Az igazi rocker nem fél a tűztől

2015.11.19. 14:47

Magyarországot is elérte a kétfős rock and roll mánia, legalábbis az egészen friss formációnak (tavaly alakultak) tekinthető Baron Mantis zenéje tökéletes illeszkedik a mostani nyugati gitárzenei trendekbe. A leginkább a Royal Bloodhoz, vagy egy férfiakból álló Deap Valleyhez hasonlítható dob-gitár duó Patience néven hozta ki az első videóklipjét, ami tele van pirotechnikával, és nem mellesleg nálunk debütál.

A klipet a többek között a Womex arculatán dolgozó Mohamed Nur és Balaton Method készítésében részt vevő Böszörményi Péter rendezte, és egy látszólag egysnittes (nagyon trükkös!) rock and roll videó, aminek a végén a két zenész körül meggyullad egy rakás pirotechnikai eszköz. 

A zenekar december elején megjelenteti az első stúdióalbumát is Vis á Vis címmel, ami egy 16 számos lemez olyan témákat körüljárva, mint az ember tragédiája, a fizikai sík gyötrelmei, a nyugati  világ élvezetei, Buddha tanításai vagy a keleti bölcsességek.

A Baron Mantis egyébként bejutott a Talentometer pop/rock kategóriájának döntőjébe is, ahol a szakmai zsűri döntése alapján ott vannak a legjobb tízben, de élőben legközelebb november 21-én Kecskeméten a - szerdán szintén nálunk premierező - Dope Calypsóval, illetve november 27-én Kiskunfélegyházán az Ivan & The Parazollal lehet elkapni őket. A fővárosban a Kuplung lesz a legkorábbi állomás december 11-én, amikor is bemutatják az új nagylemezüket.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!