Hogy szedjünk fel 19 éves csajokat, ha 60 éves papok vagyunk? Machaut tudta a megoldást!

2015.10.06. 10:03

A fenti kérdésre mi csak sejtjük a választ, de valószínűleg nem árt, ha az ember Európa-szerte ismert sztárzenész, a leggazdagabb körökben forog, néha beugrik hozzá vendégségbe a francia király és gyönyörű szerelmes verseket ír. De hogy

mire jó a falevélen keresztül csókolózás? 

Azt csak a francia gótika hatvanas éveiben járó fenegyereke tudta. Folytatódik a Stenk zenetörténeti sorozata!

Miután a szaftosabbnál szaftosabb sztorikkal és pompás muzsikával szórakoztattak bennünket a trubadúrok és a középkori tánczenészek, itt az idő, hogy zenetörténeti utazásunkat ismét a templomok falai közt folytassuk. Aki azonban azt hiszi, hogy jaj templom, meg jaj papok és itt az idő búcsút inteni a Múltcore-nak, mert innentől csak dögunalmas dolog jönnek, az nagyon téved!

És nem csak azért, mert ugye az egyházzenei szerzőkkel is megestek olykor kacifántos dolgok (lásd például szegény Pierre Abélard történetét a keretesben), hanem mert nagyszerű zenék születtek ott is. 

A kiherélt zeneszerző

Az egyházi művek szerzőinek élete sem csak játék és mese. Szegény Pierre Abélard himnuszköltőt és számtalan más területen jeleskedő híres tudóst például kiheréltette Fulbert, párizsi kanonok. Az ok: kikezdett egyik tanítványával, a szépséges Héloïse-zal, aki történetesen a kanonok unokahúga volt. Ráadásul egy fiút nemzett neki. (A gyereket egyébként képes volt aztán kedvenc műszeréről elnevezni Asztrolábiumnak, hogy azért neki se legyen olyan egyszerű az élete, de ez már tényleg csak a mellékszál mellékszálának a mellékszála.) 

Igaz, az utókor gazdagabb lett néhány klassz himnusszal és siralommal, mint amilyen ez is, bár gondolom ez nem vigasztalta:

Azt azért tegyük hozzá: mindez még a trubadúrokban és lovagokban gazdag XII. században történt, mi meg pont most lépünk be a XIV.-be.

Számomra az egyik legnagyobb felfedezés az elmúlt hónapokból, amióta belevágtam a zenetörténeti kalandozásba: 

Guillaume de Machaut!

Guillaume de Machaut igazi korszakhatár. Nem csak azért, mert pont 1300-ban született, hanem mert nagyon sok mindenben ő volt az első, és sok mindenben az utolsó. Például nem írt előtte senki egymaga négyszólamú misét. Sőt ha szigorúan vesszük a zenei műfajt, akkor komplex misét se nagyon. Ugyanakkor egyes művészettörténészek szerint ő volt az utolsó nagy költő, aki nagy zeneszerző is volt egyszemélyben. Ebből is látszik, hogy egyes művészettörténészek nem ismerik a XX. és a XXI. század könnyűzenéjét.

A híres mise

Legnagyszerűbb alkotása szerintem a Notre Dame-i mise. (Hogy mi is az a mise, mint zenei műfaj? Erre ígérem, még visszatérünk. Hogy mi is az a Notre Dame? Nos mi asszonyunk, vagyis Szűz Mária. Nem csak a jól ismert és már emlegetett párizsi katedrális volt neki szentelve, hanem a reimsi is, ahol Machaut volt a kanonok.)

Sokan sokféleképp vették fel az elmúlt évtizedekben, én az Oxford Camerata játszotta változat első "tételébe", vagyis a Kyrie eleisonba szerettem bele.

Egyszerűen olyan mintha kilenc nagyon mély és hosszú lélegzetvétel lenne az egész, ahogy kilencszer végigéneklik benne ezt a két szót. Vagy olyan, mint egy jógagyakorlat. Vagy egy acid partyn egy nagyon furcsa chill out zene. Vagy egy szeretkezés, amelynek nyolcszor majdnem vége, de aztán egy pillanatnyi lélegzet-visszafojtás után folytatódik. Vagy mintha egy termiken szerpentin alakban lebegnél felfelé az égen kilenc körön át. Vagy papucs orrán pamutbojt. 

 Hülyeségnek hangzik? Ha behunyod a szemed és feltolod a fülest, lehet, hogy te is ugyanígy lealjasulsz a Facebookon megosztott legbugyutább álbölcsességek szintjére. Hallgasd meg! Az első hat track a szóban forgó mise, rögtön az ájulattal kezdődik.

Igen tudom, a kórusművészet remekműveinek 99,9%-a még hátra van, és olyan vagyok, 

mint egy műveletlen látogató, aki belép egy múzeumba és már a portásfülke szépségétől elalél,

de akkor is teljesen odavagyok tőle.

Élete látszólag unalmas a hadjáratokban jeleskedő trubadúrokéhoz képest, de aki azt hiszi, hogy a középkorban mindenki otthon ült a fenekén, annak azért meglepő lehet, hány országban járt és hány király szolgálatában állt. Első igazán komoly pártfogója János cseh király például nagyon lelkes utazó volt. Persze elsősorban nem az utazás vonzotta, hanem az, hogy hol csatával, hol politikai egyezkedéssel jusson még több hatalomhoz.

Az észak-franciaországi Machaut először csak lelkészként került hozzá, aztán felküzdötte magát a király titkárává, és vele utazott Prágából mindenfelé, Litvániától Németországig. Állítólag 1331-ben Magyarországon is járt vele, akkor épp velünk zördült össze Európa első számú krakélere. Nem hiába mondták akkoriban:

Bohémia királya nélkül senki sem kezd háborúba.

Aztán, amikor a túlerőben bízó francia seregek és szövetségeseik zsákmányra éhesen, vakon nekirohantak az angoloknak Crécy mellett 1346-ban, akkor odalett János király is. Az ő esetében a vakon nekirohanás szó szerint értendő: akkor már hét éve

teljesen vak volt, és így vett részt a lovasrohamokban.

A lovát két francia vitézéhez kötötték, aztán hajrá! Nagy szerencséje volt Machautnak, hogy zenész volt és nem festő, akkor biztos nem viszi ilyen sokra nála.

Machaut, aki akkoriban épp Reims kanonokja volt, ekkorra már Európa-szerte befutott költő és zeneszerző volt, szóval nem volt nehéz új pártfogót találnia. Sőt a legnagyobb urak keresték a kegyeit, hercegek és hercegnők mellett Gonosz Károly navarrai és II. Károly francia király is szolgálatába fogadta.

Állítólag volt, hogy otthonában látogatta meg az uralkodó! 

Machaut akkora sztár volt, hogy ezen a (még életében készült) miniatúrán az Anya Természet személyesen hozza el neki bemutatni három gyermekét: az Érzelmet, a Szónoklatot és a Zenét
Machaut akkora sztár volt, hogy ezen a (még életében készült) miniatúrán az Anya Természet személyesen hozza el neki bemutatni három gyermekét: az Érzelmet, a Szónoklatot és a Zenét
Fotó: Wikipedia

Ebből is látszik, hogy ez már nem az a középkor, ahol névtelen mesterek írogattak remekműveket egy kolostor mélyén. Igazi tudatos művész volt, sok mindenben már a közelgő reneszánsz előfutára: műveit maga rendezte össze és készített belőle átfogó összefoglalót az utókornak.

Ez nektek dekadencia?

A XIV. század valóban határ volt a zenében, sokkal kevésbé volt fú de nagy törés, mint ahogy azt akkoriban gondolták, hogy ami előtte volt az a régi (az ars antiqua), ami utána, az meg a dekadens, elfajzott új (ars nova).  

Abszurd módon az igazán nagy, forradalmi újításokat valójában az ars antiqua hozta. Az 1300-as évek első felében divatos iskola, melynek Machaut mellett a névadó Philippe de Vitry volt tagja, inkább technikai újításokat vezetett be. Új ritmusképleteket hozott, zenei "tilalmakat" oldott fel, amiket a hozzám hasonló laikusok inkább csak érezni tudnak: sokkal felszabadultabb lett a zene, mint volt.

Ami miatt legtöbben ismerik manapság, az inkább irodalmi munkássága, azon belül is leghíresebb műve a Le voir dit, azaz Igaz történet, melyről 750 év alatt sem tudta eldönteni senki, hogy mennyire igaz vajon. Élete vége felé ugyanis előrukkolt egy románccal, amely teljesen egyedülálló volt a maga korában.

Olyan mint egy énblog.

Egyes szám első személyben írta (mely önmagában is igen csak szokatlan volt akkoriban), egy amolyan regényféle, amelybe szerelmes levelek, egymáshoz írt versek és dalok is vannak fűzve. 

A történet szerint egy 19 éves lány, Péronne d'Armentières beleszeret Machaut műveibe és elküldi neki egy saját költeményét, hogy mondjon róla véleményt. Az így kezdődő sztoriknak persze mindig az a vége  (függetlenül attól, hogy énekesnő, festőnő vagy regényírónő jelentkezik félve az alkotással), hogy

a mester természetesen el van ájulva az ifjú tehetségtől, aki cserébe hagyja magát megdugni.

Nem akarom lelőni a poént, de ez most sem lesz másként.  Csak előtte természetesen rengeteg romantikus kört futnak: leveleket váltanak, titkos találkákon vesznek részt, amik persze csak annyira titkosak, hogy vagy Machaut titkára vagy Péronne nevelőnője is ott van.

Milyen volt a szerelmes Machaut zenéje?

A kor divatos dalformáiban alkotott számos világi költeményt. Ettől nem estem annyira hasra mint a miséjétől, pedig sokak szerint ezek azok, amikben igazán nagyot alkotott. Elsőre olyanok, mint a  trouvèrek zenéi, még akkor is, ha több közülük többszólamú. 

Legnagyobb slágere, a Douce Dame Jolie például kicsit poposra véve simán elmenne egy mai számnak is (ráadásul a YouTube nyitóképén egy aranyos kutya is van):

Ez egy kellemes virelai, de aki borongósabb hangulatú balladákra is kíváncsi, annak ajánlom figyelmébe a már emlegetett  Oxford Camerata-lemez másik oldalát is. Nekem kicsit idegen, helyenként izgalmasan, zavarba ejtően disszonáns. Nem is mindig tetszik, de van benne valami, ami miatt nem tudok olyan egyszerűen túllépni rajta, mint a trubadúrokon, pedig nagyon megszerettem az ő zenéjüket is. Na de vissza a szerelmesekhez!

A történetben olyan kalandok esnek meg, hogy mondjuk Péronne  szendereg egy cseresznyefa alatt, Machaut titkára pedig egy levelet tesz a szájára, hogy csókolja meg azt az öreg zeneszerző. Amikor odahajol, a titkár elrántja a levelet és hihi, ő szájon csókolja a lányt.

Másik esetben a pax táblácskát adják körbe a templomban, amit minden hívő megcsókol a béke jegyében (ez nagyjából olyan lehetett, mint manapság a kézfogás a misén, csak egy lehelettel kevésbé higiénikusabb). A huncut mester persze nem a táblácskát, hanem  Péronne-t csókolja meg, juj!  

Az ovis kalandokat olyan bölcsességek fűszerezik, amiket manapság 45 másodperc facebookozással össze lehet szedni:

Én nem hallgatok senki érzelmeire, csak a tiédre és az enyémre.

Vagy hogy:

Aki nem igaz érzése nyomán indul, kudarcot vall a szóban és a dalban.

Persze hogy közhelynek hangzik manapság, de 750 évvel ezelőtt, éppen kifelé lépegetve a középkorból, nem nagyon írt ilyet más. Akkoriban valami egészen új szemléletet jelentett irodalomban és zenében egyaránt. Valamit, amit később reneszánsznak neveztek el.

Egyszer ígérem elérünk oda is, de mi még maradjunk a középkorban és Machautnál, hiszen rengeteg jó zenéről kell még beszélnünk. Tartsatok velünk a jövő héten is!

Azaz, hopp, hát majdnem lemaradt a lényeg!

Hogy mi lett a történet vége? A sok távolból írt levél, dal, titokban váltott csókocskák, hármasban-négyesben eltöltött esték után egyszer csak meztelenül találja szobájában a lányt, és akkor költő Vénuszhoz imádkozik (mint Tannhäuser), aki jótékony ködöt bocsájt az ágyra, így minden szem elől takarva lehet egymásé a két szerelmes.

A beteljesülés után útjaik elválnak, a lánynak férjhez kell mennie. Machaut azonban megígéri, hogy minden nap imádkozik érte. Mármint Istenhez, nem Vénuszhoz, ha már egyszer katolikus pap.  Itt a vége, fuss el véle!  

Ha kíváncsi vagy, hogyan folytatódik a zene történte, kövesd a Múltcore-t a Facebookon