A pizzafutár belecsöngetett a végébe

Egyedi Péterrel és Grecsó Krisztiánnal hallgattuk végig a Rájátszás-lemezt

2015.10.10. 11:00 Módosítva: 2015.10.10. 12:34
Egy íróval és egy zenésszel ültünk le, hogy meghallgassuk közösen a Szívemhez szorítom című könyvcédé dallá gyúrt verseit, és közben számról számra meséljenek nekünk a most megjelenő Rájátszás-lemezről, amit most először az Indexen lehet teljes egészében végighallgatni.

Jövő hét szerdán a Müpában mutatja be második, Szívemhez szorítom című könyvcédéjét a műhely jelleggel működő Rájátszás projekt, amelyben a magyar irodalmi és könnyűzenei élet néhány emblematikus figurája állt össze egy csapattá. A Rájátszás ezzel olyan neveket hozott össze, mint Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény István és Szálinger Balázs az írók és költők oldaláról, illetve Beck Zoltán (30y), Egyedi Péter (Óriás), Kardos-Horváth János (Kaukázus), Kollár-Klemencz László (Kistehén) és Szűcs Krisztián (HS7).

Ha leegyszerűsítjük a koncepciót, akkor a Rájátszásban csupán versek megzenésítéséről van szó – hasonlóan például a magyar táncházmozgalmat meghatározó Sebő Ferencék vagy a Kaláka versmegzenésítéseihez –, fontos különbség viszont, hogy a Rájátszásban az írók, költők tevékenyen részt is vesznek a produkcióban, nem csupán meghívott vendégei a fellépéseknek.

“Ezzel új térbe kerül az irodalom, és ettől olyan baromi izgalmas az egész” – mondja a József Attila-díjas Grecsó Krisztián. Fontos viszont, hogy itt dalok készülnek ezekből a szövegekből, ezért néha hozzá kell nyúlni a szöveghez, hogy az jobban énekelhető, zenében könnyebben kommunikálható legyen. "A vers ettől még megmarad versnek, csak a dalban kicsit átalakul" – teszi hozzá az album zenei rendezője, Egyedi Péter. A Szívemhez szorítom zenei részét a Stenken lehet először meghallgatni, az alkotók kommentárjával!

A brigádot sokáig Bártfai Andrea Zsöme, Nyáry Krisztián felesége tartotta egyben, aki azonban tavaly novemberben meghalt, amitől a Rájátszás is megtorpant. “Ettől borzasztóan megfeküdtünk. Az összetartó erő és a lendület is eltűnt, így kívülről sokkal vonzóbbnak tűnt a produkció, mint ahogy azt belülről, lelkileg megéltük” – mesélte Grecsó.

Ebből a topogó állapotból végül a lemez elkészítésének a terve rántotta ki a csapatot. A korábbi Rájátszás-könyv és cédé ellenére a most megjelent anyagot tekintik az első igazi lemezüknek (az előzőt csak nulladikként emlegetik), hiszen itt már nem párokban, hanem zenekarként működtek.

Az egri Bolyki pincészetnél, jó messzire elvonulva iszogattunk, és ott jött el a felismerés, hogy ez egy jó ügy, de így nem működhet tovább. Az is felmerült, hogy inkább hagyjuk az egészet a fenébe, hiszen akkor még párosok voltak, akik valamit szerencsétlenkedtek kettesben, de az egész inkább egy zenekari összhangzásért kiáltott, és szinte saját súlyánál fogva szeretett volna továbblépni. Miután ez megtörtént, már nem volt érdekes, hogy ki írta a zenét, és ki a szöveget, onnantól kezdve végre tényleg elkezdhettünk zenekarként működni, amiben Petinek hatalmas szerepe van

– mesélte Grecsó, aki azt is hozzátette, hogy ő inkább lazítani jár a próbákra, hiszen őt a Rájátszás egy olyan új szerepbe kényszerítette, amivel remekül ki tudja engedni a gőzt. Az első Rájátszás-album bemutatójáról film is készült, amit az Indexen lehetett megnézni: 

Viszem magammal - A Rájátszás-film

Egyedi – aki erre az új korszakra csatlakozott a többiekhez – arról is beszélt, hogy egyáltalán nem szeretnék, ha ebből valamiféle vérprofi produktum születne.

A Rájátszás sok ember közös magánügye, egy pezsgő valami, amiben mindenki rohadt jól érzi magát, és amiben elmosódnak a zenészek és költők közti határok. Szerintem nem is működne, ha nem bírnánk egymást

– folytatta Egyedi, aki az album zenei rendezéséről elmondta, hogy inkább gyurmázott a számokkal, nem nagyon kellett nagyon belenyúlnia a dalokba. Ehelyett főleg hangszerelt, dinamikákat kontrollált és a szólamokkal játszadozott. Ahogy fogalmazott: a célja inkább az volt, hogy méltó módon, jól elkapott polaroidképekként örökítse meg ennek a durván két évnek a termését. Grecsó szerint ez remekül sikerült, és miközben ezeket mondja, megcsapkodja Egyedi combját.

Dezső (Grecsó Krisztián):

G. K.: Korábban két zenekarom is volt: a Toors még középiskolában, meg a Vica Versa a tanítóképzőn. Persze egyik sem futott be. Aztán pár éve szerencsére megkerestek, hogy nincs-e kedvem beszállni a Rájátszásba. Épp a villamoson ültem, és akkoriban sokat gondolkodtam azon, hogy már fél éve nincs gitárom, és szerintem ha már hangszered sincsen, az már egy komoly eltávolodás a saját  fiatalságodtól. Annyira megijedtem a gondolattól, hogy basszus, nincsen gitárom, hogy a hívás után leszálltam a Rákóczi téren, ahol megláttam egy hangszerboltot, bementem, és azonnal vettem egyet. Mondjuk rohadtul nem olyat, amilyet kellett volna, de ez már más kérdés. Ez egy régebbi szöveg egyébként, illetve egy régebbi zenei motívum még a Vica Versa zenekarból, és ezt a kettőt raktam össze, de magát a dalt Peti építette föl. Mindkettő egy kassákos időszakomból származik, és több Kassák-motívum is felfedezhető a szövegben.

A Trabantfejű Nő utolsó dala a szerelemről (Beck Zoltán–Erdős Virág):

E. P.:  Ez a legrégebbi dal a lemezen, már vagy egy éve felvettük a Fonóban. Talán azóta sem volt ilyen: az összes „zenész” ott volt a stúdióban, közösen találtuk ki a hangszerelést, szólamokat. Igazi műhelymunka volt, gyakorlatilag ez rakta le a lemez hangulatiságának az alapkövét.

G.K.: Rosszul alakult a csajok sorsra a bandában, de szerencsére Virág dalai még felkerültek az albumra. Ő mostanában nem jön velünk, de később ki tudja, mit hoz majd az élet. Sajnos egy ideje Karafiáth Orsi sincs velünk, ezért nagyon nem vagyunk elfogadható csapat feminista szempontból.

Legjobban nélküled (Egyedi Péter–Grecsó Krisztián):

E. P.: Amikor olvastam ezt a verset, egyből tudtam, hogy nagyjából ezt akarom majd kihozni belőle. Ez egyébként egy hasznos képesség így 35 körül, hogy úgy tudok megvalósítani dolgokat, ahogy az kialakult a fejemben. Egyből éreztem, hogy ez ilyen kis könnyed, humoros dal lehet, amiből lehet csinálni egy ilyen country-s hangulatú, Fonográfos dolgot is. Egyébként több egészen puritán, egyszálgitáros demóváltozat is készült hozzá.

G.K.: A feleségem mindig el is mondja, hogy neki nagyon hiányzik belőle a csengő, ugyanis amikor Peti az első változatot feljátszotta, épp akkor érkezett meg hozzá a pizzafutár, és annak a felvételnek pont azzal lett a vége, hogy csöngetnek egyet, Petya meg felkiált, hogy: ez az, megjött a kaja! Azt hozzá kell tenni egyébként, hogy ez egy a feleségemhez szóló szerelmes vers – ami közben az oximoronjaival ki is gúnyolja a szerelmes versek közhelyeit –, és Peti, a kis hatásvadász, akkor küldte el nekünk ezt a bizonyos csengős változatot, amikor mi a nászutunkon voltunk Horvátországban. Természetesen kellő hatást ért el vele, teljesen elolvadtunk tőle, és tényleg rengeteget hallgattuk.

Kicsinagy Isten (Szűcs Krisztián–Háy János):

E.P.: Ez nem egy zenekari dal, Krisztián a koncerteken eredetileg egyedül játszotta, aztán valahogy odakerültem mellé, hogy kapjon egy kis színezéket. Ezt szerettük volna megőrizni az albumverzión is, úgyhogy én alig vagyok benne észrevehető, mert szerettük volna, ha megmarad ilyen kis kamara-szerű valaminek, finom építkezéssel, és egy nagyon erős, szépen lüktető refrénnel. A Szűcs egyébként a Bogyó (Bodnár Péter, a lemez hangmérnöke) lépcsőházában gitározta fel, hogy természetes tere legyen az akusztikus gitárnak.

G.K.: Érdekes egyébként, hogy némileg összejátszik az Eső szövegével: mindkettőben nagyon erős teremtésmotívumok vannak.

E.P.: Na, ezt is csak ti vennétek észre!

Így akarod ezt végigcsinálni? (Kollár-Klemencz László–Grecsó Krisztián):

E.P.: Ez a legújabb, legkésőbb felvett dal, ami rákerült a lemezre. Sőt, egyben ez a második olyan szám az albumon, amiben szerepel elektromos gitár. Úgy éreztük, hogy ehhez a döngölős dobhoz passzolna valami döngölősebb gitár is a dal végkifejletében. A hangszerelésben arra törekedtünk Lacival, hogy kísérletező módon, de ízlésesen térjünk el az általános hangszereléstől, és a dobokra épüljön a dal.

G.K.: Ennek is ugyanúgy készült a szövege, mint Kollár híres dalának, az Ezt is elviszemnek: Laci itt is bedobta, hogy van egy erős mondata, meg hogy van hozzá zene, és szeretné, ha mindenféle magánéleti szituációk lennének a szövegben, én pedig megírtam neki. Van is benne megcsalás, drogozás, meg még sokminden. Szóval itt igazából nem egy versem lett megzenésítve, hanem kaptam egy feladatot, amit meg kellett oldanom.

Negyven fölött (Egyedi Péter–Háy János):

E.P.:  Ennek a versnek borzasztóan megtetszett a tematikája: ugyebár több szereplőn keresztül foglalkozik a hűtlenséggel. Éppen emiatt lett az a koncepcióm a megzenésítésnél, hogy akkor lehetőleg minden énekes szólaljon meg benne. Az is egy kedves sztori a dalról, hogy amikor legelőször feldemóztam, és elküldtem Háynak, akkor jelezte, hogy nagyon tetszik neki, de a refrénben rossz a francia kiejtésem, nem ore-, hanem orövoár az "au revoir".

Van egy ország (Rájátszás–Erdős Virág):

E.P.: Ez az első közösen összerakott dal, ezért nem egészen tiszta, hogy most akkor ki is a zeneszerző. Úgy született, hogy Virág az egyik próbára elhozta egy versét, meg hozzá egy cigánynóta énekdallamát, és ehhez mindenki megpróbált hozzátenni valamit.

G.K.: Nyilván nem véletlenül választott így, hiszen ez egy kirekesztésről szóló költemény.

E.P.: Virág szeret énekelni, de azért nincs meg benne az a zsigeri frontemberség, hogy le is vezényelje ezt a dalt. Ezt a terhet vette le a válláról Kollár. Egyébként ez az egyetlen szabadtempójú dal a lemezen, amit hagytunk úgy áramlani, ahogy a koncerteken is szerettük játszani. Ott is mindenki a Lacira figyelt, ő meg húzta a tempót egyre feljebb, mint egy igazi, jó roma dalban. Egyre jobban pumpál, aztán a végén már a Virág is alig tudja énekelni a szöveget, annyira gyors.

Szívemhez szorítom (Beck Zoltán–Háy János):

E.P.: Ez a címadó dal, ami két Háy-versből lett összegyúrva. Ennek már, ugye, van egy 30y-os előélete, és azt a változatot játszotta a Petőfi is, a Rájátszásra pedig kapott egy új köntöst. Amikor a koncerteken játszottuk, bevontuk a közönséget is, és akkor ők szolgáltatták a benne szereplő groove-ot dobbantással és tapssal – többnyire kiválóan egyébként.

G.K.: Szerintem ne beszéljünk nagyon mellé: ez a dal szólt Zsöme temetésén is. Én akkoriban nagyon sokat hallgattam, az én fejemben ez teljesen hozzá kapcsolódik, az ő dala.

Eső (Egyedi Péter–Grecsó Krisztián):

G.K.: A Rájátszásnak ugyebár van egy olyan része is, hogy már meglévő dalokra írunk teljesen új szövegeket – amolyan balassisan. Ez most ezen a lemezen nem lett olyan domináns, kicsit háttérbe szorult.

E.P.: Egész konkrétan ez az egyetlen slágerátirat a lemezen. Itt Krisztián a Helyet tudni című Óriás-szám szövegét írta át, és annyira beépült a fejembe, hogy még a koncertjeinken is rendre az ő sorai jutottak eszembe, ezért a zenekarom türelmét kellett kérnem, és inkább pihentettük kicsit a dalt.

G.K.: Peti meg teljesen áthangszerelte a dalt. Alig ismertem fel. Az eredeti  verzióban az erő, ebben pedig a szépség dominál. Számomra egyébként baromi hízelgő, hogy a szöveg kedvéért szinte teljesen átgyúrta a dalt. Az alapanyagok, amiket használt, voltaképpen ugyanazok, de ez attól még egy teljesen másik étel!

Kishit (Kardos-Horváth János–Kemény István):

G.K.: A koncerteken nem egyszer hallottam Kardos-Horváth Janó feldolgozását, és a Kemény-kötetből is ismertem a verset, de miután meghallgattam a lemezen, annyira föltárult a szöveg, hogy a még mélyebb rétegeit is megértettem a versnek.

E. P.: Kemény egy hatalmas ikon ebben a sztoriban! Ebben a dalban egyébként közreműködik egy különleges vendég is Másik János személyében, aki egy különleges hangszeren, a bandoneónon játszik ezen a felvételen. Ez egy argentin hangszer, ami a tangó egyik alaphangszere volt. Az egyébként Kardos ötlete volt, hogy hívjuk el a másik Janót (Másik Janót), mert szerinte ez a hangszer illene a dalhoz, és rohadtul igaza volt. Eredetileg billentyűt szerettünk volna a dalba, de a bandoneón tökéletesen átveszi annak a szerepét. Sőt, igazából még a gitár is háttérbe szorul, csak ciripel.

Pont oda (Egyedi Péter–Beck Zoltán–Grecsó Krisztián):

E. P.: Ennek a számnak már nagyon sokszor elmeséltük a sztoriját: hogy a Beck mennyire meghúzta Krisztián versét, annak érdekében, hogy dal lehessen belőle. Egyébként ez egy több mint tízéves verzém, amit még az Annabarbi feloszlása után írtam, és ehhez rittyentettünk egy refrént Zolival Pécsen, amit belejátszottunk a telefonba, Krisztián pedig nem sokat hallott belőle, de nagyon örült neki a vonal túlvégén.

G.K.: Egy darabig persze hitelesen játszottam a sértett írót, akinek megcsonkították a szövegét, de aztán belefáradtunk ebbe a viccelődésbe. Itt azért fontos kiemleni, hogy olyan dalszerzőkről van szó, akik szövegírók is egyben, aminél fogva a prozódiai rutinjukat remekül tudják használni.

Ahol megszakad (Egyedi Péter–Závada Péter):

G.K.: Nagyon szeretem ezt a dalt – nagyon szép és szomorú –, de sokáig azt hittem, hogy ez egy szerelmes szám, közben meg egy anyasirató szöveg. Egy megrázó, bődületes önvád!

E.P.: Ez a dal lett a „belépőm” a Rájátszásba, Zsöméhez kapcsolódik, ő javasolta, hogy álljunk össze Závada Petivel, akivel már egyébként is szimpatizáltunk egymással. Engem amúgy az Ahol megszakad kötet sarkallt arra, hogy újra a kortárs költészet felé forduljak. De irodalmi ízlés szempontjából nem tartom magam valami érdekes figurának, például az Iskola a határon a kedvenc könyvem, de lehetőleg ne ez rangsoroljon, annál azért sokkal többet olvastam.

G.K.: Nyugodj meg, Petya! Ottlikkal azért nem vagy olyan szar helyen.

Meghalok (Szűcs Krisztián–Szálinger Balázs):

E.P.: Krisztián és Balázs már rohadt régóta ismerik egymást, csak éppen kreatív módon nem dolgoztak együtt a Rájátszás előtt. Miután Krisztián befejezte a Heaven Street Sevent, és elbúcsúztak a parkos koncerttel, elment majdnem egy hónapra Olaszországba, de közben a lemez határideje meg egyre inkább szorított. Miután visszajött már csak pár nap volt hátra a felvételekből, ezt a honvédkar-jellegű férfikórust konkrétan az utolsó pillanatban találtuk ki, ami aztán a fel tette a dal i-jére a pontot. Miután elkészültünk, egyből éreztem, hogy ennek a számnak kell majd lezárni a lemezt.

G.K.: Balázs nagyon karakán volt, ő azt mondta, hogy remek a csapat, meg szereti a dalokat, de köszöni szépen, nem érzi jól magát a színpadon. Október 14-én a Müpában mutatjuk be ezt az anyagot egy élő koncerten, amin egyébként szerencsére Balázs és Virág is ott lesz.

Van egy ország (Kollár-Klemencz László–Erdős Virág):

E.P.: A nyár során ismertem meg a pomázi tűzoltózenekart, és egyből beugrott a Van egy ország másik verziója, amit Kollár a Legeslegesre, az Erdős Virággal közös verslemezre csinált. Ennek a verziónak tök menetelős a lüktetése, így jött az ötlet, hogy hozzuk össze ezt a két dolgot. Majdhogynem ráadásdal lett ez, lezárás utáni levezetés.

G.K.: De ami a legjobb, hogy Kollár úgy énekel benne, mint egy igazi francia alkoholista: alig érteni, hogy mit mond, és közben teljesen szétbombázza a ritmust is, miközben ő pont az a fickó, aki egyébként a ritmus királya is egyben! Szerintem épp az nem tetszett neki, hogy ennyire kötött a ritmikája, úgyhogy inkább ráküldött egy atombombát a felezőnyolcasra.

E.P.: Szerintem azért jó befejezés ez a változat, mert olyan mintha a lemez végén ezzel masíroznánk ki a lemezből, vissza a világba.

A könyvet a Magvető adja ki, és már előjegyezhető, a lemezbemutató koncert pedig október 14-én, szerdán este lesz a Müpában.



  • Tippek
  • Hírek