Mamma mia, újra összeállt az Abba!

2016.01.20. 23:26

Utoljára 2008-ban, a Mamma mia című film londoni és stockholmi premierjén szerepelt együtt az egykori Abba négy tagja, most azonban ismét összeálltak. Persze nem új dalokat és fellépéseket jelentettek be, hanem egy üzleti vállalkozást, ugyanis egy mediterrán hangulatú Abba-étterem nyílt a svéd fővárosban, írja a BBC.

Az ötletet egyébként épp a Mamma mia című film adta Björn Ulvaeus számára, amelyben feltűnik egy görög taverna. Ennek a stockholmi mása épült most fel Svédországban, ahol állítólag nemcsak inni és enni, hanem bulizni is lehet majd. Természetesen az Abba dalaira.

A megnyitót szerdán tartották, a belépő pedig közel ötvenezer forintnyi koronába került, amit főleg a rajongók fizettek ki. A helynek honlapja is van, ahol néhány képet is találni a vendéglőről.