A legnagyobb házibuliban is lehetsz egyedül

2016.01.14. 16:15

A budapesti mïus Álmos Gergely egyszemélyes zenei projektjét takarja, eleinte Horányi Juli énekesnővel dolgozott együtt, élőben pedig teljes zenekarral léptek fel. Horányi Juli azonban 2015-ben kivált, azóta különböző énekesek, zenészek közreműködtek a projektben, ennek első hallható eredménye a német Sonar Kollektiv gondozásában 2016 tavaszán megjelenő, Eigengrau című lemez lesz. (Az eigengrau jelentése: sajátszürke vagy sajátfény, az a szín, amit az emberi szem teljes sötétségben lát.)

Fotó: Fekete Csaba

Az első kislemezben Hegyi Dóri énekel, a Delusional januárban jelenik meg. Hegyi Dóri énekelt a iamyank Aurora című, Szám-döntős slágerében, és a másik tavalyi kedvencünkben, Belau Island of Promise-ában is.  A dalhoz Varsics Péter és Szőke Dániel csinált videót, ebben végre Hegyi Dóri a főszereplő, amint egy házibuliban üldögél, a klipet először a Stenken lehet megnézni, íme:

Az áprilisban érkező lemez egy egyéves munkafolyamat eredménye, melyet a civilben építészként hollywood-i filmekben dolgozó - legutóbb Ridley Scott: The Martian című filmjén ügyködő - Álmos Gergő előbb házi stúdiójában, majd a szegedi Black Hole Sound stúdióban és a budapesti Metropol Stúdióban rakott össze Vári Gábor segítségével. Az album végső hangzását a Moderat, Todd Terje, Atoms for Peace, Caribou, Four Tet keveréséért is felelős, berlini Calyx Mastering segítségével nyerte el. A lemezen közreműködik még Jónás Vera, Laura Hahn (USA), és a nemrégiben a KEXP-en fellépő Coals lengyel énekesnője, Kasia Kowalczyk is. 

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!