A zenekar, akik neve eggyé vált a terrorizmussal

2015-11-14T062244Z 2095688172 GF20000058754 RTRMADP 3 FRANCE-SHO
2015.11.14. 16:00

A péntek este történt szörnyű párizsi terrortámadás egyik központi helyszíne a Bataclan klub volt, ahol az amerikai Eagles of Death Metal rockzenekar játszott. A fegyveresek 87 embert meggyilkoltak és rengetegen megsérültek, mielőtt a hatóságok megállították volna a tragédiát. Az Iszlám Állam később közleményben a Bataclanban tartott koncertet úgy jellemezte, hogy a klub, ahol több száz bálványimádó vett részt egy elfajzott buliban. A zenekar két hét múlva Budapesten is fellépett volna, méghozzá telt házas buliban.

A terrorszervezet közleménye arra enged következtetni, hogy nem véletlenül választhatták az Eagles of Death Metal, az egyik magyar túlélő által telt házasként jellemezett koncertjét a népszerű Bataclan klubban. Már a zenekar neve is arra enged következtetni, hogy biztosan valami sátánista halálimádó produkcióról van szó, pedig az Eagles of Death Metal ennek szinte az ellenkezője.

Az Eagles of Death Metal egy félig-meddig vicczenekar, amit Jesse Hughes és a Queens of the Stone Age frontembere, a Magyarországon többször is koncertező Josh Homme alapított 1998-ban a kaliforniai Palm Desertben. Zeneileg nem számítanak a legbonyolultabbnak, alapvetően bulizós, fenékrázós rock and rollt játszanak némi sivatagi, stoner rockos beütéssel. Ennek ellenére kifejezetten népszerűek, és a számaik rendkívül sok tévéreklámban, videojátékban vagy sorozatban is szerepelnek.

2008 után idén hoztak ki először új nagylemezt, aminek részeként európai turnét is szerveztek. Az albumról egyébként mi is írtunk. Az őszi turné egyik állomása Budapest lett volna, az eredetileg az A38-ra szervezett koncertre azonban olyan gyorsan elkapkodták az összes egyet, hogy nemrég áttették a jóval nagyobb Barba Negra klubba. A Facebook-eseményben még éjszaka jelezték a szervezők, hogy átmenetileg felfüggesztették a jegyértékesítést.

Sziasztok! Egyelőre mi sem tudunk semmi pontosat. Annyi biztos, hogy 87 ember halt meg és több száz sebesült meg a párizsi koncerten. A budapesti jegyeladást felfüggesztettük, és folyamatosan tájékoztatunk titeket. Részvétünk az áldozatoknak és a zenekarnak.

- írja az A38 hivatalos Facebookja, ahol egyébként a profilképet is lecserélték a terrortámadás egyik online jelképévé váló Eiffel-tornyos békejelre.

A jelenlegi információk szerint a támadók a koncert negyvenedik perce környékén kezdhettek el tüzelni az emberekre, az együttesnek sikerült időben elmenekülnie, de több zenei oldal is arról írt még éjszaka, hogy a zenekarral utazó stáb tagjaival közül többekről még nem tudnak semmit.

Julian Dorio dobos testvére azt nyilatkozta az amerikai sajtónak, hogy nagyjából a hatodik dalnál tarthattak, amikor a színpadon gépfegyverropogást hallottak. A színpadot is eltalálták, és ekkor láttak egy fegyverest, aki mindenkire lőni kezdett. A Bataclan befogadóképessége 1500 ember, és a hírek szerint majdnem tele volt a hely. A testvér elmondása szerint a dobos, Jesse Hughes énekes és a stábjuk pár tagja hamar el tudott menekülni, mert a színpad mögötti backstage-en keresztül azonnal az utcára vezetett a kijárat.

A nemzetközi sajtó pusztán a név miatt death metal zenekarként hivatkozik az amerikaiakra, de ez így egyáltalán nem állja meg a helyét. Az Eagles of Death Metal név Josh Homme-tól származik, akinek egyszer egy ismerőse próbálta a lengyel Vader zenekaron keresztül elmagyarázni mi az death metal, mire Homme annyit reagált, hogy Eagles of Death Metal, ami borzalmas magyar fordításban annyit tesz, mint

a halálmetál sasmadarai.

Később gondolkozott el azon, hogy vajon milyen lenne az Eagles zenekar és a death metal keresztezése, így jött létre a mostani terrortámadás központjába kerülő formáció.

Az együttestől egyelőre semmilyen hivatalos megszólalás nem érkezett, de a U2 már jelezte, hogy a nagyszabású, az HBO-n élőben sugárzott november 14-i koncertjük elmarad. Hasonlóan tett a Coldplay is, akik a koncertjük élő közvetítését napoltak el későbbre, de a Foo Fighters is lemondta a párizsi fellépését és a turné hátralévő részét. A Foo Fighters frontembere, Dave Grohl, illetve Taylor Hawkins dobos gyakori beugró zenész az Eagles of Death Metalban is.

A támadás miatt egyelőre nem tudni mi lesz a zenekar sorsa, így a budapesti koncert megtartásáról sem lehet egyértelműt mondani. Az viszont biztos, hogy az alapvetően felszabadult, pozitív, vidámabb rockzenét játszó Eagles of Death Metal neve örökké összefonódott a terrorizmussal a Párizsban történt tragédiával.

Ilyen méretű terrortámadás talán még nem történt könnyűzenei eseményen, és az is ritka, hogy egy viszonylag ismertebb produkció kerüljön hasonló helyzetbe. 2004-ben a Damagplan koncertjén rántott fegyvert valaki a közönségben és gyilkolt meg négy embert, köztük Dimebag Darrelt, a Pantera legendás gitárosát. Az akkori eset azonban nem terrortámadás volt.

Azóta az MTI lehozta, hogy az Eagles of Death Metal azonnal visszatér az Egyesült Államokba és átmenetileg felfüggeszti a december 10-ig tartó európai turnéját. Ez minden bizonnyal azt is jelenti, hogy elmarad a budapesti koncert is. Az is kiderült, hogy a Bataclanban a Deftones szombattól hétfőig minden este játszott volna, és a támadás idején a metálzenekar három tagja, illetve több stábtag is a helyszínen tartózkodott. Nagyjából 15 perccel a támadók érkezése előtt hagyták el a klubot, így mindenki sértetlenül megúszta. 



  • Hírek
  • Hírek