

megtalálta Vénusznak, a szerelem római istenőjének földalatti paradicsomát,

a Venusberget, ahol egy évet töltött. Miután elhagyta a helyet, bűntudata támadt, és elment a nagyon is létező IV. Orbán pápához, aki azonban azt mondta, ezt a bűnt lehetetlen megbocsájtani.

Épp úgy lehetetlen, mint hogy az ő pásztorbotja kivirágozzék.

Na persze hogy három nap múlva kivirágzott, ám ekkor már Tannhäuser bánatában visszament szerelmeskedni Venusbergbe és soha többé nem látták...

A történet annyira elbűvölő és erotikus, hogy egy cseppet sem csoda, hogy XIX. századi romantika idején teljesen beindult tőle mindenki és született belőle mindenféle regény, opera, festmény. Épp úgy mint ahogy a híres énekesháborúból is.

Hogy vajon tényleg volt-e valami énekesverseny 1207-ben Wartburgban, arról megoszlanak a vélemények: egyesek szerint az egész kitaláció, mások azt mondják, valami valóságalapja azért van. A több kódexben feltűnő történet szerint I. Hermann türingiai tartománygróf udvarában gyűltek össze a legjobb dalosok, hogy megmérkőzzenek egymással. Ezen a képen felül ő látható kedves feleségével, alul pedig a hét dalszerző.

Balról jobbra:

  1. Klingsor von Ungerlant, a titokzatos magyar varázsló;
  2. Heinrich von Ofterdingen,
  3. valószínűleg a türingiai őrgróf udvari költője,
  4. Reinmar der Alte,
  5. Wolfram von Eschenbach,
  6. Walther von der Vogelweide,
  7. Biterof (bár ez csak feltételezés).

Az első kettő szereplő ugyan valószínűleg kitalált, de az utolsó négy nagyon is létezett (igaz egyáltalán nem egy időben alkottak). Walther von der Vogelweide például a leghíresebb minnesänger volt, akinek a legtöbb költeménye és zenéje maradt fenn mind a mai napig.

Persze most annak kéne jönnie, hogy ki nyerte a versenyt, de az a helyzet, hogy elég zűrösek és egymásnak ellentmondók a leírások. Gondolom ez

olyan, mint a Játék határok nélkül, hogy minden versenyző szerint más győzött.

De könnyen lehet, hogy egyáltalán nem hirdettek helyezéseket.

Egyesek szerint a legékesszólóbb (pont a kitalált) Heinrich von Ofterdingen volt, de a többiek elirigyelték a sikerét és megfúrták a győzelmét. Mások szerint csak egyszerűen vesztett. A lényeg, hogy engedélyt kért, hogy segítséget hozzon, és elhívta Klingsor von Ungerlantot (vagyis Magyarföldi Klingsort), aki nem csak énekes, de varázsló is volt.

Ő aztán döntőt vívott Wolfram von Eschenbach-hal, ám egy idő után elfáradt, ezért

megidézett egy démont, hogy folytassa helyette a versenyt.

A démon már majdnem győzedelmeskedett, mikor a minnesänger belefogott egy keresztény himnuszba, amire a gonosz lélek nem tudott felelni és megtört a varázslat. A feketemágust persze elűzték.

Most hogy egy csomó lényegtelen dolgot megtudtunk a középkori német dalosokról, rátérhetünk a legfontosabbra:

Mégis milyen volt a minnesängerek zenéje?

Hát nem túl jó.

Érdekesnek érdekesek persze, de azt már a Múltcore sorozat bevezető posztjában leszögeztük, hogy nem számít a kultúrtörténeti érték, meg a sznobfaktor, csak az, hogy mennyire élvezetes egy zene. Mi az, amit magamtól is "beraknék", meg amit tiszta szívvel ajánlanék másoknak is.

Persze a minnesängerekre halmozottan igaz, ami a trubadúrokra, hogy a zenéjük jobban függ attól, hogy ki játssza, mint hogy ki írta a dalt. Nagy választék pedig sajnos nincs a lemezeikből, vagy legalábbis nem jöttek velem szembe. Részeredményeket azért tudok felmutatni.

Az Ensemble Unicorn Minnesang in Südtirol című lemezén például van pár nagyon klassz darab. A legjobbak olyanok, mintha kelta népzenék lennének. Ezt a baromi jól felépülő "kobolddalt" például bármelyik ír táncházban el tudnám képzelni:

Néhol pedig kifejezetten menetelős német ipari zene hangulata van egy-egy dalnak (mondjuk ennek úgy 2:20-tól, melyet amúgy az énekesháborúban is részt vevő Vogelweid írt).

Hasonlóképp vegyesek az érzéseim a Newberry Consort Wanderer's Voice lemezével kapcsolatban. Az ő albumukon két poszttrubadúr irányzat található (Úristen, elhatároztam, hogy kerülöm a flancos kifejezéseket, erre ilyeneket alkotok) a minnesäng mellett a spanyol cantiga. Tőlük is ideágyazok egy kedves zenét, mégpedig a Venuszhegyben kéjelgő Tannhäusertől:

Sajnos egyik album sem mentes attól, amit nagyon nem bírok: a patetikus versmondás prüntyögésre (ráadásul olyan nyelven, amiből semmit nem értek), illetve attól, hogy klasszikus zeneként adnak elő valamit, ami érzésem szerint közelebb áll a népzenéhez.

Némiképp önsanyargatásból, némiképp a kíváncsiságtól hajtva meghallgattam még egy lemezt - nagyon tanulságos volt. Ez a Collegium Musicum Krefeld mono albuma, a Minnesänger, trouvères et troubadours 1954-ből, jóval a régizenei forradalom előtti időkből, amikor még tényleg úgy adtak elő egy középkori éneket, mint egy Schubert-dalt. Klasszikus zenei hangszereken, ritmusban, hangképzéssel stb. Az első számoknál szinte látom magam előtt, hogy egy zeneiskolai dísztermében fellép két tanár. Lovagok, királyok és szexi királykisasszonyok azonban még csak véletlenül sem lebegnek a szemem előtt.

Viszont tényleg tanulságos! A híres trubadúrdal a Kalenda Maya még ebben a hangszerelésben is klassz, és mivel mindegyik dalnak ugyanaz a hangzása, jobban össze lehet hasonlítani az egyes stílusokat. A lemez elején hallható minnesänger énekek (némelyikük annyira borongós, hogy azt hiszed, egy elveszett Joy Division számot hallassz) után a trouvèrek és trubadúrok zenéje olyan, mintha egy árnyékos erdőből kiérnél egy napsütötte virágos rétre.

  

Na de ki volt a titokzatos magyar varázsló?

Magyarföldi Klingsor valószínűleg teljesen kitalált személy, de vannak akik szerint létezett. Egyesek úgy tartják, Erdélyben született és II. András udvarából került Türingiába, míg mások szerint német volt és Gertrudis királynő kíséretével jött Magyarországra.

A Sängerkrieg legendájában egy verse is szerepel, sőt csinál valami jót is: megjósolja Árpád-házi Szent Erzsébet születését, aki pont a dalnokverseny közben jött a világra, majd 14 évvel később a türringiai őrgróf fiához ment feleségül, és épp a viadal helyszíne, a wartburgi vár lett az otthonuk.

Azonban feltűnik más mondákban is, az egyikben elcsábítja a szicíliai király feleségét, aki kasztrálja, mire ő bosszúból varázslatos kastélyt épít, melybe lányokat és asszonyokat ejt foglyul.

Szerb Antal (amellett, hogy irodalmi munkáiban is szerepelteti az izgalmas személyiséget) érdekes tanulmányt írt róla. Szerinte akkoriban 

mitikus vidékként élt még a németek képzeletében hazánk, ahol a dalosok valóban tudtak varázsolni énekeikkel.

Nem véletlen, hogy volt olyan minnesänger-tanonc, aki hozzánk akart jönni zenét tanulni.

Mára ennyit a zene történetéből, de ne menjetek sehova, a sorozat hamarosan folytatódik! Ha nem akartok lemaradni róla, kövessétek a Múltcore-t a Facebookon!