Két év után kijött egy új Middlemist Red-dal

2016.02.24. 15:25

Már két év eltelt az első indexes dalversenyt megnyerő Middlemist Red bemutatkozó albuma óta, de a zenekar folyamatos hazai és külföldi koncertezés mellett eddig nem adott ki új zenét. Most ez a pillanat is elérkezett, hiszen a koncerteken már hallható Evermore c. számukhoz egy klipet is készítettek, ami nálunk debütál.

Az Evermore című számot a zenekar még a hollandai Eurosonic előtt vette fel Nagymaroson Miskolczi Márton (Képzelt Város) segítségével. Ahogy az hallható, ez az első olyan száma az együttesnek, amiben szintetizátor is megszólal, ettől minket némileg a kései Horrorsra emlékeztet, ahogy némileg a klip is megidézi a Sea Within a Sea videójának hangulatát. A klipet egyébként Komróczki Dia vette fel a Bem Moziban, de a vágást a zenekar csinálta, ezután küldték el az anyagot Matos Gergőnek (Isle of Man) utómunkára.

A Middlemist Red már írja a következő albumát, ami reményeik szerint még idén megjelenik, de elmondásuk szerint a mostani Evermore hangzásvilágát és ívét követi. Ha minden jól megy, akkor még nyár előtt megjelenik egy másik klipjük is.

A franciaországi Midemen és a hollandiai Eurosonicon is fellépő zenekar folytatja az európai terjeszkedését, fellépnek a Tallin Music Weeken, illetve nyáron mennek osztrák, francia, horvát és lengyel fellépésekre is.

A Middlemist Redet legközelebb március 4-én lehet élőben elkapni az Akváriumban, ahol egy másik új számot is eljátszanak, az előzenekaruk pedig a Stenken többször is szerepelt Kaktus lesz.

Ne maradjon le semmiről!