Mindenkinek jó volt egy kicsit a Laár60

KFT koncert? L'art pour l'art előadás? Laár-Galla reunion? Versmondó est? Buddhista rosszkedvűző szertartás? Maga Laár András is nehezen tudta műfajilag besorolni azt a háromórás dzsemborit, ami Laár60 címmel ment le péntek este a félházas Papp László Sportarénában. Az viszont biztos, hogy minden néző találhatott magának olyan másfél órát a műsoridőben, ami alatt jókat heherészhetett a vicces dalszövegeken vagy Besenyő Pista bácsi poénjain.

Én például

• dőltem a röhögéstől, akárhányszor megjelent a színpadon a ceremóniamesternek felkért Galla Miklós,
• ülő indiántáncot jártam, amikor kiderült, hogy Nagy Natália kamuharmonikázása nélkül is vicces a Nyálon lőtt lány balladája,
• végigvigyorogtam a 60 éves Laár életét bemutató, mókásan archív családi fotókkal telezsúfolt, retróbuli hangulatú slideshow-t,
• és olyan hangosan énekeltem együtt a közönséggel az Afrikát, mintha csak megint 2000 boroskóla-mámoros telét írtuk volna, amikor tüdőgyulladásig pörögtem egy szál ingben rockslágerekre a szalagavatómon!

Miközben az egyik oldalamon két anyuka kuncogott Edebede bácsin, a másikon meg westerncsizmás, szegecselt bőrmellényes metálharcosok üvöltötte teli torokból a Bábu vagyot.

Az egyik jelenetben sunyi ájtatos manóként sompolygott az Aréna színpadán, a másikban már áldást osztó keleti bölcs volt, aztán egy hirtelen váltással olyan energiával ördögvillázta a Fületlen fiú című metálparódiát, hogy arra a rock bőrnadrágos katonái is büszkék lettek volna két utolsó utáni búcsúkoncert között. Közben persze rutinból hozta az évtizedek alatt megkedvelt L'art pour l'art-karaktereket, a balfék Tompikát, a saját meséitől betojó, idétlen Edebede bácsit, és persze okoskodó Besenyő Pistát, aki néha átváltozik Csodálatos Bókemberré.

Persze lehet Laár akármekkora ász az abszurd humorban, a legnagyobb tapsot egyértelműen akkor kapta, amikor Galla Miklóssal ökörködött együtt. Akivel ugyan összevesztek 19 évvel ezelőtt, mégis úgy adták most elő a régi, közös jeleneteiket, mintha egyetlen perc sem telt volna el 1996 óta.

És ugyan áthangszerelték egy kicsit régi slágerüket, A nyálon lőtt lány balladáját, de így is egyértelmű volt, hogy a 3 órás műsoridő szünetéből ezzel a nótával kell visszatérni.

Laár András a korábbi interjúiban azt mondta, az a mottó vezérelte a mostani életműshow repertoárjának összeállításakor, hogy

mindenkinek legyen jó!

Viszont csak olyan verseket, jeleneteket és dalokat elevenített fel, amelyek neki személy szerint a kedvencei voltak, aztán elhívta az összes barátját zenélgetni meg pantomimezni egy kicsit, amíg ő átöltözik egyik jelmezből a másikba. Így néha az a furcsa helyzet állt elő, hogy míg az ünnepelt művész láthatóan igen jól érezte magát a színpadon, és lubickolt a felé áradó szeretetben, a rajongói sokszor feszengtek, mintha agyonnyomott volna mindenkit ez a tiritarka eklektika.

Mert lehet akármekkora közönségkedvenc a Full Moon, az Elizabetet én nem tőlük akarom hallani, hanem Laártól és Bornaitól. És rendben, hogy Ökrös Csaba akkora hegedűművész, hogy már ő a magyar Paganini, ne kezdjen el virtuózkodni az Afrika kellős közepén, amikor épp teli torokból üvölteném, hogy

Párduc, oroszlán, gorilla, makákó!

A Laár60 tényleg mindenkinek jó élmény volt - de sajnos az összművészeti túlpörgés miatt mindenkinek csak egy kicsit.