Alig maradt igazi rocksztár a világnak

2016.01.12. 22:13

Alig több mint egy hét különbséggel egyszerre két meghatározó előadót vesztett a zenészvilág: Lemmy Kilmister, az elpusztíthatatlannak hitt Motörhead-frontember pár nappal 70. születésnapja után hunyt el, David Bowie pedig néhány nappal utolsó stúdióalbumának megjelenése után halt meg. Nemcsak két remek zenész, hanem két igazi rocksztár ment el, és ha megnézzük, kik maradtak a '60-as, '70-es évek meghatározó alakjai közül, akkor azon kapjuk magunkat, hogy alig élnek már köztünk a legendák.

Chuck Berry (89)

A sors iróniája, hogy pont az egyik első rocksztár az, aki még 89 évesen is aktív. Chuck Berry a rock and roll úttörője és a rocksztár-életérzés egyik megalkotója, személye egyszerűen megkerülhetetlen a műfajban. Berry már bőven dédapakorban jár, és bár 81 évesen abbahagyta a turnézást, két éve még el lehetett csípni egy-egy koncerten, illetve minden szerdán fellépett szülővárosában, a St. Louis-i Blueberry Hill bárban. Azóta keveset hallani róla, és már senki sem várja tőle, hogy 80 fölött gitárral a kezében kacsázzon, de azért egy felé hajított melltartót még mindig gond nélkül, már-már rutinból elkap.

Herbie Hancock (75)

Köztünk élő zenész veteránok

Helyhiány miatt képtelenség mindenkit felsorolni, ezért összegyűjtöttük azokat az előadókat, akik 70 környékén vagy felett is aktívak, vagy még nem élte fel őket végleg a szórakoztatóipar.

  • Robert Plant (67), Jimmy Page (72), John Paul Jones (70)
  • Little Richard (83)
  • Buddy Guy (79)
  • Rod Stewart (71)
  • Giorgio Moroder (75)
  • Jerry Lee Lewis (80)
  • Willie Nelson (82)
  • Tina Turner (76)
  • Pete Townshend (70), Roger Daltrey (71)
  • Neil Young (70)
  • Yoko Ono (82)
  • Ray Davies (71)
  • Scott Walker (73)
  • Debbie Harry (70)
  • John Fogerty (70)
  • Brian Wilson (73), Mike Love (74), Al Jardine (73)
  • Françoise Hardy (71)
  • Karel Gott (76)
  • Wayne Shorter (82)
  • Roger Waters (72), David Gilmour (69)
  • Aretha Franklin (73)
  • Art Garfunkel (74), Paul Simon (74)
  • Neil Diamond (74)
  • Leonard Cohen (81)
  • Fats Domino (87)
  • Philip Glass (78)
  • Bryan Ferry (70)
  • John Cale (73)
  • Terry Riley (80)
  • Dolly Parton (69)
  • Nancy Sinatra (75)

Ha attitűdben nem is volt soha egy hedonista szupersztár, zeneileg Herbie Hancock legalább annyira fontos alakja a jazznek, mint Chuck Berry a rock and rollnak. Még Miles Davis zenekarában kezdte, aztán elsők között fedezte fel, hogy mennyi potenciál van a funk, a szintetizátor és a jazz fúziójában. Buddhistaként nem élt túl önpusztító életet, ezért öregkorára is friss maradt. Olyannyira, hogy 2008-ban Kanye West körberajongott, 808s & Heartbreak című lemezén is közreműködött, illetve 2014-ben Flying Lotusszal tette ugyanezt, de azóta is gyakran látni koncerteken. Emellett az UNESCO jóléti nagykövete, és több egyetemen is tanít professzorként, többek között jazzt a UCLA-en és költészetet a Harvardon.

Eric Clapton (70)

Kevés olyan zenész van, akit háromszor is beválasztanak a rock and roll halhatatlanjai közé, Clapton az egyik kivétel. Yardbirds, Cream, aztán szólóban is akkorákat alkotott, hogy ha valaki felcsapja a rockgitáros kifejezést az értelmező kéziszótárban, akkor Jimi Hendrix mellett valószínűleg Eric Clapton lesz a másik illusztráció. A gitáros a 70. születésnapját hatalmas bulival és koncerttel ünnepelte a Royal Albert Hallban, ahol ötven évvel ezelőtt lépett fel először. Ma már jóval kevesebbet zenél, és egy ideje inkább arra fordítja az idejét, hogy az Antigua szigetén épített rehabilitációs központjában segítsen drog- és alkoholfüggőknek a leszokásban, hiszen ezen egyszer neki is át kellett esnie.

Keith Richards (72), Mick Jagger (72) és Charlie Watts (74)

Az eredeti felállásból hárman még most is aktív tagjai a Rolling Stonesnak, sőt, a 79 éves Bill Wyman is néha gitárt ragad annak ellenére, hogy hivatalosan már 1993 óta nem játszik a bandával. A Rolling Stonest bátran lehet hívni A Rockzenekarnak, hiszen 1962 (!!!) óta folyamatosan aktívak, idén például egy 12 állomásos latin-amerikai turnéra készülnek. A kirobbanó formában táncoló Mick Jaggert látva még az is felvetődik, hogy talán a szex, drogok, rock and roll hármas kifejezetten jó hatással van az idősödő szervezetre.

Jaggernél sokkal kultikusabb figura Keith Richards, aki Lemmyvel párban évtizedeken át vezette a „rocksztárok, akik bármikor meghalhatnak” listát, köszönhetően az évtizedeken át tartó kemény narkózásnak. Rajta azért meg is látszik, hogy az elmúlt ötven évét aktív önpusztítással töltötte, de még így is kész orvosi csoda, hogy nem csak él, de még mindig koncertezik, sőt, albumot ad ki. Viszont mielőtt megint előjönne a klasszikus vérátömlesztéses legenda: el kell szomorítanunk a kedves olvasót: nem, nem csapolták le évente Keith Richardsot, hogy bírja a kábszizást, az egész sztorit csak kitalálta, mert unta az újságírók ezzel kapcsolatos kérdéseit. Az viszont igaz, hogy hemodialízist alkalmaztak rajta, amivel kiszűrik a vérből a káros anyagokat, de ezt inkább vesebetegeken használják.

Hármójuk közül Charlie Watts élte a legnyugodtabb életet. Általában kerülte a groupie-kat, csak rövid ideig nyomta keményebben a pia-kábó kombót, és még Hugh Hefner Playboy-villájában is a játékterem érdekelte a nyuszilányok helyett. Watts a színpadon is szolidan viselkedett Jaggerhez vagy Keefhez képest, a Stoneson kívül pedig alapított egy jazzformációt is. 2004-ben torokrákot diagnosztizáltak nála, de sikeresen felépült belőle, azóta is turnézik a Rolling Stonesszal. 2012-ben két új dalt is írtak, az egyik ilyen a Doom and Gloom.

Lee „Scratch” Perry (79)

Szintén nem igazi rocksztár, de Bob Marley után talán a második legfontosabb zenész Jamaicából. A dub úttörőjeként a saját udvarában felállított Black Ark stúdióban olyan zenészekkel dolgozott, mint Bob Marley, Max Romeo vagy a The Congos, de szólóban és az Upsetters tagjaként is megkerülhetetlen a személye, ha a jamaicai zenéről van szó. Az viszont csoda, hogy még mindig él, és még mindig képes felgyújtani a saját stúdióját (nem egy alkalommal tette), de persze a hosszú életének pont az lehet a titka, hogy saját bevallása szerint a '80-as években leállt a fűvel és a piálással. Ráadásul az extrém jelmezeiről elhíresült Perry olyannyira aktív, hogy két éve még friss lemezt is kiadott, és még mindig koncertezik.

Patti Smith (69)

A New York-i punk egyik emblematikus alakja 70 felé tartva sem állt le, és nemcsak rendszeresen turnézik, de állítólag ugyanolyan, ha nem még szórakoztatóbbak a fellépései, mint fiatalkorában. Eközben egyébként filmeknek (Éhezők viadala) és sorozatoknak (Aqua Teen Hunger Force) ír zenét, ha éppen nem az amerikai zöldpárt körül sürgölődik. Még tavaly is fellépett a párt rendezvényén, és máig hangos ellenzője az iraki háborúnak. Ugyan legutóbb négy éve adott ki nagylemezt, de íróként is ügyködik, a legutóbbi könyve például épp tavaly jelent meg.

Iggy Pop (68)

Ha amolyan olimpiai érempódiumon állítanánk ki a rocktörténet három legönpusztítóbb arcát, akkor Lemmy és Keith Richards helye garantált, de valószínűleg harmadikként Iggy Popnak is ott kéne lennie. Nemcsak mint David Bowie jó barátja, hanem úgy is, mint egyike azoknak a rocksztároknak, akiknek minden évben megjósolták a halálát. Bowie-val való barátságáról kering az a legenda, hogy Jim Morrison halála után az épp egy hatalmas Beverly Hills-i házban élő Iggyt akarta a menedzser a Doors új frontemberének. Ray Manzarekék órákig vártak rá a házában, mire lejött anyaszült meztelenül, pár percig üvöltözött a mikrofonba, majd megállapította, hogy mindenki szar. Ekkor tette ki a menedzsere a hatalmas villájából is, úgyhogy Iggy Pop elindult le a hegyről. Útközben szerzett magának egy zöld női felsőt, végül az előzetesben ébredt. Pont ekkoriban járt a környéken Bowie, aki letette érte az óvadékot. Nem sokkal később pedig irány Berlin, a többi már történelem.

Iggy már egy ideje teljesen leszokott a drogokról, és az egészséges életmódra állt át, de ennek köszönhetően valószínűleg ő az egyetlen rocksztár, akinek 60 felett is jól áll, ha félmeztelenül, négykézlábra állva ugat a színpadon. Legalábbis a Volt Fesztiválon 2012-ben még elég jól ment neki. A turnézásra egyébként már nagyon ráunt, az utóbbi pár évben inkább csak apróbb közreműködői munkái voltak, de egy-egy nagyobb koncertet még így is bevállal. Idén például fellép Bécsben a Rock in Viennán és az Isle of Wighton is.

Paul McCartney (73) és Ringo Starr (75)

A klasszikus Beatles-felállásból már csak ketten maradtak, McCartney még mindig olyan formában van, mintha nem is fogott volna rajta az idő. Elég csak a Sandy hurrikán áldozatainak megsegítésére létrehozott koncertet emlegetni, ahol nemcsak hogy beállt Kurt Cobain helyére a Nirvanába (amiről csak a próba közepén tudta meg, hogy a Nirvana), hanem még egy dalt is írt velük, de kollaborált Kanye Westtel, Rihannával, de még az olasz Bloody Beetroots prosztóelektró producerpárossal is készített közös klipet. Generációjából nagyjából ő az egyetlen, aki máig rendszeresen feltűnik ismert popsztárok mellett. Természetesen a turnézást sem hagyja ki, még 75 évesen is simán bevállal hat-nyolc állomásos arénabulikat.

Starr mindig is csak a pótkocsi volt a három zseni mellett, de a Beatles után olyan tisztességes kis szólókarriert épített ki magának, hogy 2012-ben hivatalosan is világ legjobban kereső dobosa lett. Starr annyira komolyan veszi a szólóját, hogy 1992 óta három-öt évente kiad egy nagylemezt, és rengeteget turnézik.

Bob Dylan (74)

Több mint ötven éve gitározik folyamatosan Bob Dylan, és még mindig nem merült fel benne, hogy abba kéne hagyni. Ennyi idő alatt összehozott 36 (!!) nagylemezt, és ki tudja, még mennyi válogatást, kislemezt és hasonlót. De ez még mindig semmi ahhoz képest, hogy 1988 óta tart a Never Ending (magyarul soha véget nem érő) turnéja, aminek 2015 novemberéig 2737 állomása volt. Nagyon úgy néz ki, hogy Dylan nem is akar leállni, és ahogyan az igazi veterán blueszenészek, valószínűleg ő is koncertezni fog még bőven 80 felett is.

Ozzy Osbourne (67)

Kicsit csaltunk, mert Bowie és Lemmy miatt 69 évnél húztuk meg a korhatárt, de ahogy Iggy Pop is átcsúszott, úgy Ozzy esetében is kész orvosi csoda, hogy egyáltalán zenélni tud. Azóta persze kiderült, hogy egy ritka genetikai rendellenességnek köszönhetően a természet is arra teremtette őt, hogy káros anyagokkal pusztítsa a szervezetét, de még így is nehéz elhinni, hogy idén ott lesz Budapesten a Black Sabbath tényleg utolsó koncertjén. Pedig az életéről szóló valóságshow után kevesen hitték, hogy még vissza akar térni, de 2013-ban aztán egy konkrét nagylemezt is összeraktak a Black Sabbathtal. Idén viszont tényleg vége minden idők legfontosabb metálzenekarának, mert 2016-ban egy hatalmas búcsúturné keretében búcsúznak el a közönségtől.