További Stenk cikkek
2015 a feloszlások éve volt a magyar könnyűzenében: többek között a Heaven Street Seven, az Isten Háta Mögött és a Subscribe is befejezte a közös zenélést. Utóbbiból ketten, Anga-Kis Miklós és Csongor Bálint a keményebb zenék felől a könnyedebb hangzás felé eveztek, vagyis inkább hajóztak, a részben a Subscribe romjain alakuló Useme első klipdalának címe ugyanis a Felhővitorlás, és az Indexen lehet először megnézni.
Hamarosan, pontosabban februárban, megjelenik a bemutatkozó lemezük is, amelynek Világvevő lesz a címe, az album beharangozó dalát pedig most először lehet teljes egészében végighallgatni.
A dal szövegét egyébként az énekes, Csongor Bálint egyik álma inspirálta, amiről így mesélt:
Ami a szöveget illeti, az egyik álmom ihlette. A Felhővitorlás egy metafora azokra a ritka pillanatokra, amikor minden tökéletes, könnyed és felszabadult. És amikor ezt van kivel megosztani.
A klipet az Imagement készítette, és Lengyel Andor rendezte, aki azt mondta:
Szerettük volna valamivel feldobni a klasszikus imidzs-klip koncepcióját, úgy belevinni egy vizuális csavart, hogy a stúdióban maradunk, így pattant ki a fejünkből a neon-festék ötlete, amivel kiszíneztük a látványt.
A zenekar egyébként – a Subscribe mellett – az Idoruból, a Blind Myselfből, a Special Providence-ből, valamint Hrutka Róbert és Ganxsta Zolee zenekarából toborzott magának tagokat. Ötüknek összesen hét Fonogram-díjuk van – ha ez bármit is számít esetleg. Március 26-án, szombaton lemezbemutató koncertet is tartanak az A38 Hajón, ahol a Nova Prospect után lépnek majd fel.
A klipforgatásról rövid werkvideó is készült:
Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!
Rovataink a Facebookon